Heves megye várai » Gyöngyöspatai vár, Gyöngyöspata

Gyöngyöspatai vár

Gyöngyöspata

A Várhegy közvetlenül Gyöngyöspata község északkeleti széle felett emelkedik. Nagyjából kelet–nyugati irányú, lapos fennsík, melynek teljes területe erődített volt. Nyugati része 8–10 méterrel magasabban elkülönül, ez az egész fennsíknak kb. egy negyedét jelenti. Ez utóbbi terület közel kör alakú, átmérője 120 – 140 m. A peremén egykor futó kb. 400 m hosszú sáncot a későbbi földművelés elsimította. A délkeleti részén több beásás nyoma látszik, északnyugati, északi és északkeleti felét sűrű aljnövényzetű erdő fedi.

A köztudatban a Várhegynek csak ezt a részét tekintik erődítettnek. E terület most parlag, keleti szélén és oldalában kerítéssel körbezárt vízmű magasodik. A Várhegy keleti nagyobbik, kissé alacsonyabb fekvésű, Póc-tetőnek nevezett része lapos fennsík. Északi és déli oldala meredek, keleti oldala lankás hegyoldalban folytatódik. Délkeleti sarkában és keleti szélén erősen szétszántott sánc ismerhető fel. A korábban még szántott területen sok bronzkori és kora vaskori cserép volt található, most a parlag magas növényzete fedi. Délkeleten alaprajzában bemutatott középkori templom látható.

1964-ben földet hordtak el a Várhegy nyugati részének északkeleti oldalából. Az itt előkerült vörösre égett, salakos állagú talaj felkeltette a kutatók figyelmét. Ennek alapján végzett itt Kovács Béla 1964–1965-ben, majd 1971-ben a 34 Várhegy nyugati részére korlátozódó ásatásokat. Ennek során e kiemelkedő rész északkeleti szélén egy sánc bontakozott ki, mely a 4,5 m széles, és 1,5 m mély, mesterségesen kiásott árokból emelkedett ki, az árok aljától mért magassága 3,5 m volt. Az ásatási metszetrajz szerint a telep belseje felé csak kissé emelkedett ki, de ez a mai felszínen nem látszik. Az árok belső szélétől 1,5 – 2 m-re agyagba rakott, 0,8 – 1,0 m széles kőfal került elő. Ennek belső oldalához csatlakozva bontakozott ki a sánc faszerkezete.

Alul erős égés nyomát mutató, teljesen elszenesedett 2–3 m hosszú, 20–25 cm átmérőjű fatörzsek feküdtek vízszintesen, szorosan egymás mellett, a sánc irányára merőlegesen. Néhány fatörzs ezeken keresztben feküdt, ezek az alattuk lévőkkel össze voltak csapolva. Az ezekre „domborodó” sánc, kohósalakhoz hasonló kemény, vörös nagy tömbökből állt, benne a faszerkezet további maradványaiként fakéreg lenyomatok és fahamu mutatkoztak. A vörös anyag több helyen szétporladt és kormos kövek is kerültek elő. A sáncban bronzkori és kora vaskori cserepek mellett néhány 10–11. századi is volt, de előkerült egy vasszög is. Ez egyértelműen jelzi, hogy a sánc nem őskori. A benne talált leletek, az Anonymus által említett 10. századi Pata személye és az ismert történeti adatok alapján Kovács Béla a 10. század közepére valószínűsítette a Várhegynek ezen nyugati része erődítését.

A szárazon rakott kőfalon kívül, a lejtő aljában 15. századra utaló kerámia is előkerült. 1973–1974-ben Szabó János Győző egy a 11. sz. közepére keltezhető egyenes szentélyzáródású templom alapfalait tárta fel a Póc-tetőn, amit a 13. században bővítettek és félköríves szentélyű templommá építettek át. A körülötte feltárt 26 db sír S végű hajkarikái és az üveggyöngyök is korai századokra utalnak. A templom későbbi használatára utal a belsejében feltárt sír egy 1544. évből származó éremmel, továbbá sok csecsemő csontváza fazekakban, 18. századi érmével együtt. Valószínűleg ez volt a patai főesperesség 11. századi esperesi temploma.

Szabó János Győző a Póc-tetőn több helyen kisebb kutatóárkokkal kereste a telepnyomokat is, de ilyen nem került elő. Leírása szerint a nyugati kiemelkedő résztől számítva északkeletre 150 m-re talált egy 180 cm vastag, Árpád-kori „feltöltést” (földhányást), amelynek alsó szintjén 11–12. századi kerámia, égésnyomok és állatcsontok voltak. Szabó e földhányás eredetének a kérdését nyitva hagyta, de a megjelölt hely a Póc-tető északi szélére esik, ahol minden valószínűség szerint eredetileg sánc volt, de mára már szétszántották. Itt kell megemlíteni, hogy a nyugati, kiemelkedő rész északkeleti lejtőjén a Kovács Béla által feltárt sánc alatt, attól függetlenül egy jelentős sáncot találunk, amely kb. 50 m hosszan a Póc-tető északi széle felé halad, de kiérve az egykori szántóföldre, hirtelen megszakad, nyílván szétszántották. E sánc folytatásának a maradványát találhatta meg Szabó János Győző az említett „földhányás”- ban.

A Várhegy felmérését Sándorfi György készítette el 1973-ban. A Kovács Béla által megállapított eredményeket, – a vár építésének 10. század közepére történő helyezését és annak Pata személyéhez való kötését – a kutatók hosszú ideig elfogadták, csak jóval később tette Bóna István kérdésessé az ásató megállapításainak eredményeit. Szerinte „Pata keltezését eleve gyanússá kellett hogy tegye „népvár” jellege, faluja 11. század közepe után épült plébánia temploma és 11–12. századi sírjai, a vár mellé a 11. század végén épült esperességi templom, s az a körülmény, hogy a 12–13. században nem hagyták el. Még Mátyás király is hadakozott a falai közt megbújó huszitákkal, ismert volt, hogy ő rombolta le a várat. Ennél fontosabb, hogy a korai Patavár korát illusztrálni kívánó cserepek 11. és 12. századiak, s éppúgy nem támogatják a „történeti” keltezést, mint a sánc földjében talált vasszög.”

Bóna véleményét kiegészítve említjük, hogy a főesperességi templom nem a vár mellé, hanem annak belső területére épült. 2004-ben Fodor László kutatott a Várhegyen. A nyugati oldalon elkülönülő, kissé magasabb rész északkeleti szélén, a vízműtől északra két helyen végzett feltárást az átégett sáncban. A sárba rakott, gyenge kőfal mögött a sáncszerkezet elszenesedett fatörzsei kerültek elő, melyeket a kutató nem tudott pontosabb korhoz kötni. Őskori cserepek mellett, a felszínhez közel 13–14. századiak is napvilágra kerültek. A vár alacsonyabban fekvő fennsíkján, a Póc-tetőn a Szent Péter templom maradványaitól keletre, kissé kimagasodó részen őskori településmaradványok mellett két középkori ház sárral tapasztott padlója bontakozott ki, egy-egy kőkemencével. A házmaradványokba beásott, későbbi, mellékletek nélküli sírok is előkerültek. Megállapítható, hogy a Várhegy teljes területe bronzkori és kora vaskori telep volt, őskori erődítettsége valószínű, de ezt még ásatással kell bizonyítani.

A következő korszak, amikor a területet és az erődítményt ismételten felhasználták, a kora Árpád-kor időszaka, amire elsősorban a főesperességi templom ásatási leletei utalnak. Bizonytalan ugyanakkor, hogy a Várhegyen lévő két várrész mikor különült el egymástól. Kérdésként merül fel, hogy az Anonymus által említett Pata építette egyáltalán a várat, vagy ő netán csak az őskorit használta fel és ilyen formában láthatta azt Anonymus is. A nyugati rész északi aljában lévő sánc arra mutat, hogy a kora Árpád-kori erődítmény nem csak a nyugati, elkülönülő részt, hanem a Várhegy teljes fennsíkját is magába foglalhatta. A teljes fennsík átmérője északnyugat–délkeleti irányban kb. 430 m, észak–déli irányban kb. 300 m. Az itt folyt élet megszűnésére nincsen adatunk, a legvalószínűbb, hogy legkésőbb a 13. században felhagyták az erősséget.

A későbbiekben azonban, a huszita betörésekkel kapcsolatban, még egyszer szerepet kapott a Várhegy. 1460. április végén a husziták megszállták Patát és a Várhegyet megerődítették. Mátyás király Rozgonyi Sebestyént küldte ellenük, aki május 1-jén érkezett a vár alá. A husziták szabad elvonulás ellenében békét ajánlottak, de Rozgonyi ezt nem fogadta el. A husziták tovább erősítették a várat. A kortárs Bonfini favárat említ és röviden leírta a sikertelen ostromot. Egy hónappal később, június 15-től már személyesen Mátyás király is a Pata alatti haditáborban tartózkodik ostromszerekkel és ágyúkkal felszerelt seregével, mire a husziták július 8-án szabad elvonulás fejében feladták az erődítményt. Nem sokkal később, még ugyanabban az évben a király a várat felégettette. Az erősséget a későbbi források már nem említik.

A gyöngyöspatai Várhegy eddigi kutatása több kérdést is felvet. A 10–11. század tág időhatárán belül ma még kockázatos lenne építésének közelebbi korát megjelölni. Elvileg nem zárható ki, hogy a fennsík teljes területe egy ún. nemzetségi vár volt, bár e vártípus léte még bizonyítékot kíván. Biztosnak csak az tűnik, hogy itt egy főesperességi központ működött feltehetően a 13. századig, amikor az ismeretlen korú és funkciójú erősség is felhagyásra került. Hosszú szünet után a husziták építettek itt várat, de ők minden bizonnyal csak a nyugati, kissé magasabban fekvő, elkülönülő részt erődítették meg. A husziták 73 napig voltak a hegyen, ez alatt volt idejük egy „favárat” építeni, amit Bonfini említ, és amelyet azután tűzvész pusztított el. Mindenesetre a Kovács Béla által feltárt sánc szerkezete nehezen illeszthető be a többi korai (10–11. századi) magyarországi vár sáncának szerkezetei közé. Ezért felmerül annak a lehetősége, hogy ez a huszita „favárhoz” tartozott. További ásatásokra lenne szükség, hogy ezekre a kérdésekre feleletet kapjunk.


Forrás:
Nováki Gyula – Baráz Csaba – Dénes József – Feld István – Sárközy Sebestyén: Heves ​megye várai az őskortól a kuruc korig

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!