Győr-Moson-Sopron megye középkori templomai » Pannonhalmi Bencés Főapátság

Pannonhalmi Bencés Főapátság

Pannonhalma

A Pannonhalmi Bencés Főapátság 996-ban alapított és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmi járásban, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. Napjainkban is élő, mintegy negyven fős szerzetesközösség lakja, akik az ora et labora szellemében végzik a liturgiát, fogadják a lelkigyakorlatozókat, működtetik a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végeznek – könyvtár, levéltár, múzeum, könyvkiadó működtetésével, koncertek szervezésével –, valamint dolgoznak az apátság működésének anyagi megalapozásán is, többek között borászat, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával.

996-ban Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. A Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt monostor a fejedelmi alapítás szándéka szerint a középkori Európa kultúrájának keleti hídfőállása lett. Falai között rendszeresen megfordult Szent István (1000-1038), az első magyar király is. Uros apát (1207-1243), a ma is meglévő templom építtetője visszaverte a mongolokat a monostor-erőd falai alól. Tolnai Máté apátsága idején Pannonhalma kiemelt helyet kapott a magyarországi bencés monostorok között, és 1514-ben főapátsággá vált. A török hódoltság másfél évszázada alatt azonban hosszabb-rövidebb időszakokra a szerzeteseknek menekülniük kellett. Ezt követően indulhatott el a megrongálódott épületek helyreállítása. Sajghó Benedek főapátsága alatt jelentős barokk építkezés folyt a monostorban. Ezzel párhuzamosan a szerzetesélet ismét felvirágzott.

A XVIII. század, a felvilágosodás évszázada a szerzeteséletben is éreztette hatását. Az állam és az uralkodók a szerzetesközösségek működését a közvetlen hasznosság szerint ítélték meg, és lényegében csak azoknak a rendeknek a létjogosultságát fogadták el, amelyek betegápolással vagy tanítással foglalkoztak. Mivel az a hagyomány, amelyet Szent Benedek Regulája képviselt, nem a közösség munkájára, hanem magára a közösségi életre helyezi a hangsúlyt, II. József 1786-ban beszüntette a magyar bencés kongregáció összes házának működését. Ez az időszak nem tartott sokáig. I. Ferenc 1802-ben visszaállította a rend öt apátságát, s a közösség elsődleges munkaterületéül a középiskolai oktatást szabta meg. Ennek megfelelően a bencés közösségek a Dunántúl városaiban megkezdték a tanítást, valamint folytatták szerzeteséletüket Pannonhalma, Bakonybél, Tihany, Zalaapáti és Celldömölk apátságaiban. 1945 után a rend birtokait és a bencés iskolákat is államosították. 1950-től csak két közösségben engedték meg a szerzeteséletet, Pannonhalmán és Győrött, azzal, hogy e két házban újra engedélyezték a gimnázium működését. A szerzetesközösség a nehéz években is hűségesen végezte munkáját, helytállt az istenszolgálatban, és a II. Vatikáni Zsinatot követő évektől sokat fáradozott liturgiájának megújításán és a zsolozsma magyar szövegeinek és dallamainak elkészítésén.

A rendszerváltás után a pannonhalmi bencés közösség — az iskolai munka folytatása mellett — új munkaterületeken is próbálja megteremteni azokat az anyagi lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik számára, hogy betöltse szerepét az egyházban és a világban. A III. évezred kezdete így Pannonhalma számára a szerzetesélet újradefiniálásának, a monasztikus alapokhoz való visszatérésnek és a közösség építésének időszaka.

 

A Szent Márton-bazilika

A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben. 1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e 12. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan 12. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi.

A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi. Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a 15. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.

A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott 12. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta: a régies, „görögkereszt alaprajzú” formát, a hengeres pillérmag köré sugárirányban elrendezett, eltérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő, kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei.

Megjelenésük alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása, az áttérés az új pillértípus tagolásrendjére az eldolgozási helyeknél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely épületszobrászati formakincse a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, a bimbós levelek sorát helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve. A vezető mester a Porta speciosa tervezője lehetett. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros és áttört indás kitöltése a reimsi katedrális északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.

 

Az altemplom

A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt, a hagyomány Szent István székének tartja. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörösmárvány lejárati kapui 1700 körül készültek alkalmazkodva a 13. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához. Az altemplomban került elhelyezésre Habsburg Ottó szívurnája. 

 

A levéltár

Az Alapítólevél másolata “A legfelségesebb úr Isten nevében István, a legfelsőbb kegyelem gondviseléséből a magyarok királya … Pannónia hegyén lévő Szent Márton monostornak … olyan kiváltságot engedélyeztünk, amilyet Montecassino Szent Benedek monostora kapott ” A monostor levéltárában elhelyezett első irat István királynak a Pannonhalma kiváltságait és birtokait írásba foglaló díszes oklevele volt, melyben apjának, Géza fejedelemnek a monostor számára juttatott adományait rögzítették a szerzetesek. Évszázadok során egyre csak gyarapodtak a főúri adományokról szóló levelek, s az azokról szóló királyi megerősítő iratok. Kiváltságos egyházjogi helyzetüket a pápai kancellária foglalta írásba, míg III. Béla korában maga a monostor is hiteleshely lett.

Az okleveleket az úgynevezett „camerad ecclesiac”-ban tárolták faládákban a kerengőből nyíló szobácskában. Uros (Oros) apát – felismerve az írásbeliség rendkívüli jelentőségét – a legfontosabb leveleket lemásoltatta, s azokat a királyi kancelláriával hitelesítette. 1217-1240 között bőrhártyalapokból egybefűzött könyvbe másoltatta a monostor okleveleit. A monostor írásaiból a háborúk, tűzvészek és menekülések idején is csupán néhány példány tűnt el a vörös bőrbe kötött „Liber Rubernek”-nek nevezett könyvből. Annál is inkább nevezetesek ezek a vörös könyvek, mivel az Árpádok korából egyetlenegy hasonló királyi chartularium sem maradt fenn. Az írnokok 39 királyi és pápai levelet másoltak le. A történelmi viszontagságok során az oklevél értékes anyagát elmentették. A török veszély elöl Tolnay főapát Tarcsay Albert szentmártoni kereskedő birtokán találtak menedéket a levéltári anyagok, így azok 1558-ban hiánytalanul kerültek vissza eredeti helyükre. 1594-ben Himmelreich kormányzó Győrbe menekítette az iratokat. Ez alkalommal sajnos több levéltári anyag tűnt el, vagy sérült meg. Később a győri apátúr házban – a mai Xántus János Múzeumban – egy nagy szekrényben őrizték az újra összeszedett levéltári anyagot.

Az újabb török veszedelem elől a skót szerzetesek nyújtottak menedéket az iratoknak Bécsben. 1722-1723 után Mária Terézia rendelkezésére az országos és a rendi levéltár okmányait gondosan különválasztották, s a levéltárat a sekrestye melletti helységben helyezték el. Itt maradt a levéltári anyag egészen 1787-ig, amikor is – a rend feloszlatását követően – Budára szállították azt. 1803 áprilisában – a rend visszaállítását követően – a levéltári kincsek is visszakerültek a monostorba. Rendezését a nagy műveltségű Czinár Mór Pál végezte az 1840-es években. A rendi levéltárban öt XI., huszonnégy XII., kétszáznegyvenhét XIII. és háromezer-hétszázhuszonegy XIV. századi oklevelet őriznek.

A levéltár legrégebbi írása Pannonhalma 1001-es privilegiális oklevele. Ebben írásba foglalták, hogy a Géza fejedelem által megkezdett építkezést István király befejezte, s ugyanazon kiváltságokkal ruházta fel, amelyekkel a pápák a montecassinói apátságot, továbbá a monostor megkapta Koppány egykori birtokainak a tizedeit. A levéltár talán leghíresebb okmányát: a tihanyi apátság alapítólevelét, I. Endre király íratta 1055-ben. Ez az irat a legrégebbi magyar nyelvű írásos emlékünk. A levéltár a benne található rendkívül értékes anyagok miatt nem látogatható!

 

Forrás:
Pannonhalma Apátsági templom (Tájak, korok, múzeumok sorozatból)
Pannonhalmi főapátság hivatalos honlapja (Hozzáférés: 2020. május 3.)
Borítókép: Nemzeti Örökség Intézete

 

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!