Pest megye várai » Visegrádi vár, Visegrád

Visegrádi vár

Visegrád

A Dunakanyarban, a Duna jobb partján, Budapesttől északra, légvonalban körülbelül 30 kilométerre található, a Visegrádi-hegységhez tartozó hegyek koszorújában, Nagymarossal átellenben. Határában, a kisváros központjától keletre ágazik ki a folyó főágából a Szentendrei-Duna. A település fölött emelkedő Várhegy 328 méter magas. Visegrád kedvező adottságai és kulcsfontosságú stratégiai szerepe miatt a történelem során mindig is az érdeklődés középpontjában állt.

Az emberi jelenlét legkorábbi nyomai az újkőkorba vezetnek, s a bronzkortól folyamatosan lakott terület a város és térsége. Az első, latin nyelvű oklevél 1009-ben említi Visegrádot (mely „magas vár”-at jelent). Visegrád első vára a castrumra, annak köveinek felhasználásával épült, de ez a vár a tatárjárás idején elpusztult. A mai várrendszert IV. Béla és felesége, Mária királyné kezdte el építtetni az 1250-es években, ennek részei a 328 m magas hegyen álló Fellegvár, a Várhegy alatti dombon az Alsóvár, a Dunaparton pedig a Vízibástya.

A visegrádi kettős várrendszert a tatárjárás után 1250-1260 körül építtette IV. Béla és felesége, Lascaris Mária királyné. A várat az évszázadok alatt az Anjou királyoktól Hunyadi Mátyásig számos magyar uralkodó bővítette, komfortosította illetve tette a korszerű katonai elvárásoknak megfelelővé.

Az alsóvár

A XIII. századi alsóvár a kaputoronnyal és őrtornyokkal megerősített erődítésfalakból és egy nagy lakótoronyból állt, amely egyszerre volt uralkodói szálláshely, ispáni lakóhely és katonai feladatokat ellátó erődített épület. Az alsóvárat a fellegvárral tornyokkal megerősített völgyzárófal kötötte össze, mely egészen a Duna-parti őrtoronyig húzódott. A völgyzárófalakon át vezetett a Budát és Esztergomot összekötő középkori országút, a vár egyik fontos feladata ugyanis az országút és a dunai hajóforgalom ellenőrzése volt.

Az alsóvár lakótornya, az ún. Salamon-torony a korszak magyarországi építészetében szinte egyedülálló épület. XIII. századi főbejárata az első emeletről nyílott, innen vezetett az emeletre a déli falsarokba beépített lépcsőház. Az emeleti termeket oszlopos kandallók fűtötték, és gazdagon tagozott ikerablakok világították meg. A hatodik szinten helyezkedett el a gyilokjárós, pártázatos falakkal övezett tetőterasz, ahonnan a külső, fából épült erkélyfolyosóra lehetett kilépni.

A lakótorony nyugati oldalához árnyékszéktorony is csatlakozott. Az alsóvár XIII. századi elrendezését egy esetleges tatár támadás elleni védelem határozta meg. A vár észak felőli erődítése ezért sokkal hangsúlyosabb: ezt az oldalt védték ugyanis a lőréses pártázatokkal ellátott őrtornyok és a csapóráccsal, tolóreteszes kapuval zárható kaputorony is, továbbá két kitörőkapu. A déli oldalt nem erősítették őrtornyok, a völgyzárófal itt csak a hegy alsó sziklájáig emelkedik.

A fellegvár

A fellegvár középkori felépítése során a koravaskori időszakhoz tartozó urnasírokat bolygattak meg, a falak mintegy elvágták az edényeket. Egy feltárt lakógödör olyan helyen volt, ahonnan jól belátható a Dunakanyar és a bal part. A lelőhely későbronzkor-végi, kb. Kr. e. IX. században lakták. (GD) Az oklevelek tanúsága szerint a fellegvárat Lascaris Mária királyné Bizáncból magával hozott ékszereinek árából építette fel. Az 1251-re elkészült, menedékvárként is szolgáló vár ekkor a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból és egy lakópalotából állott. A várudvaron ciszterna épült, és az udvar esővizét kőcsatornák vezették ki a falakon túlra. Minden bizonnyal voltak a várban gazdasági épületek is, de ezeknek mára már semmi nyomuk nem maradt.

A fellegvár öregtornya a támadásnak legjobban kitett északkeleti oldalra épült. Az ötszög alaprajzú, kelet felé ék alakú, tömören falazott sarkantyúval ellátott épületnek fontos szerepe volt a vár védelmében. Rézsűs, masszív falairól lepattantak az ellenséges hajítógépek lövedékei, és a falak védelmében az íjászok ellencsapást mérhettek a támadókra. A torony második emeletén lehetett az Árpádházi Szent Erzsébetnek szentelt várkápolna. A kaputorony a várudvar déli bejáratát védte. A bejáratot lezáró csapórács csörlőkamrája az első emeleten helyezkedett el, innen lehetett a csapóhidat is felhúzni.

A torony tetejét feltehetően a Salamon-torony gyilokjáró folyosójához hasonló lőrésekkel áttört pártázat koronázta. A torony sarkait púpos kváderekkel díszítették. A fellegvár a Nyulak-szigeti domonkos apácák, köztük Margit királyleánynak készült menedékvárként, ezért a tornyokon kívül egy lakópalotát is emeltek. Ennek a palotaépületnek a falcsonkjait tárta fel nemrég a kutatás. A palota a várhegy legvédettebb, északnyugati, kiemelkedő oldalára épült.

A királyi palota

A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt. Komoly palotává csak I. Lajos fejlesztette uralkodása első felében. A romjaiban ma is álló épületeket még szintén I. Lajos kezdte meg építeni élete végén, de már csak utódai: Mária és Zsigmond fejezték be a XIV. század végén. A XV. század első évtizedéig, míg Zsigmond az udvarát Budára nem költöztette, a visegrádi királyi palota maradt a magyar uralkodók hivatalos székhelye. A XV. században háttérbe szorult palotát csak Mátyás állítatta helyre a XV. század végén. Ettől kezdve, az 1544-es török hódításig a magyar királyok vidéki rezidenciája volt. A török időkben rommá vált épületet a XVIII. század közepén lebontották. 1934 óta folyó feltárása és helyreállítása során maradványait múzeummá alakították.


Forrás:
Castrum Bene Hírlevél (2002) Túravezető / Visegrád (A szöveget a visegrádi Mátyás Király Múzeum munkatársai készítették: Bozóki Lajos, Buzás Gergely, Gróh Dániel, Iván László, Réti Mária, Szőke Mátyás)

További információ, nyitva tartás és jegyárak a Visegrádi Mátyás Király Múzeum weboldalán érhetők el!

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!