Középkori templom a tóban – A markazi pusztatemplom

Középkori templom a tóban

A markazi pusztatemplom

A markazi réten megtelepedett őseink állattenyésztő, pásztornépek voltak. A hajdani falu egy háromszög alakú földsáncon belül helyezkedett el, amelyet patak és vizesárok vett körül. Az egykori település legfontosabb épülete a templom volt, romjainak maradványai egészen 1962-ig kökénybokrokkal benőve érintetlenül nyugodtak. Az iszapból kiálló használható köveit 1961-62 telén a falusi építkezések alapjaiba széthordták, majd a tározó tó 1968-as kialakítását követően a megmaradt falakat elfedte a víz. Alacsony vízállásnál a megmaradt kövek ma is elő-elő bukkannak.

Az aszályosság miatt 1983. őszére a tó vize mintegy 60%-ára zsugorodott össze, ezáltal a pusztatemplom környezete szárazra került, így Fodor László vezetésével egy régészcsoport fel tudta tárni a pusztatemplom épületének kb. 1/4-ed részét. A feltárás a templom építési idejét a tatárjárást követő évtizedekre keltezi (XIII. sz. vége – XIV. sz. eleje) és a pápai tizedjegyzékben (1332-37) említett falu plébániatemplomával azonosítja. Markaz falu történetére vonatkozó korai okleveles adat igen kevés. Az első történeti adat egyben a faluban templom létezését is bizonyítja: az 1332—37-es pápai tizedjegyzék említi először, mely szerint a falunak plébániája volt, s Miklós nevű papja 3 garas tizedet fizetett. A falu már korábban az Aba nemzetségből származó Kompolti család birtokaihoz tartozhatott. A tatárjárást követő évtizedekben volt a régi Markaz virágzásának a korszaka, amikor a templomon kívül a várat is építették. A kutatás valószínűsítette, hogy a feltárt templom helyén már annak építése előtt is lehetett egy faszerkezetes templom, amely a tatárjárás idején éghetett le.

A nyugati templomfal a nyugati bejárat omladékával (előtérben az alapozás vonal, a bejáratnál pedig jól láthatók a kaput szegélyező kváderkövek)
A XV. századi sekrestye bejárata az északi diadalív mellett (a kapu mögött a keleti falban egy román kori tagozat másodlagosan beépítve)

A pápai összeírást követő évtizedekben kompolti család osztozkodó oklevelei, örökösödési birtok-pereinek iratai, a XVI. század összeírásai és dézsmajegyzékei szintén a „Markaz” elnevezést használták. A középkori Markaz nem a mai falu helyén volt. A mai falu félkör alakba fogja régebbi rétet, melyet 1967-ben a Mátrai Erőmű hűtővizének biztosítása céljából vízzel árasztották el. Ma az Abasár vagy Domoszló felől Markazra érkezőnek először az erőmű tava és a vízből még ma is jól kiemelkedő háromszög alakú földsánc vonja magára a figyelmét. E sáncok déli irányú szögének közepén egy formátlan kis domb látható. A régi falu e földsánc között létezett évszázadokon át, a kis dombocska pedig az elpusztult templom maradványa. Nyári időszakban, amikor a tó vize lejjebb apad, a templommaradvány alapjai még jól kivehetők és behatárolhatók. A földsáncon belül illetve a templomromok körül régi lakóházak, egyéb épületek rommaradványait már nem lehet észlelni.

A templom alaprajza a kutatási szelvényekkel

Bár a község története nyomon követhető, a templomra vonatkozólag az említett pápai tizedjegyzéken kívül évszázadokon keresztül más adat nem fordul elő. Még az 1700-as Telekessy féle összeírás sem említi még maradványait sem, igaz ekkor a falu is elhagyott, talán ezért nem vették számba. 1737-ben Merz János domoszlói plébános (ahová akkor Markaz filiaként tartozott), 400 frt-ot kapott a Cassa Parochorumból a régi község „puszta templomának” rendbehozására. A templom felépítésére azonban nem került sor, még az 1746-os egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint sincs a községnek temploma, utóbb a mainak helyén épült kisméretű szerény templomot használták…

A hitelesítő ásatás során egy egyhajós, félköríves szentélyű román kori templom körvonalai bontakoztak ki. Későbbi bővítés (XIV. sz. vége – XV. sz. eleje) az északi oldalon hozzá kapcsolt sekrestye vagy kápolna helyiség – s a kettő között a fal áttörése. A bővítéssel egy időben erősítették a nyugati falat, és megváltoztatták a román kori kapu kiképzését, melynek köveit másodlagosan felhasználták. A templom és a sekrestye síkfödémes lehetett, boltozásra utaló kőmaradványok sehol nem kerültek elő. Az 1983-ban feltárt templom a kor-szokásainak megfelelően keleti-nyugati tájolású volt, azzal a céllal, hogy az imádkozók a szentély felé nézve a felkelő napot, Krisztus jelképét láthassák. A templom bejáratát nyugatról alakították ki. A romok között szétszóródott faragott kövekből arra lehet következtetni, hogy az épületen több ablakot is kiképeztek. A hajó és a szentély külső együttes teljes hossza 1680 centiméter, szélessége 820 centiméteres. A fal vastagsága 110, magassága pedig 500-550 centiméter lehetett. Alapozása és a lábazata (a padlószinttől lefelé) 90 cm mélységű, padlózata lapos kőburkolat.

 

A templom falainak alapja a környéken bőven található görgeteg kőből (patakkőből), a felmenő falak nagyobbik hányada, pedig a markazi kőbányából származó, könnyen faragható tufa, kisebbik része az abasári vörös és visontai bányából származó zöldesszürke üledékes homokkőből épült. A templom 66 négyzetméteres belső tere 280-300 fő befogadását tette lehetővé. Ennél fogva a templom méretéből a maga korában közepes nagyságú (lélekszámú) falura lehet következtetni, melyben 300-350 fő élhetett. I. István rendelkezése alapján, ahol a templom vizenyős talajra épült – mint hajdan Markazon is – ott a legközelebbi dombon jelölték ki a temetkezés helyét. Így került a markaziak temetkezési helye a régi templomtól délnyugat irányba a 300-400 méterre lévő enyhén dombos területre. A mai kertek alatti részen egészen 1967-ig – (amíg a tó vize el nem árasztotta) – láthatók voltak gyeppel benőtt ősi sírhalmok domborulatai.