Fürdőház és posztógyár a monostorban

Fürdőház és posztógyár a monostorban

A bélapátfalvai ciszterci monostor története

A bélapátfalvai ciszterci apátságot II. Kilit egri püspök alapította, 1232-ben. Az apátság régi elnevezése: Abbatia de Beel Trium Fontium Beatae Mariae Virginis alias Trium Fontium de Beel Cumanorum, a kunok béli három forrásról nevezett Szűz Mária apátsága. Szerzetesei a királyi alapítású pilisi monostorból érkeztek, s feladatul a tatárok elől menekülvén hozzánk frissen betelepült kunok keresztény hitre való térítését kapták. A román stílusban megkezdett építkezést mint több más hasonló vállalkozást is az országban a tatárok betörése félbe szakította. Szétszóródott az építő műhely is. A tatárok távozása után azonban folytatódott itt is a munka. Új építőközösség szerveződött, új emberek jöttek, akik a gi alaprajzot és a megépült román stílű részeket megtartották, ám az általuk megtervezett és fölépített újabb részek modernek, gótikus stílusúak lettek. Az eredmény az a ma is látható latin-kereszt alaprajzú, háromhajós bazilika lett, melyben a hajókat négy-négy pillér választja el egymástól. Szinte nincs is olyan ember ma Magyarországon, aki legalább ennyit ne tudna az ország egyetlen eredeti formájában fennmaradt ciszterci apátságáról. Na de azt vajon hányan tudják, hogy a hajdan elpusztult kolostort vadászkastélynak is használták, illetve később fürdőházként is funkcionált? A cikkből a bélapátfalvai ciszterci apátsági templom kolostorának történetét ismerheted meg.

A XVI. század harmincas éveiben végleg elnéptelenedett az apátság, miután a református hitre tért Perényi Péter az egri püspökség és a káptalan birtokait 1534-ben elfoglalta. Perényi Péter halála után, 1548-ban I. Ferdinánd szerezte meg az egri püspöki váruradalmat, amelynek a bélháromkúti apátsági birtok is részét képezte. Az apátsági javakat 1678-ban az egri káptalan kapta meg, majd az 1700-ban I. Lipót rendeletére az egri papnevelő intézet tulajdonába került. A templom, ekkor már rossz állapotban volt. Az apátsági templom a XVIII. századra annyira megrongálódott, hogy egykori feljegyzések szerint fák nőttek benne. Ekkor pusztult el a mellette álló kolostor is. 1745-ben a templomot helyreállították, de a kolostor falait teljesen elbontották. 1732-ben kezdték meg helyreállítását és 1745-ben szentelte fel az újjáépített templomot az egri püspök. Míg a templomról meglehetősen sok adat maradt ránk, a monostorról szűkszavúan szólnak a források. Az 1696-ban készült leírásban a templommal együtt nagyszerűnek nevezett monostor falairól történik említés.

1733-ban már csak a lebontott és elhagyott monostor helyéről olvashatunk, az 1829-es Cannonica Visitatio szerint a bükkszentmártoni templomot 1743-ban részben a monostor romjaiból állították helyre. Egy 1740 körüli leírás szerint azonban ekkor még magasan álltak a templom mellett a monostor falai. 1750 körül a monostor egy részét vadászkastély és plébánia céljára helyreállíttatták. A régebbi kőedénygyár épületei a Bélkő lábánál, az apátsági templom mellett álltak, a régi kolostor helyén, s 1835 körül itt kezdett termelni az üzem Schnir András bérlete idején. 

A gyár épületeként az a paplaknak emelt ház szolgált, amelynek alapjait 1750. július 11-én Gusztinyi János kanonok, papneveidei kormányzó rakta le. Erdődy egri püspök azt tervezte, hogy az egész települést áttelepíti a ciszterci apátság köré. Ez nem valósult meg, s az épületet hosszú ideig remeték lakták, 1827-ben fürdőházzá alakították, majd posztóüzemmé, s végül 1835-ben itt állították fel az apátfalvi kőedény gyárat. Ettől kezdve a monostor területének jelentős részét elfoglaló, több épületből álló kőedénygyár épült itt, mely több mint hetven évig — 1927-ig — működött. A csődbe jutott gyárat ekkor lebontották, építőanyagát a falu lakói széjjelhordták…

 

A mintegy 1,50 m-es kőedénygyári törmelékréteg eltávolítása után, Valter Ilona vezetésével tárták fel a monostor alapfalait. A feltárási munkálatok 1964. május 18-tól június 20-ig tartottak. Addig csak sejtésük volt a régészeknek a kolostor helyéről, amely a templom déli oldalához négyszögben csatlakozott. Az épületegyüttes középpontjában található a téglalap formájú udvart körbezáró kerengőfolyosó. A kerengő udvari falának alapjai mészkőből, felmenő falai kváderkövekből készültek. A falakat az udvaron a boltozatrendszer támaszaként kétméterenként pillérek tagolják. A ciszterci monostoroknál szokásos rendszer szerint, Bélapátfalván is a négyszögű kerengőfolyosóra van felfűzve a többi helyiség, a rendi szabályok szerinti sorrendben. A déli keresztháztól délre van a mai formájában barokk sekrestye. Tőle délre találjuk a káptalantermet, a monostornak a templom után a legfontosabb helyiségét. A terem két határfala igen széles, hiszen fölötte az emeleten helyezkedett el a dormitórium. A káptalanteremben és keleti falának külső oldalán néhány XIII. század eleji cserepet találtak. Ez a korai leletanyag is bizonyítja, hogy a káptalanterem a monostoregyüttes korai része. A szerzetesek ideérkezése előtt állnia kellett. Délkeleti sarkát a szerzetesek ülőhelyéül szolgáló ülőpadka foglalta el, míg a keleti fal közepén a felolvasópadka alapjait találták meg.

A káptalanterem melletti déli keskeny helyiség a fogadószoba volt. Emögött egy nagyon keskeny átjárófolyosó biztosította a közlekedést a monostor keleti oldalán levő gazdasági épületekhez. A fogadószoba és az átjárófolyosó keleti falának külső oldalánál 2 méter széles, 5 méter hosszú téglaalapot találtak, mely egy külső lépcső alapja volt. A monostor délkeleti sarkán a szerzetesi munkaszoba alapjai bontakoztak ki a kőedénygyári körkemence alól. E helyiség északkeleti sarkában egy középkor óta nem használt forrást találtak, amelynek vizét téglából készült, habarccsal kibélelt, kővel lefedett vízvezető csatornán keresztül vezették a monostorudvar déli részén levő kútházba. Nem három forrás volt tehát a középkorban, nanem négy (!). A szerzetesi munkaszoba mellett a melegedőhelyiség volt, középen a refektórium helyezkedett el, tőle nyugatra a konyha. A refektórium kis mérete is híven tükrözi a szerzetesek kis létszámát. Fűthető helyiség volt ez is, miként a szomszédos calefaktórium. Mindkét helyiségben találtak tál alakú, vörös színű XV. századi kályhaszemeket. A refektóriummal szemben, a kerengőfolyosóról nyílóan állt valamikor a kútház. Csekély maradványaiból nem dönthető el, hogy kerek vagy nyolcszögletű volt-e. A kerengőfolyosó délnyugati sarkában — a nyugati traktusba nyúlóan — latrinát tártak fel. Téglalap alakú, középen téglaboltozattal osztott, falai vakolva voltak, alja terrazoszerűen kialakított. A belőle előkerült leletanyag a XV. századba keltezi. A latrinától északra épségben megmaradt ajtónyíláson át a conversusi refektóriumba jutottak.

 

A monostor alapfalai feltárás után
bf2
A káptalanterem alapfalai feltárás után.

A monostor délnyugati sarkán elhelyezkedő refektórium lényegesen nagyobb volt, mint a szerzetesek ebédlője. A tőle északra levő conversusi munkaterem is nagyobb volt, mint a szerzeteseké. Mindezekből a conversusok nagyobb számára következtethetünk. A nyugati részen egy erős támfalat építettek, az egész monostorterület védelmére. 5 méter mélységig kellett lealapozni, mert a nyugati rész alatt pince volt és annak beomlott téglaboltozatát és törmelékét találták a feltáráskor. A pince bejáratát is megtalálták. Ez a pincefal északi részén, a templom előtti előcsarnok mellett nyílott. A pinceajtó kávája egybeesik az előcsarnok délnyugati sarkával. A templom nyugati homlokzata előtt előcsarnok állt. A bélapátfalvi ciszterci egyike azon kevés magyar monostorunknak, ahol a gazdasági épületek kivételével a monostor teljes alaprajzát ismerjük. A bélapátfalvi monostor szabályos négyszögben csatlakozik a templom déli oldalához, a refektórium nem nyúlik ki dél felé. A déli keresztház nyugati falában levő armarium tulajdonképpen egy faliszekrény. Ilyen megoldású armarium van Silvanesben, Senanqueban, Villelongueban. A nyugati szárny túlnyúlik a templomhajón és közvetlenül a nyugati kerengőfolyosóhoz csatlakozott. Itt nincs a conversusok számára fenntartott keskeny udvar, amelyen át juthattak a conversusok a templomba. Nem ismeretlen ez a megoldás a ciszterci építészetben. A XIII. századi bélháromkúti ciszterci monostor a rend szabályainak megfelelően épült, kisméretű, de arányos léptékű épületegyüttes volt.

 

A kolostor alaprajza
Az I. sz. kutatóárok a templom déli fala mellett

A feltárásnál egy jelentős XV. század eleji átépítést rögzítettek. Javításra szorult a káptalanterem, a fogadószoba, a szerzetesi munkaterem tehát a keleti szárny. Űj téglaburkolatot kaptak a helyiségek és a kerengő, ekkor épült a latrina. A kályhaszemek alapján ítélve, szemeskályhát is ekkor kaptak a helyiségek. Ekkor még virágzó élet folyt itt. Zsigmond király 1412-ben megerősítette az I. Lajos által adott kiváltságokat, a béli nemesek az apátságtól jelentős összeget kaptak kölcsön 1415-ben, 1422-ben Zsigmond engedélyt adott az apátságnak jobbágyok telepítésére. Ez a kiegyensúlyozott anyagi helyzet tette lehetővé az építkezést, melynek segítésére, mint láttuk, Zsigmond 1426-ben felszólította az apátság népeit. A XV. század harmincas éveiben elnéptelenedett a monostor. A nyugati szárnyban talált égésréteg tanúsága szerint tűzvész is pusztított itt. A magára hagyott épületeket temetkezési helyül is használták a falu lakói a XVI — XVII. században. Az ásatás befejezését követően a helyreállított templom mellett a monostor alapfalait romkertszerűen mutatták be, ahol jól érzékelhető az elpusztult monostor alaprajza.

 

Forrás és régi fotók:
Valter Ilona: Ciszterci monostorok kutatása In.: Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)
Kovács Béla: Elpusztult középkori kolostorok Heves megyében In.: Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis 4. (1966)
Valter Ilona: A bélapátfalvi monostor feltárási munkálatai 1964-ben In.: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)
Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében – Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)