Komárom-Esztergom megye várai » Esztergomi vár, Esztergom

Esztergomi vár

Esztergom

A Duna és a Garam összefolyásánál – kedvező település-földrajzi és hadászati fekvésének köszönhetően – az esztergomi Várhegy ősidők óta lakott hely. A legkorábbi régészeti leletek az őskőkor kései szakaszából ismertek (Kr. e. 20-18000 év). Ettől az időtől folyamatos lakottságra utalnak a kutatások eredményei: minden olyan nép, amely az északkelet-Dunántúlon megtelepedett, itt hagyta a nyomát a Várhegyen vagy közvetlen környékén.

Az újkőkor, rézkor, bronzkor és korai vaskor népei után az első, már nevéről is ismert, Nyugat-Európából származó nép, a kelták Kr. előtt 350 táján telepedtek meg vidékünkön. A mai város helyén nagy kiterjedésű települést, a Várhegyen erődített telepet (oppidum) létesítettek. A Krisztus utáni első évtizedben a rómaiak hódították meg a Dunántúl területét és Pannonia provincia néven a birodalom tartományává tették. A Duna partján kiépített római erődrendszer fontos pontja lett a (korábbi kelta oppidum helyén emelt) Solva nevű katonai tábor, alatta a hasonló nevű településsel.

A kezdeti palánkvárat a II. század elején ide helyezett Cohors I. Ulpia Pannoniorum építette kőtáborrá (castrum). Ez a csapattest volt Solva helyőrsége a II. század végén is, amikor a 170-es években Marcus Aurelius, a filozófus császár, több alkalommal itt kelt át a Dunán légióival, és a Garam folyó mellett vívott csatákat a quádok és markomannok seregeivel. A város és a Várhegy területén előkerült temetők, kőépületek, a castrum maradványai, kőfaragványok és egyéb leletek jelentős római településre utalnak, amelynek maradványai még a népvándorlás korában is fennállhattak. A közvetlenül a Várhegy déli lábánál előkerült honfoglalás kori temető tanúsítja, hogy a honfoglaló magyarok is felismerték a hely stratégiai jelentőségét.

Nagyobb jelentőségre azonban akkor emelkedett a település, amikor 972 táján Géza fejedelem itt alakította ki székhelyét. Ő volt az -a helyi írott egyházi hagyomány (1397) szerint -, aki az esztergomi várat építeni kezdte, azon belül az első keresztény templomot Szt. István első vértanú tiszteletére. A régészeti kutatás szerint Géza első vára a honfoglalás utáni idők jellegzetes magyar, kazettás, faszerkezetes földsáncvára lehetett. Erre utaló nyomok kerültek elő a római castrum falán belül, a királyi palota mellett. Géza és István második várának kőfalai már a hegy szabálytalan, ovális peremét kerítették.

A vár északi felén, a Szt. István vértanú temploma mellett állhatott az a fejedelmi palota, ahol Géza fia, Vajk született, akit az ott már álló templomban kereszteltek, majd az ezredik év karácsonyán (vagy az új évezred első napján) ott is koronáztak meg. Az esztergomi vár lett az István király által 1001 húsvétján alapított esztergomi érsekség székhelye. Ugyanitt, a hegy közepén (a mai bazilika helyén), 1001-1010 között kezdték meg a Szt. Adalbert vértanú tiszteletére szentelt érseki főszékesegyház építését. Az esztergomi vár volt az István király pénzeinek feliratán szereplő Regia Civitas (= Királyi Vár), ahol az első magyar pénzeket verték.

István a hegy déli, sziklás végén új királyi palotát épített, amelynek jelentős maradványai kerültek elő a régészeti feltárások során. (Az érsek palotája akkor a hegy északi felén állt.) Ebben az időben az esztergomi királyi központ a magyar állam megszervezésének, fontos belpolitikai és diplomáciai intézkedéseknek színtere, s az marad később is. II. Géza király itt fogadja 1147-ben a seregeivel a Szentföldre haladó III. Konrád német császárt, majd VII. Lajos francia királyt. Az Árpád-házi királyok korai palotája és a Várhegy egyéb épületei az 1180-as években tűzvész áldozatai lettek. III. Béla nagyszabású, Nyugat-európai léptékű királyi palotát emel a régi helyén, ugyanakkor, Jób érsekkel együtt, az elpusztult székesegyházat is díszesen újjáépítik. Az új épületeket láthatja már 1189-ben Barbarossa Frigyes német császár, aki seregével a Szentföldre tartva több napig időzik a magyar király székhelyén. “…Midőn pedig a császár Úr abba a városba érkezett, amelyet Gran-nak (=Esztergom) neveznek, amely a magyarok fővárosa…”- írja a császár seregével utazó Lübecki Arnold krónikájában. Az építkezések még 1198-ban sem fejeződtek be. Erről tanúskodik Imre király egyik oklevele, amelyben először mond le az érsek javára a palotáról. Ezzel megindul a királyi udvar elköltözése Esztergomból Budára.

1239-ben IV Béla király a Várhegy lábánál, a Duna partján elterülő érseki településnek (= a későbbi Víziváros) városi jogokat adományoz. A kissé távolabb, a Kis-Duna partján fekvő “királyi város” és több városrész (pl.: Kovácsi a pénzverők, ötvösök és kovácsok települése stb.), továbbra is királyi fennhatóság alatt áll, a várral együtt. Még 1242-ben is, amikor a tatárok a várost elpusztítják, a várat azonban nem tudják elfoglalni, “… melyben ispán a spanyol Simeon vala sok íjjásszal.. ki azt vitézül megvédi vala…,,- írja Rogerius mester a tatárjárásról szóló Siralmas énekében. 1249-ben, újabb tatár támadásra számítva, IV. Béla a várba költözteti az újjáépített királyi város polgárságát és ismét lemond a királyi palota használatáról. Végül 1256-ban, a polgárságnak a királyi városba való visszatelepítésével egyidejűleg, végérvényesen az érsekeknek adományozza a várat a királyi palotával együtt.

Az érsekek birtokában lévő vár sokat szenved az Árpád- ház kihalását követő trónutódlási harcokban: 1301-ben Németújvári Iván, majd 1304-ben Vencel cseh király foglalja el és dúlja fel. “A várat megrongálták, a székesegyház kincstárát és levéltárát feltörték és kirabolták… ” -panaszolja a káptalan. 1306-ban I. Anjou Károly visszafoglalja ugyan, mégsem tart sokáig a nyugalom, mert Csák Máté, miután az érsekek birtokait éveken át pusztítja, dúlja, 1313-ban a várat is elfoglalja, jelentős károkat okozva annak épületeiben. Az esztergomi vár csupán Csák Máté halálával (1321) szabadul fel végleg. Ekkor indulhat meg újjáépítése, amelynek nagyszabású munkálatai már Telegdy Csanád érseksége idejére (1330-1349) esnek. Telegdy újjáépítteti a Szt. Adalbert-templom lerombolt szentélyét, majd az egykorú krónika leírása szerint “… a vár falait és tornyait – amelyek régiségük és az elődök hanyagsága miatt már romlásnak indultak, egészen helyreállította, a lerombolt tornyokat újra építtette, sőt a vár erősségének fokozására több új, magas és erős tornyot emeltetett, s bár a vár maga bevehetetlenül erős volt az említett sok torony miatt mégis újabb és szilárd fallal még jobban megerősítette, mert a Dunáig terjedő részeket e fallal hozzákapcsolta és bekerítette. …A várhoz csatlakozó várost hatalmasan megerősítette, szilárd falakkal és tornyokkal körülövezte… “

Ettől kezdve a vár az alatta fekvő érseki Vízivárossal együtt egyetlen, hatalmas erődítményt képez. 1403-ban Zsigmond király hosszú ostrom után veszi be előbb a Vízivárost, majd a várat, amit 1440-ben Ulászló király foglal el. Az ostromok után Széchy Dénes (1440-1465), majd Vitéz János (1465-1472) érsekek végeznek nagyszabású építkezéseket a várban: újjáépítik a székesegyházat és hatalmas, késő gótikus palotává bővítik az Árpádok és Telegdy Csanád “nagy palotáját”. Mátyás király halála után tíz évig itt lakott Beatrix királyné és Estei Hyppolit érsek (1487-1497), akik már reneszánsz stílusban építkeznek. A legszebb reneszánsz építmények azonban Bakócz Tamás (1497-1521) és Szatmári György (1521-1524) érsekek idején készültek.

A szerencsétlen mohácsi csatában 1500 lovasa élén veszti életét Szalkai László érsek (1524- 1526). A csata után Budát is elfoglaló török csapatok Esztergomig nyomulnak előre, tűzzel-vassal pusztítva a vidéket és a várost. Hasonló sorsra juthatott volna már ekkor a vár is, hiszen Orbánczi András várkapitány –miután néhány katonájával megdézsmálta Mária királyné hajóit, amelyeken a budai és visegrádi királyi paloták értékeit mentették Pozsonyba -megszökött, prédául hagyva Esztergomot a töröknek. A mohácsi csatából megmenekült Nagy Máté az érsek hadnagya, a megmaradt maroknyi katona és a várba menekült polgárság segítségével azonban sikeresen megvédte a várat az első ostromtál.

Miután Szulejmán kirabolta a budai királyi palotát és kivonult Magyarországról- ismét fontos szerepet kapott az érsekét vesztett, de épségben megmaradt esztergomi vár: 1526-27 telén Szapolyai János király foglalja el és székel itt -1527-28-ban már Ferdinánd király tartja itt udvarát. 1543-ig hat alkalommal ostromolja a várat hol Szapolyai, hol Ferdinánd, hol a török. 1530-tál a várat Ferdinánd katonasága szállja meg, a káptalant és az érsekséget Nagyszombatba, ill. Pozsonyba költöztetik. Közben az érsekek és a király jelentős erődítési munkálatokat végeztetnek, részben olasz hadmérnökökkel. Főként a várkapu és a vízmű védelmét korszerűsítik.

1543 augusztusában maga a szultán nagy sereggel zárja körül a várat és két heti pusztító ágyútűzzel kísért ostrom után elfoglalja. Az ostrom során mintegy tízezer ágyúgolyó csapódott be a várba -nagy pusztítást okozva főleg a főszékesegyházban, melynek szentélye már ekkor összedőlt. A vár elfoglalásában fontos szerepet játszott a Víziváros északi végén lévő vízmű, amely a várbeliek vízellátását biztosította. Ennek védői (spanyol zsoldosok) leteszik a fegyvert az ostromlók előtt, s itt hatolnak be először a törökök a Vízivárosba, melynek eleste után a várat is feladják. Szulejmán győzelmét egy török feliratos emléktábla örökíti meg máig a Víziváros dunai kapuja fölött. A szultán kijavíttatja a vár falait és új erődítményeket is építtet, majd Esztergomot egy nagyobb terület (szandzsák) központjává teszi. Jelentős számú katonaságot hagy benne a szandzsákbég parancsnoksága alatt. Ettől kezdve az esztergomi vár hosszú időn át a török birodalom legfontosabb északnyugati végvára, a felvidéki bányavárosok és a Pozsony, ill. Bécs felé indított támadások fő kiinduló pontja.

A keresztények oldaláról nézve Buda visszavételének fő akadálya volt. Éppen ezért birtoklásáért pusztító ostromokat vívnak 130 éven keresztül. Az ostromok során teljesen elpusztul a középkori város (benne 38 templom, 11 kolostor, 4 ispotály és a lakóházak százai). 1594-ben, a keresztény seregek sikertelen felszabadító ostromában, a Víziváros déli falának rohamozásánál, kapja halálos sebét a végvári élet és a korai magyar líra európai jelentőségű alakja, Balassa Bálint. 1595-ben -minden eddiginél pusztítóbb ostrommal -a királyi seregek visszafoglalják a várat. Pálffy Miklós várkapitánysága idején (1595-1600) jelentős erődítési munkák folynak, melyeket olasz hadmérnökök vezetnek. Az elpusztult város romjaiból új falak, bástyák épülnek, a vár keleti oldalán szárazárok és külső védművek létesülnek. Valószínűleg ekkor kezdik visszabontani a szétlőtt paloták düledező falait, ill. földdel és törmelékkel betömni az alsó helyiségeket úgy, hogy az egykori palota jelentős terei teljesen eltűnnek a föld színéről vagy a továbbiakban föld alatti kazamataként hadi célokat szolgálnak.

1605-ben újra török kézre kerül Esztergom. A török elsősorban hadi építkezéseket folytat: tornyokat, rondellákat épít, de fontos “civil” épületeket is emel: a kupolás fürdők, dzsámik, minaretek igazi, törökös városképet eredményeznek. Az 1683-as évi végső fordulatot hoz: a Bécs alatti csatavesztés után visszavonuló török csapatok Esztergommal szemközt, a híres párkányi csatában ismét vereséget szenvednek. A győztes keresztény sereg – melynek fővezérei Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly herceg -rövid ostrom után feladásra kényszeríti a török őrséget. Ezzel végleg felszabadul Esztergom a kereken 130 évig tartó török uralom alól. Egykorú leírás szerint a városban egyetlen lakható ház sem maradt!

A békés újjáépítést két újabb ostrom szakítja meg: 1685-ben a törökök körül veszik a várat, azonban a táti csatában vereséget szenvedve felhagynak Esztergom ostromával. Ezekben az utolsó török elleni harcokban tűnik fel -mint a vár lovasságának parancsnoka -Bottyán János. (Aki kiemelkedő vitézségéért a város főterén házat kap a királytál, ez a mai városháza előzménye.) Ő később a Rákóczi-szabadságharc híres Vak Bottyán generálisa. Az újjáépítés folyamatát a kuruc szabadságharc is megszakítja: 1706-ban maga Rákóczi Ferenc fejedelem vezeti a hosszú ostromot, végül el is foglalja a várat. Esztergom azonban rövid ideig marad a kurucok kezén. Az osztrákok még ez évben visszaveszik.

Az 1706. évi ostromokban jelentős károk érik a vár épületeit, erődítményeit, a Víziváros házai kigyulladnak és leégnek. Az ismét lakhatatlanná vált várost új telepesekkel népesítik be. Maga a vár továbbra is a királyi katonaság kezében marad, az érsekség még hosszú ideig nem tér vissza Esztergomba. A XVIII. század első felében még nagyszabású, az erődítményeket modernizáló építkezésekre került sor (ekkor épülnek a keleti külső nagy sáncok), főleg Georg Maximilián Schuchknecht (1719-1732), majd Erős Ádám várkapitánysága (1732-1761) idején. 1761-ben Mária Terézia királynő visszaadja érsekségnek a várat. 1762-ben a katonaság kivonul, és megkezdődik az új egyházi központ helyének kialakítása: először a Szt. Adalbert-templom maradványait kezdik bontani, majd a hegy középső, kiemelkedő részét 4-9 m vastagságban lemélyítik, hogy az új székesegyháznak megfelelő teret létesítsenek. Barkóczy Ferenc érsek halálával (1765) a munkálatok elakadnak, s újra a katonaságé lesz a vár.

Az érsekség csak 1820-ban költözik vissza ősi székhelyére, s ekkor indítja meg Rudnay Sándor hercegprímás az új egyházi székhely építését. A Várhegy képe teljesen megváltozik: az eredetileg meredek, keleti hegyoldalt (az ott lévő, a hegyet körülölelő szárazárkokkal és a “keleti védművekkel” együtt) eltemetik. Úgy, hogy a Várhegy és a Szentgyörgy hegy közötti völgyben a Szentgyörgymezőre haladó út fölé a “Sötétkapu” nevű alagutat, mellette kétoldalt pincerendszert építenek. Ezek tetejére a hegy közepéről kitermelt földet rátöltve alakítják ki a mai bazilika oszlopcsarnokához kelet felől felvezető, menedékes rámpát. Ezzel a lankás megoldással kelet felé megszűnik a Várhegy “hegy” jellege.

A terepsüllyesztés során a hegy közepén egykor volt épületek: a Szt. István vértanú temploma, a Szt. Adalbert-székesegyház, az érseki palota, a káptalan monostora, a nagyprépost háza és a felső vár keleti falai teljesen megsemmisülnek. Ezek helyén épül fel 1822-1869 között a klasszicista stílusú új székesegyház (J. Küchnel, Pach János és Hild József tervei szerint), melynek északi és déli oldalára további nagy épületeket is terveztek. Utóbbiak nem valósultak meg. Így a Várhegy déli végén, a föld mélyén és átépítésekkel takartan megmaradtak az Árpád – házi királyok és a középkori érsekek palotájának jelentős maradványai. Ezeket az 1934-ben megkezdett és kisebb-nagyobb megszakításokkal 1999-ig folytatott régészeti kutatások hozták a felszínre.

A Várhegyre ma két irányból jut fel a látogató: a Bazilika oszlopcsarnokához vezető, az újkorban kialakított rámpán, vagy attól délre, a “Sötétkapu” alagút melletti autóparkoló és a város felőli eredeti feljárón, a várkapukon keresztül. Az eredetileg lankás, menedékes várút alsó részét a XIX. századi tereprendezéssel levágták, így itt most meredek, lépcsős feljárón jutunk el Vígh Tamás szobrászművész Esztergom fennállása ezer éves jubileuma (1973) alkalmából készített hatalmas “Országalapító” c. szobrához, amely egy török kori sánc tetején áll. Innét kőpillérekre épített fahíd és az egykori “farkasverem” fölötti felvonó híd vezet a vár külső kapujához. A kaput és a kétoldalt álló erődítményeket a bazilika építésekor részben visszabontották, majd a hegy közepéről kitermelt földdel eltemették. Maradványaikat az 1930-as években ásták ki, a jobboldalt látható, kifalazott száraz árok jelentős része pedig csak 1971-72-ben került elő a néhol 8-10 méter vastag földtöltés alól. A kapu és a mellette lévő fal eredetileg egy-egy emelettel magasabb volt. A bal oldalon álló, kerek rondellát 1543-ban -a török ostrom előtt -olasz hadmérnökök építették, a szemközti Szent Tamás-hegy ellensúlyozására. Újabban időszaki -főleg képzőművészeti -kiállítások színhelye.

A jobb oldali, sokszögletű kapu-védő torony a török háborúk alatt épült, felső emeletét elbontották. A kapu után összeszűkülő falszorosban haladunk fölfelé a második kaputoronyhoz. Kétoldalt a Magyar Nemzeti Múzeum középkori haranggyűjteményének szép darabjait láthatjuk. Eredetileg egy emelettel ez a torony is magasabb volt, előtte farkasveremmel és felvonóhíddal. A kapu előtt jobbra nyíló ajtón át a “falközbe” épített, hangulatos Várszínház nézőterére juthatunk. Tovább, az egyre jobban összeszűkülő belső kapuszoros az alapjaitól újjáépített harmadik kapuhoz vezet. Itt volt az eredeti (belső) vár kapuja, amelyen belül a vár két részre tagozódott: baloldalt (DNy) a hegy negyedét elfoglaló (később érseki) palota helyezkedett el, a hegy északi, nagyobbik részén különböző egyházi épületek álltak. Itt, az elpusztult épületek helyét ma az újkori bazilika monumentális épülete foglalja el. A palota maradványainak felhasználásával a közelmúltban (1995-2000) alakították ki a Vármúzeum épületegyüttesét (tervező: Gál Tibor), melynek újonnan épített részei III. Béla király XII. század végi palotájának alaprajzát követik. A Vármúzeum udvarára egy hatalmas (a barokk kori helyére épített) kapun jutunk be, a középkori bejárat ettől kicsit délebbre nyílt.

Az Árpád-házi királyok palotája

A török háborúkban megsemmisült palotáról hosszú ideig semmit nem tudtak -még helyét sem ismerték. Esztergom történetének lelkes kutatója, Lepold Antal kanonok 1934-ben ásatásokat kezdett, és megtalálta az Árpád-házi királyok palotájának maradványait. Ugyanekkor -mélyebb szinten – korábbi, XI. századi épületmaradványok is előkerültek. Az 1960-as években Méri István és Kovalovszki Júlia, majd Nagy Emese, később Horváth István ásatásai is napvilágra hoztak XI. századi falakat. Ezek, főleg Nagy Emese kutatásai alapján, úgy látszik, hogy már Géza fejedelem idejében is történt a hegy déli végén építkezés.

Mindenesetre a Szt. Istvántól III. Béláig terjedő időszak királyi épületei a meredek sziklák által jól védhető déli hegyfokon álltak. Már ezeket is fal övezte, azaz a vár déli végében a palota külön védhető egységet képezett. Ez az egész középkor folyamán ( a budai királyi palotához hasonlóan) így is maradt. A korai palota -melynek maradványai mintegy 120 méter hosszúságban, mindenütt csak a felszín, ill. későbbi építkezések alatt kerültek elő -a hegy déli végén egy korábbi, vastag kőfalhoz épített kerek építményhez (rotunda = körkápolna?) csatlakozott. Építőanyaguk: helyben bányászott, szépen faragott, sárgásbarna homokkő – kváder. A XII. század végén leégett palota helyén III. Béla teljesen új alapokon, hatalmas, összefüggő palotaegyüttest építtetett, amelyből jelentős részek maradtak meg, részint eltemetve, részint későbbi építkezések által elfedetten.

Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai alapján már elégé pontosan ismerjük a palota kiterjedését, sőt többnyire az egyes épületrészek eredeti funkcióját, építési korát is. A Ny-európai császári, királyi központokra (Pfalz) emlékeztető palota két fő részre tagozódik: a nagyobb méretű északi palotaudvar nyugati oldalán, a dunai külső várfalra támaszkodva, észak-déli irányban helyezkedett el a nagytermet magában foglaló nagy palota. Ennek maradványait csak az 1980-as években fedeztük fel a korábban barokk kaszárnyának hitt épület pince- és földszintjén, mely a Vármúzeum udvarán, a bejárattal szemközt álló épülettel azonos. Az épület nemcsak az Árpádok legalább kétszintes palotájának, hanem a későbbi érsekek XIV-XV. századi palotájának jelentős maradványait is rejtette.

A 45 méter hosszú, 10 méter széles palota alagsori része (jelenleg a XV. században átboltozott pinceszint) síkfödémmel ellátott egyetlen, nagy tér, valószínűleg élelmiszerraktár volt. Ide két lépcsőn (az északi lejárat eredeti vörösmárvány lépcsője ma is megvan) lehetett lejutni. A dunai (Ny) oldalon 5 résablak, az udvar (K) felől pedig 5 nagyobb ablak világította meg. Az épület D-i végénél ezen a szinten fűtésberendezés (hypocaustum) maradványa került elő, ez a fölötte lévő nagytermet fűtötte. A nagyterem udvari falát a XIV-XV. században átépítették, így annak korábbi nyílásait nem ismerjük. A D-K-i sarok szürke, andezit kváderekből épített falmaradványa nagy magasságban ma is fönnáll. A nyugati palotafal alsó része megmaradt, ebben öt nagy ablakfülke részlete azonosítható. Így a Duna felé a sziklás hegyoldal fölötti első emelet magasságában lévő nagytermet öt széles ikerablak világíthatta meg – szép kilátást biztosítva egyúttal a Dunára és a környékre.

A Stauf uralkodók hasonló formájú és méretű palotái: Wimpfen, Gelnhausen, Eger stb. alapján feltételezhető, hogy e palotaszárny kétszintes volt -a felső szintből azonban a későbbi átépítések miatt eredeti részletek nem maradtak fenn. A “nagy palotához” északon egy nyugat-keleti irányú, 34 méter hosszú és 7 méter széles palotaszárny csatlakozott, amely biztosan kétszintes építmény volt, hiszen a nyugati végén lévő két, épségben megmaradt boltozatos helyisége fölött az emeleti szobák téglapadlózatát és falmaradványait is megtaláltuk. A helyreállított épületben a Vármúzeum kiállításai láthatók. A földszinti kiállítás különlegessége, hogy a nyugati helyiség üvegpadlója alatt több mint kétezer év régészeti rétegződése, építkezései figyelhetők meg: közvetlenül a fennálló, XII. századi palotafal alatt a Géza- és Szent István-kori első palota sárga homokkő kváderekből épített fala, a hozzá kapcsolódó és korábbi járószintek rétegződéseivel. Alatta rámai kőépület falmaradványa, mélyen lent kelta (Kr. e. I. sz.) objektum részlete látható, keresztmetszetét adva a Várhegy történetének. A palota és a nagy udvart délen lezáró fal között helyezkedtek el a konyhák és a hypocaustum előtere. Egykor a déli zárófal közepén nyíló kapun át, egy belső, kisebb udvarba, ill. a királyi család lakosztályához lehetett jutni. Itt ma XIV-XV: századi épületek földszinti maradványaiba juthat el a látogató.

Itt találjuk a Vármúzeum pénztárát, majd a következő középkori helyiségekben a további kiállításokat. Innét délre, az egykori palota több épségben megmaradt helyisége, mint föld alatti kazamata volt ismeretes az 1930-as évek ásatásáig, más, részben romos részek pedig földdel, törmelékkel eltömve rejtőztek -sok helyen 4-5 méter vastag feltöltés alatt -1934-ig. Lepold Antal (emléktáblája az üvegezett ív alatt) feltárása során találta meg a királyi lakosztály központi részének, a „Fehér torony”- nak nevezett lakótorony és a hozzá kapcsolódó kápolna maradványait. Maguk az épületek az 1595. évi ostromban pusztultak el: a lakótorony felső szintjeit szétlőtték, az alsó szint és a kápolna boltozatai is beszakadtak. Az omladozó falakat részben visszabontva, az egykori palota romos részeit saját törmelékükkel és ide hordott földdel eltömve alacsonyabb fekvésű bástyává formálták. III. Béla szabálytalan ötszög alaprajzú, többszintes lakótornyába és a várkápolnába a kis udvar déli végénél induló lépcsőn lehetett feljutni. A torony bejárata az udvar felől első emeleti magasságban nyílt (az első lakott szint a torony külső oldaláról nézve azonban a második emelet magasságában helyezkedik el) -a torony alsó része tömören földdel, törmelékkel volt kitöltve. Ebben a töltésben találták meg a XII. századnál korábbi palotához tartozó rotundának, és egy négyzet alakú épületnek néhol 2-3 méter magasan is fennálló szép kváderkő falait.

A lakótorony északi oldalépítményének az első emelet magasságában (az udvar felől földszinten) lévő szobája teljes épségben megmaradt. Ez egy középső oszlopra támaszkodó, négy keresztboltozattal fedett helyiség, amely, mint föld alatti kazamata korábban is ismert volt. A termet a XIX. században Szt. István király születési helyének vélték és emlékkápolnát rendeztek be benne, mely az első feltárásokig (1934) fennállt. A lakótorony az első lakott szinten két nagyméretű, szabálytalan téglalap formájú teremre oszlott, amelyek a török korban erősen megrongálódtak: a felső emelet(ek?) és boltozatok beszakadtak, a torony sarkait szétlőtték, és hevenyészve újrafalazták. Különösen a hátsó terem pusztult el, alig maradt ép részlete. Az első helyiségből E felé nyíló ajtónyílás a “Szent István terem” fölötti emeleti helyiségbe vezet. Ezt az eredetileg keresztboltozatos termet délnyugat-felől egy kerek ablakon át világította be a nap, ill. északnyugat felé -a Duna és a székesegyház irányába szép kilátást nyújtó, díszes, nagy “ikerablaka” is volt. A kerek ablak alatt ma látható nagy falfülke minden bizonnyal a XV. századi építkezések alkalmával létesített zárt erkély maradványa, melyet annak pusztulása után elfalaztak, s a termet törmelékkel betömték.

Visszafordulva, gyönyörű, a XII. század végére jellemző kettős, román stílusú kapuzatot láthatunk. A szélesebb és díszesebb bal oldali ajtó a lakótorony nagytermébe, a jobb oldali szűkebb nyílás pedig a folyosó végén lévő zárt erkélyhez vezet. A nagy teremből jobbra egy falba épített szúk lépcsőn a lakótorony déli oldalán, a szikla fölött falakkal is védett kis kertbe jutunk le, egy másik csigalépcső pedig baloldalt a boltozatos termek fölötti második lakószintre, a királyi család hálószobáihoz vezethetett fel. A csigalépcső megmaradt falán XII. század végi, palmettás-korongos freskórészlet maradt fenn, míg a teremben látható többi falfestmény már a XV. századból származik, amikor Vitéz János érsek (1465-72) jelentős átalakításokat végzett a palotán. A festett árkádívek alatt ábrázolt négy sarkalatos erény (Okosság, Mértékletesség, Erősség, Igazság) allegóriáinak freskó-sora, a boltozat hevederívén látható zodiákus jegyek a magyarországi reneszánsz falfestészet korai, kiemelkedő alkotásai. Az egykor jóval nagyobb, díszes, boltozatos terem Vitéz érsek dolgozószobája (studiolo) lehetett. A másik, szűk átjárón észak-felé a lakótorony nagy csigalépcsőjét érintve (mely a felsőbb szintekre, ill. a védőfolyosóhoz, a “gyilokjáróra” vezetett) a királyi család magánkápolnájába jutunk, amely a palota leglátványosabb, hitelesen rekonstruált belső tere.

A Várkápolna

III. Béla esztergomi palotájának legszebb maradványa a kápolna, amely az 1934. évi ásatáskor került elő, és a megtalált boltozati bordák visszahelyezésével sikerült azt hitelesen helyreállítani. A bordás keresztboltozatú hajó még késői román, a szentély már gótikus formát mutat -a gótika legkorábbi megjelenése Kelet-Közép-Európában. A szentélyben a XII. század végéről származó oroszlános freskó, a hajóban az apostolokat ábrázoló falfestmények már a XIV. század kiemelkedő alkotásai. A nyugati homlokzaton nyíló díszes, küllős rózsaablakot a közelmúltban restaurálták, az eredeti darabok kőtárba kerültek.

Vitéz János palotája

A lakótoronytól és a várkápolnától északra álló, barokknak hitt kaszárnya és a hozzá nyugatról csatlakozó hatalmas támpillérekkel támasztott várfalak kutatása során az Árpádok nagy palotája fölött az 1970-80-as években találtuk meg a forrásokban ” Vitéz János érsek palotája”-ként ismert hatalmas épület jelentős maradványait. Az addig csupán írott forrásokból ismert és teljesen megsemmisültnek hitt palotának több mint kétharmad része ma is fönnáll. Nem reneszánsz stílusban épült (mint korábban gondolták), hanem a késői gótika kiemelkedő magyarországi alkotása volt. Nem csoda, hogy a jeles épületekhez szokott Bonfini mester, Mátyás király itáliai származású történetírója is a csodálat hangján írt róla: “…Az érseki méltóságra nagyon méltó volt (ti.: Vitéz János). A várban ő építtetett igen tágas ebédlőt. A terem elé vörös márványból pompás kiugró tornácot -loggiát – emeltetett kettős erkéllyel. A terem fejéhez a Sibyllák boltozott kápolnáját építtette, ahol valamennyi Sibylla képét láthatjuk. A terem falán, sorban, nemcsak az összes magyar király, de a szkíta elődök képei is láthatók. Hideg és meleg fürdőfülkéket építtetett, továbbá kettős kertet, melyet tetőterasszal díszített oszlopcsarnok vett körül…”

A palotát és benne a nagytermet –amely átvészelte az első török ostromokat -többen leírják a XVI. században, és valamennyien az elragadtatás és csodálat hangján emlékeznek meg róla. Dzselalzade Musztafa, aki Esztergom elfoglalása után 1543 augusztusában, Szulejmán kíséretében járt a várban, elmondja: “… a győzelmes padisah ő felsége lóra ülvén, az állam oszlopaival együtt megtekintette az elfoglalt várat. Miután a gyönyörű palotát -amely a paradicsom palotájának mintaképe, s ablakaiból letekintve a földgömb csak egy porszemnek látszik – szerencséltette látogatásával… az új dzsámiba ment.” További részleteket közöl Reinhold von Lubenau, aki 1587. február 18-án járt a várban és a következőket jegyezte fel naplójában:

“… Valamikor a magyar érsek lakott benne, s gyönyörű székháza volt, amiből még sok rész fennmaradt …Először a belső épületbe mentünk, és egy magas kőlépcsőn egy gyönyörű nagy terembe érkeztünk, amelyben több mint száz asztal is állhatott, és amelyben sem pillér, sem oszlop nem volt. Fent a mennyezetet szépen faragott, aranyozott rozetták díszítették. Körben a falakon az összes keresztény császár és magyar király életnagyságú, művészi képe. …A teremből egy kápolnába mentünk… amely már körben boltozva volt. A boltozaton sok szentnek és a megfeszített Krisztusnak képe. A kápolnában körben a szibillák voltak megfestve, akik Krisztusról prófétáltak. A kápolna mellett a mondott nagytermen át egy pompás folyosóra mentünk… amely tisztán művészi vörösmárványból… magából a teremből kifelé épült. Ez márványoszlopokkal… és fent tiszta vörösmárvány boltozattal és művészi lombdísszel van kiképezve… és elragadóan szép hely.… ahonnan a vízre (Duna)… az egész városra… és a messze vidékre nyílik kilátás…”

Az építkezést valójában megindító Széchy Dénes érsek (1440-1465) újabb traktust épített a korábbi nagy palota nyugati oldalán a hegyoldalba, amelyet hatalmas pillérek támasztottak meg. A kétszeresére bővített épület két alsó szintjét egymás fölött 2-2 terem-(sor) foglalta el, a felső szinten pedig egyetlen hatalmas méretű 47 méter hosszú, 16 méter széles termet alakítottak ki, “…melyben sem pillér… sem oszlop nem volt…: A terem íves tartókra szerkesztett faboltozatának kazettáit díszítették az említett aranyozott (fa)rozetták. A nagyterem udvari oldalán hat nagy, gótikus ablakfülke nyílt, amelyből öt szinte teljes egészében előkerült az elfalazásokból. A nyugati oldalon a támpillérekre épített zárt erkélyekre, ill. az azokat összekötő, konzolokra támaszkodó folyosóra lehetett kijutni, ahonnét szép kilátás nyílt a Dunára. Az egyik pillér tetején megmaradt és a falban több helyen betörött konzolok (valamint a feltárások során előkerült nagyszámú, különböző méretű konzol) és az oda tartozó egyéb kőfaragványok, alapján az erkélyfolyosó alépítménye pontosan rekonstruálható.

A palota az 1595. évi ostrom alkalmával pusztult el, amikor az ostromló keresztény seregek ágyúütege szétlőtte, ill. felgyújtotta a tetőszerkezetet. A többszörösen átépített romokból a XVIII. században kaszárnyát alakítottak ki, amely később lakóházként szolgált, egészen az 1960-as évekig. A későbbi régészeti ásatásokkal, falkutatásokkal feltárt részletek, a megtalált kőfaragvány-anyag, az eredeti írott források, egykorú leírások és ábrázolások, valamint az ismert építészeti párhuzamok alapján jól rekonstruálható a palota eredeti formája. A közelmúltban befejeződött vármúzeum rekonstrukció külső formájában a barokk épülettömeget tartotta meg. Csupán néhány részletrekonstrukcióval (3 gótikus ablaknyílás, ill. az erkélyfolyosó alépítménye részletének az eredetihez hasonló formájú bemutatása) utal a Vitéz János érsek által befejezett, európai viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű palotára.

A Vármúzeum udvaráról a bazilika délnyugati sarkához sétálva szép kilátás nyílik a Dunára a túlparti Párkányra. Lábunk alatt, a járószintig felfalazva egy négyzet alakú torony körvonala látható, melynek a sarkait ferde támpillérek erősítették. A torony valószínűleg Telegdy Csanád érsek (1430-1449) építkezése lehetett. A bazilika építését megelőzően, a nyugati homlokzat előtti várfalakkal együtt, ennek falait is visszabontották és a terepszintet lesüllyesztették. A toronytól kissé északkeletre, már a mai bazilika helyén állt a középkorban a híres esztergomi székesfőkáptalan első emberének, a nagyprépostnak a háza. Ugyancsak részben a mai bazilika helyén, egy kissé délkelet felé eltolódva, azonos tengelyben, de a mai kövezettől 9-10 méterrel magasabb terepszinten emelkedett a Szt. Adalbert tiszteletére szentelt érseki főszékesegyház, melynek első épülete egyidős lehetett az érsekség alapításával (1001).

A török háborúkban nagyrészt rommá vált templom maradványait a bazilika építése előtt elbontották, alaprajzát azonban szerencsére pontosan fölmérték. Eszerint a középkor folyamán többszörösen átépített templom eredetileg keletelt, három hajós, nyugati homlokzatán két nagyobb, a keleti mellékszentélyek fölött két kisebb toronnyal ellátott épület volt. Az első templom -amelyből csupán egy-két kőfaragványt ismerünk -az 1180-as években tűzvészben elpusztult. III. Béla és Jób érsek ekkor újjáépítették. Ebből az építési periódusból már jelentős számú kőfaragványt őriz a Vármúzeum kőtára. Valószínűleg ekkor épült boltozatos előcsarnok a templom nyugati homlokzata elé. Ide nyílott a templom nyugati toronypár közti főbejárata, melyet díszes kiképzése miatt Porta Speciosa-nak (=Ékes kapu) neveztek. Ez bélletes kiképzésű márvány kapuzat volt, amelyet színes kövekből kirakott “inkrusztációs” képek díszítettek.

Az Árpád-kori magyar művészet e kiemelkedő alkotásáról 1761 táján Klimó György kanonok színes festményt, Széless György lelkész részletes leírást készített. Maga a romok közt még fennálló kapuzat azonban az 1763. évi földrengéskor elpusztult, csupán néhány szép részletét őrizték meg, ill. több töredéke került elő az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai során. A hatalmas Árpád -kori templomtesthez a XIII-XVI. század során egy sor oldalkápolnát építettek. Közülük csupán a Bakócz – kápolna maradt meg, amelyet Bakócz Tamás érsek 1506-07-ben épített vörösmárványból, saját temetkezési helyéül. A törökök Kizil Elma dzsáminak ( = Piros Alma dzsámi) nevezték és használták. A bazilika építésekor 1600 darabra szétszedve, eredeti helyétől 20 méterrel északra, és kb. 9 méterrel mélyebb szinten az új főtemplomba építették be (1822-23). A magyarországi reneszánsz építészet e remekművének főoltárát carrarai márványból 1519-ben Andrea Ferrucci (1465- 1526) fiesolei szobrász készítette. (Az egykori főszékesegyházból néhány érsek és prépost töredékes vörösmárvány síremléke ma is megtalálható a bazilika kriptájában.) Az esztergomi érsek székesegyházát, a ma csupán töredékeiben és alaprajzában ismert templomot, díszes külső és belső kiképzése folytán méltán nevezték Magyarország szép templomának (“Ecclesia Magnifica”).

A Szt. Adalbert-templom és a belső várkapu között állt a Káptalanház (Monasterium Sancti Adalberti), amely a XI-XII. században az érsekség mellett létesült főkáptalan kanonokjainak közös lakóhelye volt. Ez a háborús időkben világi célokat szolgált: pl. a XVIII. század közepén a tüzérek tisztjeinek szállása, ill. fegyver- és hadi szertár volt. Az épületet 1820 után bontották el. A káptalanháztól keletre a templom szentélyének közelében hatalmas, sarkain rézsútos támpillérekkel megtámasztott, púpos kváderkövekből épített torony állt, amelyet 1499 után Bakócz Tamás érsek épített “… az egész vár őrzésére és megerősítésére”. A XVI. századi metszeteken még ábrázolt, és valószínűleg az 1595. évi ostromban megsérült tornyot a XVI-XVII. század fordulóján bonthatták el. Maradványait 1823-ban találták meg, és római építménynek hitték. Helyén ma az 1710. évi pestisjárvány emlékére emelt szép barokk kőszobor, az ún. “Kucklander Madonna” áll. (Kucklander Ferenc várkapitány és felesége Trucklin Benigna állíttatták, az altöttingeni kegyszobor másolataként – eredetileg a vár északi térségén.)

A szobortól a bazilika keleti homlokzata előtt elhaladva a Várhegy kevésbé ismert északi felébe sétálhatunk. A főhomlokzat lépcsőzete az egykori felső vár keleti falának nyomvonalán épült. Az előtt a szárazárokkal, külön sánc és védművekkel erődített meredek hegyoldal süllyedt le a völgyben haladó út, az – az a mai “Sötétkapu” alagút szintjéig. Ezt a mély völgyet a beleépített alagút és pincék tetejére hordott földdel töltötték be -kialakítva a lankás feljárót a bazilika felé. Mivel az ünnepélyes feljárat csak kelet felől volt kialakítható, a bazilikát a szokásostól eltérően, ellentétes irányítással építették fel: azaz keleten van a főbejárata, és nyugaton a szentélye!

A bazilika északi tornya mellett 2000. augusztus 15-én, a millenniumi ünnepségek alkalmával Mádl Ferenc köztársasági elnök és Paskai László bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek nemzeti emlékhelyet avatott fel. Itt állt – mint említettük –Esztergom első keresztény temploma Szt. István király XI. századi legendája és a helyi, írott egyházi hagyomány szerint a templom melletti fejedelmi palotában született (972-75 táján) Géza fia, Vajk, akit (apjával együtt) e templom oltáránál kereszteltek István névre, és akit ugyanitt bérmált meg 995-ben Adalbert prágai püspök. István itt kötött házasságot bajor GizellávaI; majd itt tette fejére a II. Szilveszter pápától küldött koronát Domonkos, az első magyar érsek. Sajnos, a régi templomból és Géza fejedelem palotájából semmi nem maradt meg: az 1999. évi régészeti kutatás igazolta, hogy az épületeknek és várfalaknak még az alapjait is kitermelték.

A régi templom (XIII. század elején átépített) formáját azonban a falak elbontásakor szerencsére fölmérték. Eszerint a templom -az előcsarnokkal -32 méter hosszú, egyhajós épület volt. Északi oldalához Csomaházi Gosztonyi András prépost a XV. század végén Szt. Katalin és a Nagy-boldogasszony tiszteletére kápolnát épített, amelybe őt később eltemették. (Szép reneszánsz síremléke 1499-ből -a bazilika kriptájában.) A templom 1391-ig érseki kápolna volt, amikor Kanizsay János érsek társas káptalanná alakította. Romos maradványait 1821-ben bontották el. A pontos helyére visszamért (de az eredetinél mélyebb szinten felállított) vörösmárvány oltár Szent István koronázásának helyszínét jelzi. Ugyancsak rá emlékeztet Medgyessy Ferenc 1953-ban felállított Szent István Iovas szobra. A Szt. István-templomtól nyugatra a dunai várfalra támaszkodott az esztergomi érsekek Árpádkori, nyugat-keleti tengelyű palotája. Az először 1239-ben említett épületet többször átépítették (1498- 1500 között, pl. Bakácz Tamás érsek reneszánsz stílusban építkezett itt és lakta az épületet, míg Beatrix királynő a déli nagy palotát használta). A XVIII. század első felében, az akkor már hosszú, déli szárnnyal megtoldott épület a várkapitány lakása volt, majd 1766-tál ideiglenes érseki palota 1821 márciusáig, amikor lebontották. Alapfalait és pincéjének részletét 1957-ben Zolnay László tárta fel.

Az egykori palotától északra találjuk a vár -minden bizonnyal – Árpád-kori eredetű, mélyen a sziklába vágott kútját. A jelenleg 47 méter mély (eredetileg jóval mélyebb) kút felépítménye az 1930-as években készült. A kúttál észak felé haladva a XVIII. században a vár tisztjeinek lakásául szolgáló épülethez érünk, amelyben ma eszpresszó működik. Eredetileg egy kisebb méretű torony állt itt, amely alatt boltozatos átjáró vezetett a vár egykori gyalogkapujához, az ún. “Macskaúti” vagy “Macskalépcső” – kapuhoz. A lépcsős lejáratot vigyázó tégla tornyocska a XVIII. században épült. Ez a kapu szolgálta a vár és a Duna partján fekvőérseki Víziváros közötti gyalogos forgalmat. Az út előbb a ház (ill. egykori torony) alatt áthaladva egy alsóbb fekvésű bástyára, majd a várfal középmagasságában lévő középkori kazamatába, onnét a gyalogkapun át végül a hegyoldalban a Vízivárosba (a Keresztény Múzeum, a szép barokk plébánia templom és a Balassa Bálint Múzeum közelébe) vivő lépcsős “Macskaút”-ra vezetett. Az 1663-ban itt járt híres török utazó, Evlia Cselebi leírása szerint “…ló nem járhat rajta, az ember is csak nagy fáradtsággal megy le azon. Ötszáz kőlépcsőből áll magyar munka ez…” A hosszú ideje eltemetett út eredeti részletei a hegyoldal tereprendezése során az 1990-es években kerültek ismét napvilágra. A forgalmat segítő, látványos út helyreállítását most tervezi a város.

A gyalogkapu közelében a Várhegy Dunára néző meredek végén emelkedik a monumentális “északi rondella”, amelyről gyönyörű kilátás nyílik a Dunára, a szemközti Párkány városra, a Garam folyó torkolatára, Esztergom északi, Szentgyörgymező nevű városrészére, és az alattunk fekvő Víziváros házaira. A hegy lábánál egy XVII. századi török dzsámi, mellette az 1543-ban épült “Malom bástya” fala látszik a házak között. A bástyához épített török ágyútorony maradványait lombok és részben a hegyoldal földje takarják. A rondella török eredetű, valószínűleg 1543-ban Szulejmán szultán híres építésze, Szinán mester építette. A törökök Toprak kuleszi-nek (=Föld torony) nevezték. Eredetileg kb. 3 méterrel magasabb volt. Evlia Cselebi szerint “… a Toprak kuleszi két emeletes, erős kőből való, új építkezésű bástya melynek minden emeletén (báljemez-) ágyúk vannak”. A rondella közepén 2001. augusztus 15-től Melocco Miklós szobrász Szent István megkoronázását ábrázoló monumentális millenniumi emlékműve áll és hirdeti messzire láthatóan, hogy az esztergomi vár volt ezer évvel ezelőtt a magyar állam és a magyar kereszténység születésének helyszíne.


Forrás:
Horváth István: Esztergom – Várhegy (Castrum 2002.)

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!