Boldogkői vár

Boldogkőváralja

A Zempléni-hegység nyugati vonulatának előterében, Boldogkőváralja település északnyugati szélén, magányosan emelkedő, 268 m tszf. magasságú, keskeny, észak-déli irányú andezittufa sziklagerincen állnak egyik legismertebb várunk ma is tekintélyes méretű, 1963– 1968 között feltárt és helyreállított, majd 2002–2003-ban tovább kutatott és új kiegészítésekkel bővített romjai…

A keleti oldalon igen meredek, míg nyugaton lépcsősen ereszkedő gerinc legmagasabb, mintegy 14×50 méteres északkeleti részét egy nyújtott téglalap alaprajzú épületegyüttes foglalja el. Ez egy ma kétszintes, az északi végén élbe futó, háromszög alaprajzú, de magasabb és ezért toronyként megjelenő, pártázatos lezárású bővítménnyel ellátott lakóépületből és az ahhoz délnyugaton vastag fallal csatlakozó 10×10 méteres, négyzetes toronyból áll, az utóbbi kettő között négyzetes ciszternával. Ez utóbbi, déli toronyból csak az északnyugati sarok maradt ránk jelentős, többszintes magasságban. A lakóépület nyugati falában a földszinten keskeny rés-, az emeleten nagyméretű csúcsíves ablakok, keleten és délen többszörös átalakítás nyomait mutató, részben elfalazott ajtók és ablaknyílások. Belső falazatai már nagyrészt az itt működött turistaszálló kialakítása kapcsán készültek, a betonfödém alatt és a külső keleti falon néhol boltozatmaradványok.

A keleti sziklaperemen keskeny, a lakóépülethez hegyes szögben bekötő várfal húzódik. A négyzetes torony déli oldalához egy alacsonyabb szintű, 14×14 méteres udvarrész csatlakozik, keleten egy téglapilléres épület alacsonyabb falmaradványaival, a délkeleti sarokban egy sziklába mélyített aknával, délnyugaton az alsó udvarról felvezető, boltozott, lépcsős bejárattal. Az udvar déli fala azonos a vár délnyugati sarkát elfoglaló, már részben a sziklagerinc alacsonyabb nyugati lépcsőjén emelkedő, többszintes, födém- és nyílásrészletei alapján többször átépített, ma ugyancsak toronyként megjelenő, szabálytalan négyzet alaprajzú épület külső falával. Alsó szintjén szárazmalom sziklába vágott maradványai. Ez utóbbi épület nyugati fala – csorbázatos végződése szerint – egykor tovább folytatódhatott észak felé. Ma ennek helyén egy jóval alacsonyabb, délen gyilokjárós-lőréses-pártázatos lezárású, északon ablakokkal-lőrésekkel áttört, a felsővár háromszög alaprajzú épületrészéhez ívesen befutó, többször átépített várfal határolja az első nyugati sziklalépcsőt elfoglaló, alig 5–6 méter széles alsó várudvart vagy falszorost, benne félköríves alaprajzú, emeletes kaputoronnyal. Az udvar magasabb északi részén további építmények csekély maradványai, alattuk sziklába vágott pincejáratok találhatók. A várfalon kívül elterülő 10–15 méter széles második sziklalépcső északi és nyugati oldalán újabban a külső- vagy alsóvár több periódusú, sziklában vágott palánkerődítésének jelentős maradványai, továbbá gazdasági épületek részletei kerültek elő, míg a legmagasabb sziklagerinc déli nyúlványát egy, az itt fennmaradt gerendafészkek alapján újabban visszaállított faszerkezetű elővédmű foglalja el.

Mint egyik leglátványosabb tájképi megjelenésű várunk, az erősség már a 18. században feltűnt az országleíró irodalomban, de a későbbi megye- és helytörténeti munkák is általában csak vázlatosan ismertetették történetét. Legfontosabb Árpád- és Anjou-kori, valamint késő középkori írott forrásait Csánki Dezső és Györffy György történeti földrajzai közölték. Bár tárgyalják Gerő László várkönyvei is, a vár máig legátfogóbb igényű értékelését K. Végh Katalin végezte el 1966-ban napvilágot látott, alapos tanulmányában, ahol az általa 1963–1964-ben folytatott, a helyreállítást megelőző – falkutatást ugyan nélkülöző – ásatások eredményeit is feldolgozta. Építéstörténeti megállapításait 1975-ben röviden ismét összefoglalta. Az erősségre vonatkozó középkori adatok megtalálhatóak Fügedi Erik és Engel Pál adattáraiban, a fennmaradt kora újkori inventáriumok elemzésére s ennek alapján a vár 17. századi formájának rekonstrukciójára legutóbb Sós István vállalkozott. 2002–2003-ban Éder Katalin és Koppány András végeztek részleges feltárást az alsó vagy külsővárban, eredményeiket – köztük az álló falakkal kapcsolatban tett megfigyeléseiket is – több jelentésben tették közzé. A várromokat 1952-ben mérte fel a Miskolci Tervező Intézet, ez szolgált alapjául az azóta közzétett kutatási alaprajzoknak is.

A várral kapcsolatba hozott legkorábbi írott források szerint az erősség 1282-ig a Tomaj-nemzetség birtokában volt, majd királyi kézbe került. Nem tűnik azonban egyértelműnek az 1295 körül kelt oklevélben említett „castrum Boldua” azonosítása várunkkal, különös tekintettel arra, hogy a Tomaj-nemzetség Abaúj megyei birtoklására más adatokkal nem rendelkezünk. Így nem zárható ki az sem, hogy Boldogkő építése az Aba-nemzetséghez, esetleg épp Amadé nádorhoz lenne köthető – 1300-ban mindenesetre az ő itteni várnagyáról értesülünk. Bukása után 1317-ben az erősség királyi kézre került, felette 1342-ig tisztségként a Drugeth család egymást váltó tagjai rendelkeztek. 1388-ban Zsigmond király a hozzá tartozó falvakkal együtt Czudar Péternek zálogosította el. 1403-ban Perényi Péter a lázadóktól foglalta vissza a király részére. 1422 után előbb Lazarevics István, majd Brankovics György birtokolta. Mátyás uralkodása alatt előbb a Parlagiak, majd Kassa városa, végül 1528-ig a Szapolyaiak kezén volt. A mohácsi csata után számos alkalommal váltotta birtokosait, többször ostrommal foglalták el a Ferdinánd- illetve Szapolyai párt hívei. Részletes birtoklástörténetét még nem tisztázta levéltári kutatás, legjelentősebb 16–17. századi tulajdonosai közül a Serényiek és a Palochayak említendők meg. Jelentősebb stratégiai szerepet nem játszott, azonban általában alatta gyülekeztek a vármegyei csapatok. 1671-ben Szelepcsényi György érsek kezébe került, akitől 1685-ben az esztergomi káptalan örökölte. Közben azonban a kurucok első sikertelen ostromai után Thököly Imre foglalta el és tartotta fennhatósága alatt. Ebből az időszakból (1671, 1682, 1685) több összeírás és leltár is fennmaradt a várról, s bár nem játszott katonai szerepet a Rákóczi szabadságharcban, az eddigi szakirodalomban feltétezett lerombolása nem bizonyított.

1715-ben a lőcsei jezsuiták szerezték meg, s elsősorban a hozzátartozó uradalom raktáraként hasznosították. 1753-ban a Péchy-család vette meg, a bár ők a faluban 1768-ban egy új kastélyt emeltettek, 1830 körül az ekkor már romos várban is építkeztek. A 19. század végétől öröklés révén a Zichy-családé, majd 1945 után állami tulajdonba került. A várban eddig végzett ásatások eredményei nem támasztják alá egyértelműen K. Végh Katalin megállapítását, miszerint a 13. század közelebbről nem ismert időszakában emelt vár eredetileg csak a sziklagerinc déli részén felépített, lakótoronyként értelmezett négyzetes toronyból állt volna. A sziklagerinc szint- és topográfiai viszonyai és az itt előkerült leletek ugyanis nem zárják ki, hogy már a legkorábbi időszakban felépülhetett a téglalap alaprajzú lakóépület is. Ennek északi, háromszög alaprajzú záródása – melynek első emeletén később a kápolna valószínűsíthető – eredetileg nem jelentkezett feltétlenül önálló toronyként. A 17. századi leltárak alapján ugyanis elképzelhető, hogy az egész épületegyüttes két emelettel rendelkezett. Ezen épületek egyidejűsége esetleg falkutatással lenne még igazolható – ez vonatkozik az összes, magasan álló épületrészek későbbi átalakításainak értelmezésére is – a 14. század első felének történeti viszonyai mindenesetre nem valószínűsítenek egy nagyobb kiépítést, hiszen Boldogkő nem játszott különösebben jelentős szerepet a Drugethek kezén volt erősségek között. Ugyanakkor a vár további bővítésére, így a délkeleti falak és a délnyugati épület emelése minden bizonnyal már a 15. században került sor. Elképzelhető, hogy az utóbbi vagy annak már hiányzó északi része eredetileg kapuépítményként szolgált.

Nem egyértelmű azonban az alsó várudvar ma álló építményeinek korhatározása, a félköríves kaputorony és a hozzácsatlakozó várfalak még a 16. században is épülhettek. Biztosan a 16-17. század folyamán került sor az alsó várudvar északi, 1682-ben Csonka-bástyának nevezett északi része beépítésére, a négyzetes torony keleti boronavázas bővítménye és nem utolsósorban a nyugati elővár kialakítására. A vár katonai értékét jelzi, hogy a tűzfegyverek korára jellemző korszerű védőművek emeléséről nincs tudomásunk. A szárazmalom a 17. század végén létesülhetett, de számos építmény – a ciszterna, a tömlöcnek tartott sziklaakna, a nyugati várudvar és a gerinc déli nyúlványa gerendalyuksorainak vagy épp az egyes pincejáratoknak – pontosabb korhatározása nem lehetséges. Csak az újabb kutatás mutatott rá, hogy a Péchyek 19. századi „romantikus romkonzerválása” alapvetően átformálta a korábbi eredetű épületrészeket. Ebből az időből származnak a lakóépület és a külső kaputorony csúcsíves nyílásai, a sziklagerinc felső részére vezető boltozott lépcsős feljáró, az északi háromszög alaprajzú épület mai déli fala, a pártázatos-lőréses falkoronák és a további nyílások többsége is, a legtöbb esetben jellegzetes, bélyeges téglákból készített falazattal. Valószínű, hogy a nyugati várfal egy jelentős szakasza is ekkor épült újjá. Emellett jórészt ki is tisztították a vár belső területét, eltávolítva a sziklafelszínről a feltöltési és omladékrétegek jelentős részét, így érthető, hogy az eddigi ásatások nem eredményeztek jelentősebb leletanyagot.

 

Forrás:
Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig

 

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!