Rákóczi-vár

Szerencs

A városközpont déli részén, egykor a Takta-patak mocsarai által körülvett szigeten emelkedik a ma parkkal övezett, két részből, egy négyzetes, középudvaros, tornyos belső magból és az ahhoz délről csatlakozó, déli sarkain egy-egy sokszögű védőművel ellátott trapéz alaprajzú elővárból (ún. Huszárvárból) álló várkastély, mely mai formáját az 1960-as évektől az 1990-es évekig zajló – széleskörű régészeti feltárással kísért – helyreállítása során nyerte el.

A négyszögű, cca. 45×45 méteres, egyemeletes, sátortetős északi tömböt eltérő szélességű, egytraktusos épületszárnyak alkotják, de keleten egy további, rövidebb traktus, sőt egy toronyszerű kiugrás is csatlakozik hozzá, balusztrádos terasszal. Az utóbbitól délre, továbbá úgy északon, mint nyugaton már elbontott további, nagyrészt négyszögű, a főtömb síkjából egykor kiugró, ma modern felfalazással jelezett építmények. Ugyancsak a helyreállítás során épült meg a feltárt eredeti nyomvonalon az épülettömb északi sarkaihoz csatlakozó, szabálytalan alaprajzú, kerítésfalként jelentkező külső fal, melynek folytatását alkotja, az elővár magasabban ránk maradt külső fala. Ennek belső oldalához keleten egy magtárépület, délen és nyugaton egy-egy udvari folyosós, 18. századi illetve újabb formákat mutató épületszárny támaszkodik, délen kapualjjal.

A belsővár központi építménye a háromszintes, dél felé kissé kiugró vaskos, négyzetes torony, földszintén lőrésekkel és átalakított kapuátjáróval, felső szintjein visszaállított reneszánsz illetve in situ barokk kőkeretes nyílásokkal. Szintén részben a kutatási eredmények alapján visszaépített különböző reneszánsz kőkeretes nyílások, valamint további, nagyrészt újabb ablakok, elbontott építmények, árnyékszékek jelzései s nem utolsósorban a falkorona felső részén különböző jellegű lőrések találhatók az épületszárnyak egymástól eltérő elrendezésű, vakolatlan külső homlokzatain. Az északi traktust ma áttörő kapualj külső homlokzatán a Szirmay-család kőcímere. A belső udvar keleti homlokzata emeletén – eredeti helyén fennmaradt részletet is felhasználó – teljes reneszánsz nyílásrekonstrukció található, előtte visszaállított, pilléres ívre támaszkodó baluszteres, korlátos lépcsőfeljáró. További visszaállított reneszánsz ablakkeretek az északi és a déli homlokzat nyugati részén valamint a Ny-nyugati homlokzaton találhatók – az utóbbi helyen bemutatásra került az itt volt korábbi tornác feltárt faoszlopa alapján rekonstruálható részlete is.

A belső terek közül a földszint vonatkozásában a festett leveles stukkórozettadíszes fiókos dongaboltozattal fedett, élszedett kőkeretes lőrésablakos északnyugati nagy tér és a keleti, udvari traktus külső falában fülkével bővített egyik középső szoba – egykor konyha? – érdemel figyelmet. Az emeleten a többségükben síkmenyezetes terek – így többek között az északnyugati „palota” és a délnyugati nagyobb tér – korai részletei közül főként a toronyban maradtak meg illetve kerültek visszaállításra ajtók és kandallók. A keleti szárny udvari traktusának külső falában lőrések.

Az épületet – Soós Elemér 1917. évi munkáját leszámítva – behatóbb elemzés nélkül tárgyalja a korai országismereti és helytörténeti, továbbá az egyháztörténeti irodalom, mely utóbbi még legutóbb is az Árpád-kori bencés kolostor helyszínét itt keresi, hasonlóan Valter Ilonához, aki a Huszárvárban 1968–1974 között általa folytatott ásatások kapcsán foglalta össze 1975-ben az addigi kutatások eredményeit. Alapvető Détshy Mihály 1988-ban napvilágot látott munkája a 16. század végi szerencsi építkezések írott dokumentumairól, ugyanakkor az 1978 és 1991 között László Csaba által végzett átfogó régészeti kutatásról máig nem született részletesebb publikáció, sőt teljes kutatási felmérés sem került még közzétételre. Feld István 2000-ben a 16. századi periódusokra vonatkozó ismereteket foglalta össze kevés dokumentációs anyaggal, majd maga a kutató 2002-ben a vár számos 17. századi inventáriumát tette közzé és elemezte azokat, összevetve a kutatások – részletesen sajnos kifejtetlen és dokumentálatlan – eredményeivel.

A Bogát-Radvány nemzetség Péter és Pál apostolokról nevezett bencés monostorát – melyet a kegyurak közül a Monakiak 1375-ben fallal akartak körülvenni, erősséget alakítva ki belőle, majd amelyik a 15. századtól kommendátorok kezére jutott – mindeddig hiába kereste a kutatás a mai vár helyén. László Csaba a mai református templomtól délkeletre helyezi, annak ellenére, hogy a vár legkorábbi falaiban építőanyagként használtak fel középkori kőfaragványokat és az ismert források sem fogalmaznak egyértelműen abban a kérdésben, hogy Némethy Ferenc tokaji várkapitány 1557/1558 telén magát az apátságot építtette-e ki castellummá vagy csak annak a közelében (s esetleg anyagából) építkezik. 1565-ben került királyi kézre, 1566-ban a tatárok valószínűleg felégették, 1571-ben romos, de három használható helyiséggel. Felmerült esetleges lerombolása is. Szennyesi Mátyás, sárospataki királyi várkapitány a castellumban álló kőházat családja lakóhelyeként kívánta hasznosítani. 1580-ban kapta meg zálogban uradalmával együtt Rákóczi Zsigmond, aki itt hamarosan építkezni is kezdett. 1587-től már itt lakott feleségével, az 1595-ben felvett szakértői becslés szerint ekkora már nagyrészt kiépült a családi rezidencia. 1602-ben itt tartotta lakodalmát lánya, Erzsébet. 1603-ban végleges királyi adományt nyert rá.

1604-ben valószínűleg nagyterme adott helyet a Bocskait fejedelemmé választó országgyűlésnek. Rákóczi Zsigmond utódai többször megosztoztak rajta, rezidenciális szerepet azonban már nem töltött be, ezt igazolják a nagy számban fennmaradt inventáriumok is, melyek nagyrészt rekonstruálhatóvá teszik az egykori térosztást. 1644-ben Eszterházy Miklós nádor csapatai foglalták el, kiktől II. Rákóczi György seregei csak súlyos ostrommal tudták visszavenni. Egyetlen korabeli, bár sematikus alaprajza Lucas Scicha 1661. évi táborrajzáról ismert. A kuruc mozgalmak idején többször gazdát cserélt. A Rákóczi-felkelés után csak egy része öröklődött leányágon – az Erdődy illetve az Aspremont-családé lett – az uralkodó által elkobzott részt az Illésháyak vásárolták meg, majd a Grassalkovich, Szirmay és az Almássy-családok követték egymást a birtoklásban. 1945-ben államosították, előbb különböző célokra hasznosították, 1960 után az elővárban színháztermet és szállodát, majd a központi épületben múzeumból, könyvtárból és más, főként művelődési célokat szolgáló kulturális központot alakítottak ki.

A Némethy Ferenc által 1557/1558-ban emeltetett castellumból – melynek építéséhez felhasználták a bencés apátság bontásából származó kőanyagot is – csak a déli nagy, háromszintes, egykor farkasvermes-felvonóhidas tornyot és az annak északkeleti oldalához csatlakozó, a földszinten négy, az emeleten három teret magába foglaló téglalap alaprajzú lakószárnyat ismerjük, közöttük csigalépcsővel. A castellum további, elsősorban nyugaton létezett erődítményeit nem találta meg a kutatás – legalább palánkkal és árokkal kell számolnunk, melyek a torony illetve a lakószárny nyugati sarkaihoz csatlakozva nagyjából a mai udvarnak megfelelő területet övezhettek. Az a tény, hogy a lakószárny keleti, vastagabb külső falát az emeleten csak lőrések törték ekkor át, elképzelhetővé teszi, hogy itt nem húzódott még egy további külső védővonal.

A lakóépület nyugati homlokzatán ugyanekkor már ekkor is nyílások voltak – egykori formájukra csak másodlagosan felhasznált kőkeret-elemek utalnak – az emeleten itt egy, az udvar felé középpillérre támaszkodó ívekkel megnyitott tornác helyezkedett el, melyhez az udvarról vezethetett külső lépcső. Keleti sarkaiban tüzelőberendezések voltak, melyekből a kapcsolódó déli és északi tér cserépkályháit is fűteni lehetett. Az utóbbi tér északkeleti dalában árnyékszék helyezkedett el. Rákóczi Zsigmond építkezései során az 1580-as évektől legkésőbb 1602-ig több, egymástól pontosabban még el nem különíthető szakaszban egyrészt kialakult a zárt belső udvar. A korábbi lakószárny északi falához egy hosszabb, szintenként három teret magába foglaló, a torony nyugati oldalához pedig egy rövidebb, egyterű, nyugat-keleti irányú épületszárny csatlakozott s egy keskenyebb, eredetileg csak földszintes, az emeleten fatornácos épület készült a magas nyugati fal belső oldalán. Úgy észak mint nyugat felé egy-egy kiugró „torony” is készült. Emellett átalakították a D-déli nagy tornyot és a korábbi keleti szárnyat s az utóbbit további traktusokkal bővítették kelet felé. Nem kizárt, hogy az új szárnyak falkoronáinak ma is meglévő lőrései egykori pártázatra utalnak.

A délnyugati és a keleti szárny előtt – részleteiket tekintve már nem mindig rekonstruálható – nyitott folyosó húzódott, feljáróik az udvar déli sarkaiban voltak. 1595-ben még valószínűleg nem állt az elővár épületegyüttese, de az északi tömböt övező, falszoros jellegű védőöv is csak a 17. században épülhetett meg. Későbbi, de még késő reneszánsz periódus emléke a nyugati keskeny szárny beépítése, a fatornác megszüntetése. Talán a 17. sz végére tehető és az 1644. évi ostromot követő újjáépítéssel hozható kapcsolatba az a nagy átalakítás, melynek során szinte az összes kőkeretes nyílást átalakították, a kőkereteket ácstokos szerkezetekkel váltották fel, és többek között megemelték az udvari falkoronákat. Már a 18. századi átalakítások során szüntették meg azután az északi és a nyugati szárny lakójellegét, magtárrá alakítva azokat. Elbontották az itt volt kápolnát, a falsíkból kiugró épületeket, új lépcsőház készült délnyugaton. Minden bizonnyal ekkor épültek meg – részben feltárt előzmények helyén – az elővár ma álló épületei is. A középső tömb keleti szárnyát már a 19. században, a Szirmay-birtoklás idején alakították át, de a vár újabbkori építéstörténete csak a kutatási eredmények közzététele után határozható meg részletesebben.


Forrás:
Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!