A keszthelyi Szent Miklós temetőkápolna középkori falképei

A keszthelyi szent miklós temetőkápolna középkori falképei

Keszthely 1247-ben szerepel első ízben írott forrásban, a veszprémi káptalan oklevelében. Ez megemlíti a Szent Márton plébániatemplomot, a kastély előtti szökőkút helyén, és a Szent Lőrinc kápolnát. Nemcsak a kastély és a Fő tér körzetében alakult ki falumag, de a mai Szent Miklós temető területén is, ahol még a XIII. század folyamán felépült Keszthely harmadik temploma. A XIII. században már fontos szerepet tölthetett be a két templommal rendelkező Keszthely, mely ekkor királyi birtok volt. A középkori Szent Miklós kápolna szentélyének keleti és déli, illetve a hajó keleti falát is freskók borítják, melyeket a 2000-ben kezdődött, majd az azt követő falkutatás során tártak fel. A XIV. századra datált falképek egyaránt megtalálhatók a kápolna külső és belső falán.

A Keszthely város déli oldalán lévő temetőkápolna minden valószínűség szerint Szentmiklósszegnek nevezett középkori városrész egykori kápolnájával azonos. A középkori templomot romjaiból 1713-ban építették újjá. A templom körül 1775-ben alakították ki a temetőt, majd 1909-ben építették át historizáló stílusban Sztchló Ottó és Schadl János tervei szerint. Ekkor emeltek a nyugati oldalra egy tornyot és egy új sekrestyét, és magasították meg egy emelettel a keleti tornyot. A 2000. tavaszán kezdődő felújításkor, illetve a vakolat leverésekor kerültek napvilágra azok a középkori falképek, melyek János evangélista patmoszi látomásait illusztrálják. A templom szabadon álló, keleti tornyos, keletéit épület. A hajó téglalap alaprajzú, nyugati homlokzata előtt historizáló, lombard stílusú oszlopos portikusszal. A szemöldökgyámos kapu timpanonjában egy Feltámadás-dombormű és 1775-ös és 1909-es évszám látható. A porticus mögött a fal enyhén rizalitszerűen kiugrik, ez még a barokk átépítés maradványa, miként a nyugati oromfalban a barokk oromzati architektúra megmaradt csonkja is: a két sarokvoluta és a szalagkeret töredéke. Ebből a periódusból származik a déli két befalazott és félig elbontott ovális ablak, mely a falkutatás során került napvilágra, mint ahogy számos másodlagosan beépített kőfaragvány is.

A minden jel szerint középkori freskók a torony (az egykori egyenes zárású szentély) déli és keleti oldalát borítják kb. 170 cm-es sávban. Sajnos a torony északi és részben a keleti oldalán a falképeket egy korábbi (?) felújítás során leverték. A festményeket festett keretek osztják két-két mezőre és keretelik alul-felül, mind a torony déli oldalán, mind a hajó délkeleti végfalán. A keleti hajófalon levő keretelés sötétbordó, sötét és világos okker sávok váltakozásából áll, és a vakolatba karcolva jelölték ki a helyét. A falképeket világos okker alapra festették és sötétbordó, vörös vonalakkal kontúrozták. A baloldali képmező felső sarkában még megmaradt az alapszín kékes-szürke tónusa, alatta egy vakolatba karcolt glória van sötét okker kitöltéssel. Az arcból a két szemöldök és szem töredéke maradt meg, alatta nehezen meghatározható formából (leginkább lendületes ecsetvonásokkal megfestett sugárirányú vonalak látszanak) két oszlopláb nyúlik ki. Az oszlopok kannalúrái vörös és sötétbordó csíkokkal vannak jelezve, lábazatuk egyszerű párnatag. A figura bal oldalán lévő szélesebb, lendületesebb ecsetvonásokkal ábrázolt alak festékfoltjait nagyrészt vakolat fedi. A torony déli falán in situ megmaradt a középkori homokkő ablakkeret keleti szárköve és könyöklőrézsűje. A hasonló módon keretelt falképek nagy részét a kutatás elkezdésekor még a barokk vakolat takarta. Az ablakzáradék magasságában egy kis fekvő figura feje maradt meg igen rossz állapotban, mellette jobbra sablonnal készült mustrás ornamentika töredékei, vörös-okker sávozással.

A jobb oldalon egy újabb glóriás alak volt a vakolat alatt, csak glóriájának bekarcolt része látszott. A torony keleti falának a déli felét borítja még festés. Ennek keretelése némileg eltér: a két képmezőt szélesebb világos okker sáv választja el, melyet egy-egy sötétokker és sötétbordó sáv fog közre. A jobb oldali képmezőben lévő glóriás alak (magassága kb. 160 cm) mondható a legteljesebben megmaradtnak. (Jézus Krisztus) A figurát vörös okker alapra sötétbordó, vagy fekete kontúrvonalakkal festették. Ruháját két rétegben sablonnal festett mustra díszíti. Az arcát kettéválasztott hosszú haj keretezi, homlokánál rövid tincsekkel, feltartott bal kezében három nyílvessző, jobb kezével a szemközti glóriás alak felé int. Az oszloplábú glóriás alak (Szent Miklós) minden valószínűség szerint János apokaliptikus látomásait illusztrálja: „Akkoron láték más erős angyalt, ki Mennyből alá szállá, ki felhővel környül vétetett vala, kinek fején egy égi szivárvány vala. Az ő orczája pedig ollyan vala, mint az nap, és az ő lábai ollyanok, mint két tüzes oszlop…” (János Jelenések könyve 10. 1-3. Heltai Gáspár fordításában.) Meglepően hasonló a keszthelyi ábrázoláshoz Dürer ugyanezen passzusokat illusztráló fametszete. Ugyanebbe a kontextusba illik a tornyon lévő figura is a kezében három nyílvesszővel, melyek hagyományosan az Utolsó ítélet csapásait jelképezik: a pestist, az éhínséget és a háborút.

A vakolat leverése után nyilvánvalóvá váltak a külső falon látható képtöredékeken szereplő alakok: Szent Péter kezében kulccsal, Szent Márton püspök (lábánál a koldussal), Szent Mihály arkangyal, Szent Bertalan kezében kés, a vállára vett boton saját lenyúzott bőre, Szent Miklós, Jézus Krisztus.

 

Forrás:
Lángi József: Homlokzatkutatások és helyreállítások restaurátori tapasztalatai, különös tekintettel 16-18. századi emlékekre In.: Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)
Bozóki Lajos: Középkori falképek a keszthelyi Szent Miklós-temetőkápolnán