Heves megye várai » Benevár, Gyöngyös-Mátrafüred

Benevár

Gyöngyös-Mátrafüred

Mátrafüred felett északra, a Kékes tömbjétől ereszkedő Várbérc keskeny gerincének 460–470 méter magasságú – kelet és nyugat felől a Somor- és a Csatorna-patakok völgyének meredek oldalai által határolt és így csak dél felől könnyebben megközelíthető – pihenőjén találhatók Bene várának, a modern magyar és a közép-európai várkutatás emblematikus erősségének az 1980–90-es években nagyrészt feltárt és konzervált maradványai.

A szabálytalan ötszög alaprajzú, mintegy 40 × 45 m kiterjedésű vármagot néhol 3 méteres mélységű, változó szélességű árok övezi, de az erősség védelmi rendszeréhez északon és délen még egy-egy, a gerincet teljes szélességében átvágó árok is tartozik, az utóbbi külső oldalán jelentős, néhol 8 m magas földfeltöltéssel. Az egykori felvezető út a nyugati oldalon valószínűsíthető. Az erősség legjelentősebb ránk maradt részlete az északnyugaton elhelyezkedő, mintegy 10 × 30 méteres téglalap alaprajzú épületegyüttes, mely egy néhol a 3 métert is meghaladó falvastagságú négyzetes északi építményből, egy középső, egykor falpillérekre támaszkodó ívvel megosztott nagyobb, továbbá egy kisebb déli, zárt térből áll. Ismert a két északi tér kelet felé nyíló bejárati nyílása, de a 2–3 méteres magasságig fennmaradt, a déli épületrész esetében csak 1,5 – 2 m vastag falak további építészeti részleteket nem őriztek meg. Az épület külső falai egyben várfalként szolgáltak, tovább kelet felé északon az egymással tompaszöget bezáró két várfalszakasz átlagosan csak 1 m magasan áll, a déli és a keleti fal sokszor a járószintig, sőt a szikláig lepusztult.

Északkeleten egy sziklába vágott négyzetes mélyedés és körülötte néhány falcsonk utal az egykori várkapura. Tőle délre egy 9 × 5 méteres, egykor faszerkezetű épület visszatemetett, csupán a járószintben jelzett maradványai. Az enyhén dél felé lejtő várudvar közepén egy „vízgyűjtő ciszternára utaló” bevágás felett fából épített modern kútház áll.

A vár tudományos kutatásának kezdetei Kandra Kabos nevéhez fűződnek, kinek 1890-ben a megjelent tanulmánya hosszú időre meghatározta az erősséggel foglalkozó turisztikai és helytörténeti irodalmat. Pásztor József ezt követően született összefoglaló munkáinak vonatkozó részei is az általa összegyűjtött adatokra támaszkodnak. Soós Elemér 1911-ben megjelent dolgozatában – bár az erősségből álló falak ekkor már aligha voltak kivehetőek – az alaprajz rekonstrukciójára is kísérletet tett, ez azonban – hasonlóan a szerző más várakról közzétett rajzaihoz – nem tekinthető megalapozottnak. Ennek ellenére ezt találjuk meg a megyei műemléki topográfia III. kötetében, ahol 1978-ban Kozák Károly kellő kritika nélkül foglalta össze a korábbi irodalom állításait. A legfontosabb írott adatokat közölték ugyanekkor Fügedi Erik, Engel Pál adattárai és Gyöffy György történeti földrajza, majd 1988-ban Draskóczy István külön tanulmányban is feldolgozta a vár történetét. Ez utóbbira már azzal kapcsolatban került sor, hogy Gyöngyös városprivilégiumának 1984. évi jubileuma alkalmából 1982-ben megkezdődött és 1992-ig folytatódott Szabó J. József vezetésével az erősség régészeti feltárása.

Az ásató első eredményeiről, így az előkerült leletanyagról már 1984-ben és 1986-ban is rövid beszámolót tett közzé, majd 1988-ban tudósított a déli várárkon kívül feltárt 14–15. századi mészégető kemencéről is. Ezt követően azonban csak az 1989-ig végzett ásatásokat foglalta össze röviden a nemzetközi Castrum Bene-konferenciák 1990-ben megjelent első kötetében, kutatásai monografikus feldolgozására már nem vállalkozott. Az eddigi legteljesebb ásatási alaprajzot így Feld István tette közzé 1994-ben.

Mindezek alapján megállapítható, hogy az árokkal övezett várterület északnyugati részét elfoglaló törmelékdombból szinte teljesen kibontotta az ott állt épületek maradványait, kiásta az északi várfalat, továbbá nagyobb felületet tárt fel keleten is, az erősség számos részét azonban csak kutatóárkokkal vizsgálta, s így még jelentős területek maradtak feltáratlanul. Az eddigi ásatások kiértékelésére újabban Koller Beáta vállalkozott egyetemi szakdolgozata keretében, s tőle várhatjuk az építéstörténet még nyitott kérdéseinek tisztázását is.

Az Aba-nemzetség ősi birtokának számító Mátra-alján a birtoktörténeti adatok szerint a Csobánka-ághoz tartozó János 1275 után emeltethette az erősséget, melyről 1301-ben emlékezik meg először egy, a vártörténeti kutatás szempontjából egyedülálló oklevél. Ekkor ugyanis János három fia felosztotta egymás között az atyjuktól rájuk háramlott birtokokat, ezen belül magát a várat is. A felosztás mikéntjét rögzítő leírás az erősség számos elemét – palatium, domus, camera, magna stuba, capella, porta – és további nem részletezett tereket, valamint négy fatornyot – sorolja fel, közülük a kápolnát és a keletre lokalizált kaput közös birtoklásban maradóként említi. A Károly Róberttel szembekerülő Csobánkák ezután elveszítették az erősséget, melyet 1327-ben Szécsényi Tamás kapott adományul. Leszármazottai birtokolták 1424-ig, amikor Luxemburgi Zsigmond elkobozta az általa hűtlenné nyilvánított Szécsenyi (Salgai) Miklóstól.

További történetének részletei, így felhagyásának, lerontásának közelebbi időpontja nem ismertek, 1497-ben már elhagyottként említik. Bár az ásatások eredményeinek – így az alapos rétegtani vizsgálatok és a leletanyag feldolgozásának – közzététele előtt a vár építésnek kezdetei még nem tekinthetők teljesen tisztázottnak, mai ismereteink szerint a terepviszonyokból adódóan szinte szabályos alaprajzú nemesi magánvár alapvetően egyetlen építési periódusban jött létre, minden bizonnyal a 13. század utolsó harmadában. Az északnyugati, síkfödémekkel emelt épület – elsősorban annak feltételezhető egykori emeleti része – foglalhatta magába az 1301. évi oklevélben említett különböző, pontosan már nem azonosítható illetve nem értelmezhető tereket, köztük talán a kápolnát is. Miközben az épület északi része, falvastagsága alapján egy egykori torony maradványának tartható, kifejezett kőtoronyról nem esik szó az oklevélben, ugyanakkor az ott említett fatornyok eddigi lokalizálási kísérletei nem tűnnek meggyőzőnek. Ez vonatkozik a keleti rész közepén feltárt épület toronyként való értelmezésére is, bár kétségtelen, hogy az itt előkerült részletek egy alapvetően fából készült felmenő szerkezetű, de valószínűleg csak földszintes építményre utalnak, melynek egyik sarkában kőből rakott tűzpaddal rendelkező tüzelőberendezés állt.

A környezetében előkerült további falmaradványok még nem értelmezhetőek, s kétséges a várudvar közepén feltárt sziklamélyedés vízgyűjtőként való azonosítása is. Egy későbbi – talán 15. századi? – építési periódus emlékének tűnik viszont az eddigi kutatások alapján az északkeleti várfal belső oldala előtt feltárt négyszögletes, belső farkasveremként értelmezett sziklamélyedés és a körülötte előkerült, egy négyzetes (kapu-)építményre utaló falrendszer. További késő középkori átépítésekre az északnyugati részeken is utaltak rétegtani adatok, s itt különösen jól megfigyelhetőek voltak a vár – az eddig ismert leletanyag alapján még a 15. század közepe előtt bekövetkezett – pusztulása során leégett fafödémek maradványai. Mindezt az azt követő évszázadok vastag omlásrétege fedte, mely az ásatások megkezdése előtt szinte teljesen elrejtette a szemlélő elől ennek a viszonylag rövid életű középkori erősségnek a megmaradt részleteit.


Forrás:
Nováki Gyula – Baráz Csaba – Dénes József – Feld István – Sárközy Sebestyén: Heves ​megye várai az őskortól a kuruc korig

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!