Fejér megye középkori templomai » Nagyboldogasszony-bazilika, Székesfehérvár

Nagyboldogasszony-bazilika (Koronázó bazilika)

Székesfehérvár

A székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika (vagy) a korabeli Európa egyik legnagyobb, a középkori Magyar Királyság legnagyobb és legfontosabb temploma volt, melyet I. István király kezdett el építtetni nem sokkal az államalapítás után, német székesegyházak mintájára a XI. század elején, végső nyughelyéül.

A legkorábban íródott Nagyobbik legenda szerint az államalapító „fogadalom és felajánlás keretében, nem szűnő imádságok közepette önmagát és országát az istenszülő, mindenkor szűz Mária oltalmába ajánlotta […] s hogy a védelmében rejlő irgalmat minél inkább elnyerhesse, magában a királyi székvárosban, amelyet Fehérvárnak mondanak, ugyanazon mindenkor Szűz dicsőséges nevére nevezetes és hatalmas, csodálatos művű bazilika építésébe fogott”. A szűkszavúbb, valamivel később keletkezett Kisebbik legenda csupán annyit ír ezzel kapcsolatban, hogy „a dicsőséges Szent Szűz Mária tiszteletére ugyanis templomot emelt Fehérvár városában, amely nevét rendkívüli híréről kapta”. A Nagyobbik és Kisebbik legenda szövegét kiaknázó, azokat bővítő Hartvik püspök saját István-életrajzában az egyházi kiváltságok felsorolása mellett hangsúlyozta, hogy „a felettébb szépséges templomot a király saját kápolnájának tekintette”.

A bazilika a uralkodó saját kápolnája volt, amelyet Szűz Máriának szenteltek, és egy, a helyi – veszprémi – megyéspüspöki joghatóság alól kivett prépost és papjai gondozására bíztak; a templomban őrizték a koronázási jelvényeket és ruhákat, fontos okleveleket és ereklyéket; a bazilika koronázó templomul szolgált; benne állt a király trónja; az uralkodó dinasztia temetkező helyéül szolgált; mindezek alapján a királyság fő székvárosaként szolgált, ahogy már n. századi külföldi források is emlegetik. A háromhajós, négytornyú épület 1543-ig a magyar királyok koronázó temploma volt, a középkorban 38 magyar királyt koronáztak itt. A tragikusan hirtelen elhunyt Szent Imrét apja, az államalapító Szent István király, a saját nyughelyének építtetett bazilikában temettette el. Később 14 magyar király és számos királyi családtag talált itt örök nyughelyet.

Itt tartották az országgyűléseket, itt volt a királyi trón, itt őrizték az ország kincstárát, az állami levéltárat, a koronát, a jogart, a kardot és a palástot. 1601-ben felrobbant, majd köveit a XVIII. században fokozatosan elhordták az új építkezéshez. Az 1862-ben elkezdett ásatások a mai napig tartanak. A terület kialakítására, feltárására és bemutatására 1938-ban, Szent István halálának 900 éves évfordulója alkalmából került sor. A ma is látható mauzóleum és árkádsor Lux Géza tervei szerint épült. Itt kapott helyet az a szarkofág is, mely Szent István földi maradványait foglalta magába. A Szent István-kori templom 64 méter hosszú és 37 méter széles háromhajós, keletelt bazilika volt. A főhajó 16 méter széles volt, és hatalmas, félköríves, mozaik- és dombormű díszítésű apszissal zárult, míg a mellékhajók egyenes záródásúak voltak. Az apszist a mellékhajók tengelyében négyszögletes, legfeljebb kétszintes épületek vették körül. Ezeket feltételesen a liturgikus tárgyak, ereklyék, kincsek, oklevelek őrzőhelyeként szokták azonosítani. A bazilika belső terét hét oszloppár osztotta háromhajóssá, és kettőzött nyolcadik oszloppárral végződött. A templomrom nyugati szakasza – ahol többek között a bejárat is volt – nehezen kutatható, hiszen jó része fölött a mai püspöki palota áll.

Feltételezés szerint itt egy korai, a hajóknak megfelelően osztott, 65 x 15 méter kiterjedésű épületrész helyezkedhetett el, amely három árkáddal nyílt a főhajóba. A templom belsejében a főhajó középvonalában lehetett az államalapító király sírja és kultuszhelye, Szent Imrét pedig a hajó déli árkádsorában, a szentély közelében temethették el. Az oltármennyezetes (cibóriumos) főoltár az apszis és a főhajó találkozásánál helyezkedhetett el, a kórus az 1-3. pillérpárig nyúlhatott be a főhajóba. Az apszis indításától 16 méterre, nyugatra korai szentélyrekesztőt feltételeznek. A szószéket a főhajó déli oldalára, a 3. és 4. pillér közé helyezik, az 5. és 6. pillér közötti sávban pedig egy déli bejáratra gondolnak, amely éppen az istváni sírra lehetett merőleges. A padlózatot fehér mészkő lapok alkották, a szent király sírjánál pedig fehér márvány és vörös tégla elemek váltakozásával borították be. A hajókat nyílt fedélszékkel vagy egyenes fafödémmel fedték be. A bazilikának a nyugati oldalán két tornya is lehetett.

A bazilikától északra állhatott a prépost palotája (egyben királyi szálláshely), míg tőle délre legújabban egy kerengővel rendelkező, úgynevezett dómkolostort feltételeznek, amely a kora Árpád-korban a kanonokok szállásául szolgált, és a káptalani iskolának, valamint egy vendégháznak is helyt adhatott. A kanonokok közös életének megszűntével kanonoki házak jöhettek létre a templomtól délre, ekkor a dómkolostort elbonthatták.


Forrás:
Thoroczkay Gábor: A székesfehérvári prépostság és bazilika korai története
Székesfehérvár Turizmus oldala

Galéria
Fotók napjainkból, a múltból, alaprajzok és rekonstrukciók
Elérhetőség

Cím, telefonszám, email-cím, weboldal, térkép és minden infó

Információ

Kattints a megnyitáshoz!