Mohosvár

Kelemér

Kelemér községtől délre, kb. 2 km-re találhatók az egymástól 400 m-re lévő, természetvédelem alatt álló Nagy- és Kismohos tavak. A Kelemér – Putnok közötti országút völgyben futó részének egyetlen éles kanyarulatától délnyugatra indul el az a völgy, amelyben az úttól 500 méterre a Nagymohos tavat találjuk. Innen tovább délnyugatra 200 m-re emelkedik a 340 méter magasságú Mohosvár hegye. A hegy, amelyen a vár található, önálló kis kúpot képez, alakja hosszúkás, ovális.

A vártető kiterjedését perem jelzi, belső területe a 2000-ben megkezdett ásatásokat megelőzően erősen bolygatott volt, mély gödrök és magas földhalmok tették felismerhetetlenné az egykori felszínét. A várhegyet átlagosan 6 méterrel alacsonyabb szinten egy 10–15 méter széles, mély árok veszi körbe, melynek külső oldalán sánc húzódik. A sánc a délkeleti oldalon már csak terasz formájában követhető. A vár déli oldalán hiányzik az árok és a sánc. Ezt az oldalt, a Kismohos-tó irányába meredek hegyoldal határolja, ahova a sánc mindkét vége röviden lekanyarodik. Mivel ez a nyitott rész a legmeredekebb oldalon van, ez nem bejárat lehetett, hanem feltehetően az árokban felgyülemlő csapadék levezetését szolgálhatta. A vár sánccal és árokkal körülvett belső területének átmérője 60 x 35 m., területe 0,09 ha. Az északnyugati oldalon a sáncon kívül 18–20 méter széles, 120 méter hosszú egyenes terasz húzódik, külső szélét határozott perem jelzi, alatta a meredek hegyoldal folytatódik. E terasz mindkét vége nyitott, bár mindkettőnél meredekebbé válik a hegyoldal és ez bizonyos behatárolást jelent. A terasz mindenképpen a vár külső része volt.

A régészeti kutatások előtt a vár belső bolygatott területén a mészhabarcsdarabok falazott kő épületre utaltak, de összefüggő falmaradvány már nem volt látható a vár területén. A várra utaló helynév Vár hegy alakban egy 1852. évi és egy 1858. évi kéziratos térképen szerepel először. Az 1903. évi Gömör megyei monográfia említését követően csak jóval később, Ila Bálint teszi közzé a vár létét igazoló okleveles adatokat. Ezekből azt a következtetést vonja le, hogy a várat a terület birtokosai, a Gut-Keled nemzetség tagjai, közvetlenül a tatárjárás után építhették. Ferenczi Imre – Pesty Frigyes helynévgyűjtése alapján – mint Vártetődomb nevű helyet említi és ismerteti a sáncához fűződő, huszita emléket őrző helyi szájhagyományt. Első részletes leírása, a korábbi irodalom részbeni ismertetésével, Dobosy Lászlótól származik, aki a helyszínen készített vázlatos rajzát is közölte. Dobosy a vár belső területét az 1966. évi terepbejárása alkalmával már erősen bolygatottnak találta, de a keleti részen még egy boltíves helyiség falmaradványait írja le. 1976. évi terepbejárása eredményeként Sándorfi György – topográfiai alapon – a vár tatárjárás előtti keletkezését valószínűsítette. 1999-ben Nováki Gyula és Sárközy Sebestyén foglalta össze a várra vonatkozó adatokat, egyidejűleg Nováki Gyula 1992. évi felmérését is közzétették.

A vár területén a 2000. évtől kisebb megszakításokkal 2006-ig ásatásokra került sor Pusztai Tamás vezetésével, aki számos jelentésben, 2007-ben pedig összefoglaló jelleggel adta közre a kutatás eredményeit. A régészeti kutatás a várbelsőre, a sánc átvágására, a külső teraszra és a várhegy északkeleti lábánál megtalált mészégetőre terjedt ki. Az árokkal körülhatárolt dombtetőt szabálytalan, lekerekített sarkú téglalap alakú, 1,5 – 1,6 méter széles kőfal kerítette, ami egy 20×15 m belső területet övezett. A fallal körülvett terület közepén egy kerek alaprajzú 3 méter falvastagságú, 9 méter átmérőjű torony mintegy 2 méter magasságig megmaradt falai kerültek elő. A várbelsőben három faszerkezetű épület nyoma valamint ciszterna is előkerült. A 2006. évi ásatás idején a vár övezőfalának nyugati külső oldalához kapcsolódva és azzal egy falszövetet alkotva egy négyzetes alaprajzú másik (külső) torony 7,4×7,8 m méretű falmaradványait is megtalálták. Ennek falvastagsága 1,7 m, belső tere 3,8×4,5 m méretű. A nyugati torony földszintjén a külső falban bejáratnak nyoma nem volt. A torony nyugati fala alatt egy átlósan fekvő és mindkét végén túlnyúló gerenda fészkét találták meg, amit ásatója a torony emeleti szintjéhez vezető kapuépítmény részeként értelmezett.

A nyugati torony kaputoronykénti feltételezését az támasztja alá, hogy itt a várhegy nyugati peremén egy kb. 8 méter hosszú palánkfal maradványai is előkerültek, valamint a kőfal és a palánkfal közötti árokban faszerkezet és gerendák elszenesedett maradványai voltak. A sáncátvágásból a sánc 13. századi létesítésére, majd annak egy 13–14. század fordulójára datált magasítására lehetett következtetni. A külső platón pedig további épületek (istállók?) maradványait találták meg. A vár építését a 13. századra, közvetlenül 1242 utánra, pusztulását pedig a 14. század elejére lehet valószínűsíteni a leletek alapján. Fennáll a lehetősége egy rövid idejű 15. századi használatának is.

Bár Kelemér első okleveles említése csak 1332-ből ismert, a terület már 1232-ben a Gut-Keled nemzetség dorogi, majd ennek kihalása után a dobi ágának birtoka. A nemzetség 1338. évi birtokosztozásakor Kelemér Dorog fia Lőrinc fia István mesteré lett, akinek leányát Dobi Erzsébetet a király fiúsította és a tőle származó család szintén a Dobi nevet vette fel, akik itt még 1431-ben is birtokosok voltak. A vár az 1338. évi birtokosztozáskor még nem szerepel, első említése 1343/1344-ből származik, amikor már csak a helyét említik. 1397-ben Zsigmond király Dob-i Mihály fia Péternek új adományként adja többek között Kelemér falut a romos Mohos várral (Kelemer cum deserto castro Mohus vocato…). Egy 1400-ból és egy 1430-ból származó oklevélben szintén csak a vár helyét (loco castri) említik. Lehetséges azonban, hogy számolni kell a 15. század közepén a vár újbóli felhasználásával is. A szuhafői református egyház újkori, de minden bizonnyal eredeti középkori oklevelek alapján készített jegyzőkönyve szerint 1449–1450-ben Panithi Wza Bereck (Uza Brictius) gömöri alispán pert folytatott le a kazai Kakas család és a Putnoki család között keletkezett hatalmaskodási ügyben, mely szerint a Kakas család tagjai a csehekkel (huszitákkal) együttműködve a keleméri erdőben felépített Mohosvárból háborgatták a vidéket.

A vár feltehetően a 14. sz. elején, (1338 előtt), a Károly Róbert (1308–1342) hatalomra jutásához kapcsolódó harcok során pusztult el, valószínűleg leégett. A huszitákkal kapcsolatos említése alapján Faggyas István feltételezi, hogy a vár Rozgonyi Sebestyén 1458–1459. évi Sajó-völgyi hadjárata alkalmával pusztult el véglegesen. A vár köveit a 19. század negyvenes éveiben Pogány Fridrik keleméri birtokos építette be kúriájának falaiba. A későbbi birtokos Diószeghy Dezső pedig a 19–20. század fordulójának táján szállíttatta el a várrom még megmaradt köveit kastély és istálló építéséhez.


Forrás:
Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!