Latorvár-tető

Sály

Sály községtől északnyugatra 2 km-re, a Sályi-patak völgyének fejénél található a ma Sályhoz tartozó Latorpuszta (a középkori Váralja falu helyén), amely felett északra a Latorvár-tető fennsíkszerű, dél-délkeleti irányban V alakban elkeskenyedő tömbje helyezkedik el. A hegy legmagasabb, 279 méter tengerszint feletti magasságú pontja a fennsík északi részén található, a dél felé enyhén lejtő, egyben elkeskenyedő része délkeleti irányba már csak egy gerincben folytatódik. E gerinc legvégén, kissé alacsonyabb szinten épült a Lator vár, melynek csak egy falcsonkja látszik; a Latorvár-tető fennsíkjának peremén, valamint részben a hegyoldalakon is földsáncok 99 húzódnak.

A hegytetőt körös-körül meredek lejtő határolja. A sáncok által körbezárt terület legnagyobb átmérője a hegytetőn észak-déli irányban 312 méter, kelet-nyugati irányban pedig, a hegytető keleti peremétől a nyugati oldalra lenyúló alsó sáncig 262 méter. Ez utóbbi értékhez még hozzá kell számítani a keleti hegyoldalon a hegy peremével párhuzamosan húzódó további két sáncot is. A megközelítőleg háromszög alakban elhelyezkedő sáncok a fennsík peremét csak egy helyen, a viszonylag lankásabb nyugati hegyoldalra lefutva félkörív alakban hagyja el, majd a délnyugati oldalon visszacsatlakozik a fennsík pereméhez. A hegytető nyugati oldalát a fennsík peremén kettős sánc választja el az említett nyugati lejtőtől. A keleti oldalon, a hegyperemen futó sánccal párhuzamosan a hegyoldalban további két (egymás alatti) sánc is megfigyelhető, amelyek az északkeleti saroknál kissé befordulnak, majd megszakadnak. A két alsó sánc belső oldalán V keresztmetszetű árok fut végig, valószínűleg az ebből kitermelt föld került a sánc építésekor a külső oldalra.

A Latorvár elsőként két térképen szerepel. Egy 1777. évi térképen, amely a domborzatot még nem ábrázolja, csak a kis Lator-vár tűnik fel. Egy négyzet alakú területet kör alakban árok övez, melynek felirata: „Lyán vár”. A másik 1859-ből származó térkép, már pontos felmérésen alapult és a domborzatot is jelöli. Feltünteti a kis Lator-vár falmaradványát és az Örsúr-várának a felső, sánccal bekerített területét. Fényes Elek 1851-ben említi a Lator-vár romjait és az akkor még nyomokban látható Váralja települést, amely a hagyomány szerint Eörs unokájának, Tiboldnak volt a faluja. A vár továbbra is szerepel több helyen, de közelebbi adatok nélkül. Kandra Kabos 1885-ben már leírja, hogy a vár „jókora terjedelmű” és fennsíkon van, vagyis felismerte a nagy sáncvárat, de a kis Lator-várat annak bástyájaként értékelte. Az Anonymus által említett Örsúr várát azonban a közeli tibolddaróci (kácsi) várral azonosította. Szendrei János az első, aki 1892-ben a Latorvár-tető háromszoros sáncát, nagy kiterjedését, az ott található őskori cserepeket és a később épült középkori „őrtornyot” (Lator-vár) röviden megemlíti. 1900-ban Gálffy István járt a helyszínen, majd a következő évben ásatást is végzett a hegytetőn.

Mindössze egynapos ásatásról tudunk, ehhez képest feltűnően sok munkát végeztek, amiről röviden be is számolt. A felső sánc északkeleti és nyugati sarka közelében négy helyen végzett kutatást, háznyomokat és tűzhelyeket is talált. A nyugati saroknál „egy dombon” (a sáncon?) cölöplyukakat állapított meg. Valamennyi helyen sok őskori cserép is előkerült. A hegytető közepe táján egy halmot tárt fel, amelyben sok kő volt. 2 méter mélyen egy hosszú, lapos kő alatt csontvázat talált, de ugyanitt még további „temérdek” csontváz is napvilágra került, sok koporsószöggel, ezért ezeket már nem is tartotta őskoriaknak. Megállapítása szerint a hegyet már a neolitikumban lakták, magát a sáncot bronzkorinak tartotta, amelyet később (véleménye szerint a husziták) ismét felhasználtak. A Lator-vár maradványát azonban templomromnak vélte. Vele egy időben Karácsonyi János az Örsúr nemzetség történetével kapcsolatban már erre a hegyre helyezte az Anonymus által említett Örsúr-várát. Ezután hosszú ideig nem foglalkoztak e lelőhelyekkel, csak említésükkel találkozunk több ízben, de inkább csak a kis Lator-várról tudnak. Györffy György az előző kutatókra hivatkozva ugyancsak erre a hegyre helyezi Örsúr-várát, az alatta kialakult Váralja falura pedig 13–14. századi adatokat ismertetett. 1965-ben a Latorvár-tetőt régészetileg védett területté nyilvánították. Kemenczei Tibor a korábban itt talált leletek alapján a nagy sáncvárat a késő bronzkorba, közelebbről a késő bronzkori pilinyi, illetve az ezt követő Kyjatice-kultúrába sorolta. A későbbi népszerűsítő gyűjteményes munkákban is szerepel az erődítmény, de csak a régebbi irodalom alapján. 1979-ben a Latorvár-tetőn az egyik sáncból vörös salakot kezdtek hordani építkezésekhez. A munkát leállítva Gádor Judit vezetésével még ugyanabban az évben ásatások kezdődtek.

Az 1983-ig tartó kutatások során, három helyen végzett sáncátvágást. A keleti oldalon a felső sáncot először keskeny kutatóárokkal vizsgálta meg, majd az északkeleti sarokban tárta fel széles szelvénnyel. Végül egy harmadik átvágást a keleti oldal legalsó sáncán végzett. A hegytetőn, a sáncon belüli területen kisebb kutatóárkokkal szondázó ásatásra is sor került. 1982-ben Holl Imre és Parádi Nándor a kisméretű Lator-várban végeztek kutatást. Újkori kőbányászás miatt erősen rongált a vár egész területe, ezért az ásatás jelentős eredményt nem hozott. A kutatásokat és a különböző korú várak meghatározását, legutóbb 1992-ben a Borsod megyei vártopográfia foglalta össze, amikor a felmérésüket is közzétették.

Az eddigi kutatások adatait összegezve az egész hegytetőt az először épített őskori vár sánca foglalja el a nyugat felé viszonylag lankásan leereszkedő hegyoldallal együtt. Amint ezt Kemenczei Tibor meghatározta, a területen a késő bronzkori pilinyi, illetve a Kyjatice-kultúra jelentős telepe helyezkedett el, de az erődítettségére ma még nincs biztos adatunk. Az őskori telep a hegy fennsíkjának peremen túl a hegyoldalakra is kiterjedt, így a keleti oldal két alsó sánca, belső oldalukon a V keresztmetszetű árokkal, feltehetően szintén őskori eredetű. Ugyanígy a nyugati oldalon messze lenyúló sánc is bizonyára őskori eredetű lehet, bár ennek konkrét kutatása még nem történt meg. A többi késő bronzkori nagy kiterjedésű sáncvárhoz hasonlóan az erődített területen belüli nagy szintkülönbségek nem szokatlanok. A hegytetőt körös-körül meredek lejtő határolja. Más őskori sáncvárak analógiái alapján feltételezhető, hogy a felső plató peremén nem is volt az őskorban sánc, mint ahogyan az itt végzett ásatások (sáncátvágások) sem találtak itt őskori eredetű sáncot.


Forrás:
Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!