Komárom-Esztergom megye várai » Komáromi erődrendszer, Komárom

Komáromi erődrendszer

Komárom

Komárom a Csallóköz, a Komárom-Esztergomi-síkság és a Mátyusföld találkozási pontján, a Duna két partján épült település. Bal parti része Komarno /Észak-Komárom/ Szlovákia része, a jobb parti, kisebb része Magyarország területén fekszik.

Komárom előnyös közlekedés-földrajzi helyzete folytán már a régmúltban is jelentős gazdasági és kulturális szerepet töltött be. Régészeti feltárások bizonysága szerint a ma Dél-Komáromhoz tartozó Szőny területén kelta település volt, jelentős kereskedelmi forgalommal. Stratégiai jelentőségű központtá a Római Birodalom terjeszkedése kapcsán létrejövő Pannónia provincia fennállása alatt vált. A birodalom dunai határa, a “limes romanus” mentén kiépülő Brigetio a provincia egyik legjelentősebb települése volt az I-IV. században. Neve is kelta eredetű; várat, erődöt jelent. A település védelmét kezdetben fa-föld védmű biztosította, melyet a II. században hatalmas kőfallal körülvett erődítés váltott fel, amit 4000-6000 fős légió védett. Brigetioval szemben a Duna bal partjának megerősítése is szükségessé vált, elsődlegesen a Vág menti kereskedelmi vonal biztosítására, és az északi irányból várható támadások megállítására. Kezdetben itt is elsőként fa-föld erődöt, majd a későbbiek folyamán Celemantia néven kőfallal körülvett tábort építettek, melyet a Brigetióban állomásozó légió egyik cohorsa, 500-600 fő védett.

A Római Birodalom bukása után, az V. században avar törzsek foglalták el a volt római települést, őket a honfoglaló magyarok váltották fel a X. század elején. A magyarok vezére, Árpád, Komárom térségét Ketelnek adta, akinek fia, Alaptolma erős földvárat épített a Duna és a Vág összefolyásánál.

Komárom később az István király által alapított Komárom vármegye székhelye lett. Felette hol királyok, hol egyes főurak rendelkeztek. A tatárjárás után IV. Béla király uralkodása idején, 1265-ben a földvárat kővár váltotta fel, majd a XV. században, Mátyás király alatt Komárom kereskedelmi, gazdasági és katonai központtá fejlődött. A mohácsi csatavesztés után a vár a Habsburgok birtokába került. A Török Birodalom terjeszkedése során 1541-ben Buda török kézre került, ezért I. Ferdinánd Bécs védelme érdekében elrendelte Komárom várának megerősítését. Az ún. Öregvár tervét 1550 körül az olasz Pietro Terbosco készítette el. A vár komoly erősségnek számított a törökök elleni végvárrendszerben. 1585-ben a Vág és a Duna túlsó partjára történő átkelés biztosítására egy-egy cölöp hídfőerődöt építettek.

Az Öregvár igazi próbatétele az 1594-es török ostrom volt, amikor is Szinan nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A várvédők hősies ellenállásának köszönhetően Komárom nem került török kézre. 1663-ban a bécsi udvar újabb erődítések építését rendelte el, melynek során az Öregvár nyugati, város felőli részét koronaművel, az ötszögű Újvárral erődítették.

Az 1673-ban elkészült Újvár a legkorszerűbb olasz és francia erődítési elvek figyelembevételével épült fel. Az Újvár megépítésével párhuzamosan újjáépítették és megerősítették a Vág és a Duna jobb partján korábban épített hídfő erődöket, például a Szent Péter palánkot.

Az 1682. évi nagy árvíz jelentős károkat okozott az erődítményben. A törökök kiűzését követően Komárom katonai jelentőségét ideiglenesen elvesztette, megszűnt végvár lenni, és ennek következtében kevesebbet áldoztak fönntartására is. A bajt tovább tetézte az 1763-as, de különösen az 1783-as földrengés, mely hatalmas károkat okozott nemcsak a városban, hanem az erődítményben is.

A vár és az erődrendszer szempontjából az újjászületést a napóleoni háborúk jelentették. Napóleon sikeres hadjáratai során 1809-ben a császárvárost, Bécset is elfoglalták. I. Ferenc császár udvartartásával Komáromban talált menedéket, melyet előzőleg nagy sietve megerősítettek. A császár itt határozta el, hogy Komáromot a birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell kiépíteni, alkalmassá kell tenni egy 200 000 fős véderő befogadására. Az erődrendszer ilyen irányú megépítését Marquis Chasteler táborszernagy vezette hadmérnöki gárda tervei alapján kezdték meg. A terv tartalmazta a Duna jobb partjának erődítési elképzeléseit is. A már meglévő jobb parti hídfőerőd a “Csillagerőd”, a korábbi Szent Péter palánk, mellé két másik erődöt is terveztek építeni. Egyet a koppánymonostori Homokhegyen, egyet pedig a Nagyigmánd felé vezető út mellett, Komárom déli kijáratához. Az 1827 és 1839 között folytatott építkezések során korszerűsítették az Öreg- és Újvárat, megkezdték a várost nyugatról védő Nádor-vonal kiépítését. Az építés folyamatát osztrák részről az 1848-49-es szabadságharc eseményei szakították meg.

A vár magyar kézre kerülésével, annak első parancsnoka Majtényi István alezredes azonnal hozzálátott a vár megerősítéséhez és a város védelmének megszervezéséhez. Majtényit Török Ignác mérnökkari alezredes váltotta, aki a 12 000-es védősereggel hősiesen ellenállt a várat ostromló osztrák túlerőnek. A több mint egy hónapig tartó ostromnak -1849 márciusában-áprilisában- a magyar honvédsereg sikeres áprilisi hadjárata vetett véget. A Guyon Richárd tábornok vezette felmentő csapat Győr irányába űzte el az osztrák főerőket. A vár új parancsnoka Klapka György tábornok lett, aki május 28-án adta parancsba egy kazamatákkal ellátott erőd építését az osztrákok által már korábban kiszemelt helyen, a Homokhegyen. Az építkezés során az eredetileg négy saroktornyos, 1000 katona befogadására alkalmas erődítménynek csupán az Ács település fele néző tornya készült el.

Ha a tervek megvalósításához elegendő idő lett volna, úgy a sáncban elhelyezett lövegek tüzükkel lezárhatták volna a Bécs felől vezető utat, tűz alatt tarthatták volna a Nádor-vonal előterét és megközelíthetetlenné tették volna a Dunát. A bécsi út lezárására két védművet is kialakítottak és megépítésre került az igmándi sánc is. A nagy erőkkel folytatott erődítési munkálatokat az egyre gyakoribbá vált osztrák ágyúzások miatt meg kellett szakítani. Komárom térségében júliusban kétszer is megütközött a magyar és az osztrák fősereg, döntő siker nélkül. Az erősödő osztrák támadások sikeres előrenyomulást eredményeztek, és a magyar csapatok visszavonulva a Tiszánál próbálták megállítani a támadókat. Komáromban a Klapka vezette 18 200 fős védősereg, több mint 300 ágyúval magára maradva felkészült a város és az erőd védelmére.

Az osztrákok kezdetben kisebb erőkkel /12 000 fő és 75 ágyú/ megfigyelő és blokkírózó tevékenységet folytattak az erősítés megérkezéséig. Klapka tábornok felmérve a kínálkozó lehetőséget, több sikeres kitörést hajtott végre, melynek során Pozsonyig, illetve Győrig tört előre, jelentős zsákmánnyal visszatérve. Az egyesített osztrák és orosz csapatok döntő vereséget mértek a magyar főseregre, és az augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően jelentős erőkkel Komárom ellen indultak. A körülzárt Komárom egy ideig még ellenállt a túlerőnek, de végül is 1849. szeptember 27-én Klapka György aláírta a vár átadását és a védők szabad elvonulását biztosító megállapodást.

A szabadságharc leverése után az osztrákok – a korábbi terveknek megfelelően – újból hozzákezdtek az erődrendszer kiépítéséhez, melyhez felhasználták az ostrom során szerzett tapasztalatokat is. A vár körülzárása egyértelműen bizonyította, hogy szükség van a Duna jobb partján olyan védművek megépítésére, amelyek meg tudják akadályozni, hogy az ellenség tüzérsége tűz alá tudja venni a bal parti erődöket, és folyamatosan biztosítani tudja a két part közötti összeköttetést.

Az 1850-ben elkezdődött építési munkálatok felölelték a komáromi erődegyüttes teljes vertikumát. A nagyarányú építkezés első, legnagyobb üteme 1871-ben befejeződött, a Monostori erőd elkészültével. Ezt követően 1871-77 között megépült az Igmándi erőd, ezzel a komáromi erődrendszer teljessé vált.

A komáromi erődrendszer létjogosultsága az elkövetkező években megkérdőjeleződött. A XIX. század végére felgyorsult a haditechnika – ezen belül a tüzérségi eszközök – fejlődése, mely megkövetelte volna az erődrendszer védőképességének felülvizsgálatát és a megváltozott körülményekhez igazodó átépítését. Erre azonban nem került sor.

Monostori erőd

Monostori erőd – Közép-Európa legnagyobb újkori erődje – 1850 és 1871 között épült. Az UNESCO Világörökségi Várományosi Listáján szereplő, klasszicista stílusú hadtörténeti műemlék lenyűgöző látványt nyújt hatalmas, precízen faragott kövekből épített falaival, a védműveket borító 3-4 méter vastag földtakarójával és több kilométer hosszú földalatti folyosórendszerével (kazamata-hálózatával).

Monumentális méreteit bizonyítják a következő adatok: az erőd 25 hektárt foglal el, teljes területe lőterekkel együtt 70 hektár, épületek alapterülete 25 680m2, a helyiségek száma 640. Az erődben élő katonák legmagasabb létszáma 8000 fő volt.

Az erőd építését követően a magyar honvédség katonagenerációit szolgálta. Feladatai közé tartozott a központi vár (É-Komárom) védelme és a dunai hajóforgalom ellenőrzése. Harci eseményekre itt soha nem került sor, elsősorban kiképzőközpontként és fegyverraktárként használták. Az I. világháború alatt sorozó- és kiképzőközpontként funkcionált. A II. világháborúban a Monostori erődbe helyezték a 22-es gyalogezred parancsnokságát, és az I.-II. zászlóalj katonái innen indultak a Don menti ütközetekbe. A II. világháború után a Csehszlovákiából kitelepített magyar családok szükséglakásait alakították ki az erőd falai között. 1945-90 között a Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoportja Közép-Európa legnagyobb lőszerraktárát alakította ki az erődben. Távozásukkal az erőd katonai szerepe végleg megszűnt.

Igmándi erőd

Az Igmándi erődöt, a komáromi erődrendszer legfiatalabb és legdélibb tagját 1871-ben kezdték el építeni. A tervezők az erőd alaprajzát úgy alakították ki, hogy széles arcvonallal rendelkezzen, így biztosítva azt, hogy a lehető legtöbb löveg nézzen az ellenség irányába. A zárt erődudvar északi oldalát egy laktanya zárta le. Az udvarból alagutakon keresztül lehetett a koffereket és a vállkoffereket megközelíteni. Az erőd védelmét a szabályzat szerint egy-négy század és 16-20 löveg látta el.

1939 szeptemberétől 1941 márciusáig az erőd menekült lengyel katonák szállása volt, ezt követően lengyel katonai internálótábor, majd munkaszolgálatos laktanya lett. A háború végén, a légitámadások idejére a környék lakossága a külső kazamatákat óvóhelyként használta. Az erőd 1945 és 1948 között szűrőtáborként működött: itt igazoltatták és osztályozták a nyugatról hazaérkezett katonákat és polgárokat.

Helyiségeit ezután műhelyek, raktárak és szükséglakások céljaira vették igénybe. 1966 óta a Klapka György Múzeum római kori kőtára működik benne.

Csillag erőd

A Csillag erőd – melynek elődje a törökkori Szent Péter palánk – az Öregvár keleti bástyájával szemben fekszik. Pállfy Miklós főkapitánysága alatt, 1568-ban kezdték építeni. 1586 nyarára készültek el a 100-100 lovas befogadására képes hídfők. A hídfőerődök feladata az volt, hogy óvják a meglepetésszerű támadásoktól a központi erődöt, blokkolják a folyami hajóforgalmat, védjék a meglévő, vagy szükség esetén épülő hajóhidat és támaszpontul szolgáljanak a támadók elleni lovasportyáknak. A török harcok elmúltával az erődrendszer elvesztette fő funkcióját, ezért elhanyagolták.

1848 őszén újult erővel fogtak hozzá az erőd felújításához, Török Ignác vezetésével. A cél a város körkörös védelmének biztosítása volt. Az itt szolgáló veszprémi önkéntesek megakadályozták a császári hadsereg hídépítési próbálkozásait. Az 1949. áprilisi támadások során a Csillag erőd gyilkos ágyútüze verte vissza a császári hadsereg támadásait. 1849. október 2-án – két hónappal a világosi fegyverletételt követően – megtörtént az erődrendszer átadása az osztrákoknak. A Csillag erőd melletti térségben vonultak fel a védők katonai rendben. Délután 4 órakor megjelent Klapka György, és a gúlába rakott fegyverek előtt, könnyes szemmel tisztelgett neki a védősereg. Honvédeink helyére császári csapatok érkeztek.

1850-ben majdnem teljesen elbontották az erődöt, majd később, 1850 és 1870 között – mint az új védelmi rendszer legfontosabb elemét – kőből és téglából újraépítették. A Monarchia hadserege laktanyaként és raktárként használta. 1920. után a Magyar Királyi Hadsereg lőszerraktára lett. 1944. októberétől decemberéig deportáltak gyűjtőhelyéül szolgált. A II. világháború után szükséglakásokat alakítottak ki benne, majd zöldségraktárként használták.

Jellegzetes csillag alakját négy, befele nyitott ütegállás adja, melyeknek külső felét kövekkel erősítették meg és kőfallal kötötték össze. Körbe mély vizesárok védte. Az udvaron nyújtott nyolcszögletű erőd-jellegű laktanya épület található. A Csillag erőd 2005 óta látogatható műemlék.

Öregvár és Újvár (Szlovákia)

ÖREGVÁR

1544-ben kémjelentések szerint a törökök Komárom ostromára készültek. Ezért még ebben az évben az uralkodó, I. Ferdinánd elrendelte a vár megerősítését. Az építkezés terveinek elkészítésével később, 1550-ben Pietro Ferrabosco építészt bízta meg, aki a többszögű bástyarendszer kiépítését tartotta a legkorszerűbbnek. Ez a bástyarendszer megfelelt mind a korabeli építészeti törekvéseknek, mind pedig a környék domborzati és vízrajzi viszonyainak. A nehéztüzérség megjelenését a korabeli erőd- és várépítészek a várfalak magasságának csökkentésével, és azok földsánccal való megerősítésével látták kivédhetőnek. Az Öregvárat 1546. március 23-án kezdték el építeni, 1557-re készült el. Kapuját Ferdinándról nevezték el, felirata 1550-ből datálódik. ÚJVÁR

Újabb nagyobb építkezés 1663 és 1673 között folyt. I. Lipót császár rendelte el, miután Érsekújvár török kézre került. A nagyszabású komáromi építőmunka eredménye az ötszög alakú koronamű, az Újvár. Területe nagyobb az Öregvárnál, külső védműként annak megerősítését szolgálta. Az 1763-as földrengés a várban súlyos károkat okozott. A kincstár kinyilvánította, hogy a törökök ellen épített váraknak hadászati szempontból már nincs jelentőségük, ezért fenntartásuk felesleges. 1782-ben a Helytartótanács megszüntette a vár katonai jellegét, a telket pedig a városnak adományozta. Az épületeket és a tartozékokat elárverezték. A 19. század elején viszont megkezdődtek a napóleoni háborúk, az osztrákok figyelme ismét Komáromra irányult. 1807-ben I. Ferenc császár parancsára elkezdték újjáépíteni az Öreg- és Újvárat. Komárom ismét katonaváros lett. A NÁDOR VONAL

A Nádor-vonal, egy védelmi vonalat jelent, amely a Duna és a Vág közötti térség védelmére épült. A hat, sánccal összekötött bástya kezdetben földből épült. 1833-tól 1847-ig kővel és téglával átépítették, megerősítették. Az ötszög alakú bástyákat erődfalak és védművek kötötték össze. A bástyákban és az összekötő falakban kiépített kazamaták hossza megközelítőleg 5 km. A gyalogsági fegyverek számára kialakított lőrések nagy száma és a hatalmas szálláshely-kapacitás egyaránt arról tanúskodik, hogy a Nádor-vonal a XIX. századi erődépítészet remeke volt. A XIX. században a védelmi erődök a tüzérségi fegyverek fejlődése folytán ismét korszerűtlenné váltak. 1859-ben a belső furatú, hatékonyabb ágyúk feltalálásával a védelem súlypontja a központi erődökről “kifelé”, az előretolt erődítésekre helyeződött. A hatékonyabb robbanóanyagok feltalálása és használata szintén módosította a hadászati módszereket, és a kézi lőfegyverek fejlődése is nagy változást hozott a hadviselésben. A XIX. század végén már füstöt nem hagyó lőporral töltött ismétlőfegyverek voltak használatban, melyek hatékonysága elérte a 2000 métert is. A felsorolt haditechnikai vívmányok alapján megállapítható, hogy a komáromi erődrendszer volt a korabeli hadviselés utolsó erőssége, de felépítése után néhány évvel ez az erődrendszer is elavulttá vált.

Az észak-komáromi Öreg- és Újvár látogatható. További információkat a Monostor Erőd Komárom oldalon érhetsz el.


Forrás:
Gráfel Lajos: „Nec arte, nec marte” Szlovákia, 1999.
Kecskés László
: Komárom az Erődök Városa, Komárom, 1984.

Csikány Tamás: Csata Komáromnál 1849 július 2-án, Budapest, 2003.
Kovács Vilmos: A Monostori Erőd (Tájak, korok, múzeumok), Budapest, 1999.
Magyarország Legerősebb Bástyája Komárom, Komárom, 2003.

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!