A Bükk elfeledett várai

A BÜKK ELFELEDETT várai

Cserépvártól Éleskőig

A Bükk vidéke és különösen annak déli lejtői, nemkülönben az Alföldről az ércekben gazdag Felvidék felé vezető és a Bükk hegységet két oldalról ölelő természetes völgyi utak sokszor játszottak jelentős történelmi szerepet. Így 1241-ben a Bükk alján, Muhi pusztán szenvedett IV. Béla serege a tatároktól döntő vereséget és a vert sereg maradéka, valamint a lakosság a királlyal és Erne bánnal élén a Bükk rengetegeibe, barlangjaiba menekült. A tatárjárás a virágzó Eger városát is elpusztította, Miskolcot pedig alaposan prédálta…

A Borsok birtokának egy része Győr vára és környéke a 12. században a koronára szállt, de 1271-ben az Ákos nemzetségbeli Erne bán, majd fia István nádor tulajdona lett. Ő építette fel a diósgyőri várat is első alakjában. 1316-ban lázadás miatt fiaitól a várat elvette a király. A Miskolc nemzetség a Borsok egy ága volt, birtoka a Bükk jó részét is magába foglalta. A nemzetség birtokát 1312-ben Csák Mátéhoz történt átpártolás miatt elvették, és a Szécsyeknek adták. 1365-ben Nagy Lajos király elcserélte tőlük, és a diósgyőri vár birtokához csatolta. Az így egyesített nagy kiterjedésű királyi birtok központját, Diósgyőrt Nagy Lajos királyi várkastéllyá építtette ki, amit egészen a mohácsi vészig a magyar királyok és királynők is gyakran felkeresték.

A 16. században a török veszedelem élénk életet támasztott a Bükk-vidéki várakban. Eger, Éleskő, Dédes, Szendrő a gazdag északi bányavidéket voltak hivatva védeni… De mi maradt ezekből a kisebb várakból? Hol vannak romjaik? Nézzük meg merre találjuk még nyomát történelmünknek a Bükk sűrű rengetegében…

Cserépvár - cserépváralja

Első okleveles említése 1408-ból való, amikor Bogács és Szomolya határjárásában a tanúk között Kozárdi Bertalan várnagy és Mihály alvárnagy, valamint két korábbi várnagy: Bogácsi Ferenc fia István és Recski Tamás szerepel. Engel szerint Cserép vára 1400 körül épült az elpusztult Szilvásvárad (= Éleskő) helyett királyi várként.

1427-től Borsod megyével együtt Borbála, majd 1438-tól Erzsébet királyné birtokában volt. Albert király 1439-ben élethossziglan Berzevici „Pohárnok” Istvánnak adta. 1458-ban viszont Mátyás király a várbirtokot a Rozgonyiaknak adományozza, akik 1459-ben megegyezve a Berzeviciekkel, megosztoztak a birtokon és a vár felének lehettek birtokosai. Berzeviczi István halálával (1462 után) végleg a Rozgonyiaké lett a teljes várbirtok. 1523-ban Rozgonyi Katalin és Báthori András házassága révén a várbirtok is a Báthoriaké lett. A dicális összeírások szerint a 16. sz. közepétől kezdve a török többször is elfoglalta a várat, de megtartani nem tudta. 1568-ból fennmaradt a vár leltára. Ebből kiderül, hogy a palánkvár elsősorban élelmiszertárolásra szolgált, viszont feltűnően kevés fegyvert jegyeztek ekkor fel, és ami volt, az is régi elavult volt. Eger várának elestével (1596) egyidejűleg a várat a török foglalja el, eszmei birtokáért azonban többen is pereskedtek. 1614-ben a vár felújításáról tudunk.

A töröktől 1687-ben foglalják vissza. Közvetlenül az ostrom után járt a várban Domonkos Jakab, aki jelentette: „a Palánka az ostrom idején a császári katonák által felégettetett, csupán a belső rész maradt meg, ahol éppen meglehetős mennyiségű gabonát, mézet és más élelmiszert találtak.” A visszafoglalás idején Homonnai Drugeth Zsigmond felesége Eszterházy Mária a vár birtokosa, aki nem sokkal később az egész váruradalmat eladta 10.000 forintért Orlik Máriának. Eger 1688. évi visszafoglalását követően Buttler János egri várparancsnok többször is sürgette Cserépvár újjáépítését. Némi munkálatok történhettek, mert 1703-ban az Egert ostromló kurucok Telekessy István egri püspököt Cserépvárba zárták. A 18. század elején Orlik Károlyé, majd a francia eredetű L’Huillier család kezére került, akik a vár kőanyagából közvetlenül a Várhegy délkeleti aljában egy U alakú kastélyt építettek. Ezután a várral már senki sem törődött. Megmaradt részeit rövid ideig raktárnak használták, majd lassan sűrű erdő nőtte be a romokat. A hegy legmagasabb részét magába foglaló belsővár a ma is a felszínen látható épületmaradványok illetve a 2004-től folyó ásatások eddigi eredményei alapján mintegy 40×40 m-es kiterjedésű, nagyjából ovális alaprajzú és minden bizonnyal alapvetően egy kettős, egymással párhuzamos falgyűrű között elhelyezkedő falazott térsorból állt.

latorvár - sály

Latorvár mára elpusztult vár a Bükk-vidék központi hegyeinek déli oldalán, Sály közelében. A hegytető felőli, szélesebb részen 4–4,5 méter magas, íves vonalú, 2,5 méter vastag kőfalmaradvány áll, amelynek ívéből kör, vagy ehhez hasonló alaprajzú (lakó)toronyra lehet következtetni.

Holl Imre és Parádi Nándor 1982. évi ásatása a toronycsonk folytatásában a kapcsolódó kőfal alapozását találta meg, amely vagy palotarész, vagy a (lakó)torony melletti kis udvart határoló vastag fal maradványa. A várárkot az északi és északkeleti oldalon egy-egy kutatóárokkal ekkor átvágták, és a sziklába vágott árok alját elérték. A vár egykori járószintje az újkori kőbányászás következtében nem volt megállapítható, teljesen elpusztult, ezért a kutatóárokban leletanyagot sem találtak. Az ásatás eredményei alapján a várat, amely egyetlen toronyból állhatott, egy sekély, 1–1,5 méter mély, 7 méter széles árok övezett félkörben, a meredekebb lejtő felett ennek nem volt nyoma. Az így körülzárt ovális terület átmérője 28, illetve 14 méter.

A torony közelében a felszínen Parádi Nándor néhány Árpád-kori kerámia töredéket gyűjtött, köztük halvány vörös színű palack nyakát is. Véleménye szerint a vár a 12. század végén, vagy a 13. század elején épülhetett. A vár okleveles említéséről nem tudunk. Nagy valószínűséggel az Örsúr nemzetség Váraljai ága építhette, akik az alatta települt faluról nevezték el magukat. A falunév 1292-ben egy birtokeladási ügy kapcsán fordul elő először Váraljai Lőrinc (Laurentius de Waralya) nevében.

szarvaskő vára - szarvaskő

A vár közvetlenül Szarvaskő község felett északra magasodik, függőleges oldalú sziklás gerincen, a Tardos-bérc délnyugati ormán (Vár-bérc). A mai felszín fölé már nem emelkedik fal, de kívülről még jelentős falmaradványok láthatók az oldalban, a délkeleti kiszélesedő végének szélén. A délnyugati csúcson egy kis falcsonk jelzi a vár végét. 

A vár mindig az egri püspök birtokát képezte. Első említését 1295-ből ismerjük, amikor szerepeltetik Bátor falu határjárásában – még név nélkül – az egri püspök várát. Építtetője valószínűleg Lampert egri püspök (1242–1275) lehetett. A 14–16. századból több adatunk van a várról, amely az egri püspökség itteni váruradalmának a központja volt. Zsigmond király hívei 1403–1404-ben ostrommal foglalták el a lázadó Ludányi Tamás püspök várát. Az elfoglalt várat azonban Zsigmond még 1420-ban sem adta vissza a püspöknek. A várban végzett jelentős építkezésekről Bakócz Tamás egri püspök (1493–1497) számadáskönyvei tudósítanak. A számadások a várban kőből falazott kapuról és az előtte lévő két lánccal működtetett hídról, vízgyűjtőről, a füstölőnél lévő toronyról, kápolna melletti malomról szólnak. 1527-ben a Szapolyai pártján álló Erdődy Simon püspök testvére, Erdődy Péter várnagy más János párti hívekkel együtt csaknem fél évig tartotta magát a szarvaskői várban, amelyet Ferdinánd csapatai azután 1528 tavaszán rövid ideig tartó ostrom után elfoglaltak. Az 1557–1558. évi vizsgálat a vár viszonylagos elhanyagoltságát állapította meg.

1558. és 1564. évi leltárai csak töredékes módon írják le a várat, amelynek két kapuja volt: a külső és a belső vagy nagy kapu; a kapu előtti felvonóhidat két lánccal mozgatták. Említik a várban a felső házat, a börtön előtti két házat, a kapu és a pince feletti házat, a sáfárházat, a sütőházat és a konyhát is. A várhoz két pince, az alsó és a felső pince is tartozott. 1577-ben már királyi kezelésben van, de romos állapotban. Ezért utasítja Rudolf király 1582-ben a Szepesi Kamarát kijavítására, és így került sor arra, hogy 1583-ban Cristoforo della Stella vezetésével építési munkákat végeznek a váron. 1596–1687 között török kézen volt, Eger közvetlen védelmi övezetében, mint annak északi előváraként funkcionált. 1630-ban a vár közelében portyázó magyar csapatok 16 szarvaskői török katonát ejtettek foglyul. 1687 nyarán mielőtt a szövetséges keresztény csapatok teljes blokád alá vették volna Egert, a törökök elhagyták a várat és Egerbe vonultak vissza. Az 1687. október 8-án készített kamarai összeírás a várat nagyobbrészt romosnak és elpusztultnak találta, és szegényes volt felszerelése is. Ugyanakkor a vár falai között 21 fából összeácsolt kis helyiséget is összeírtak, amelyekben a török őrség lakott. A törökök a pincét istállónak használták, a kápolnát pedig mecsetté alakították át. A visszafoglalás után ismét az egri püspöké lett, ekkorra azonban – a karbantartás hiánya miatt – már rossz állapotú volt. Utolsó lakója Telekessy István egri püspök volt 1710–1715 között. Telekessy halála (1715) után néhány évvel még kisebb javításokat végeztek a váron, és még 1735-ban is lakható volt, de a 18. század vége felé már romos.

éleskővár - szilvásvárad

Az a birtokterület, amelyen a vár állt, a Miskolc nb. Panyité (1248–73) és fiaié volt, utóbbiakat 1291-ig említik az oklevelek. Birtokaikat I. Károly király 1322-ben a Balog nembeli Szécsieknek – név szerint néhai Miklós ispán fiainak: Péter, Miklós, Dénes és László magistereknek – adta. Az adományozó oklevélből kiderül, hogy az adományozottak Panyit bán – név szerint nem említett – leányának fiai, vagyis Panyit unokái voltak.

A várat Panyit bán vagy fiai építhették, akik talán a szomszédos Ákos nembeliek birtokszerzését és terjeszkedését akarták ellenőrizni illetve gátolni. Magát a várat először 1336-ban említik, amikor Pál fia Miklós, mint Szécsi Dénes bán várnagya szerepel. Később, 1350-ben is ő a várnagy, de mint Szécsi Miklós szörényi bán officiálisa. 1360-tól birtokosztállyal Szécsi Péter örököseié lett a várbirtok, akitől 1364–1366-ban I. Lajos a Vas megyei felsőlendvai uradalomért elcserélte. Éleskő 1366 után már nem szerepel, valószínűleg lerontották. 1389-ben a Siluas Warad-i királyi várnagyot említik. Korábbi tartozékai 1438-ban már részben Dédes vár tartozékai között szerepelnek. A várban korhatározó lelet nem került elő, a szikláig lekopott területen ásatásra kevés a lehetőség. Építésének korát az alakja, mérete, és telepítése alapján talán már a tatárjárás utáni évtizedekre, az 1250–60-as évekre tehetjük, a 15. századot már valószínűleg nem érhette meg.

Éleskő várát Szilvásváradtól délkeletre 3 km-re, a Szalajkavölgy felett magasodó Alsó-Nagy-verő hegy északi, erősen sziklás, a csúcsnál alacsonyabban fekvő nyúlványán találjuk. A vár egy kiugró sziklafok tetején van, magassága 631 m, relatív magassága a környező völgyek felett kb. 240 méter. A kiugró sziklafok egy „éles” sziklagerinccel folytatódik lefelé, északkeleti irányba. A vár valószínűleg innen kapta nevét.

A nagyjából észak-dél tengelyű várat három oldalról igen meredek lejtő határolja. Déli oldalát, ahol nyereg köti össze a hegy többi részével, a sziklába mélyen bevágott árok védte. A kisméretű vár, amely egy toronyból és a hozzá kerített udvarból állt, hossza 42 m, szélessége 14 m, területe 0,05 ha. Az udvarban az egykori torony alatt ma is jól látható a vár ciszternája. Kívül talán hatszögű tornyának kerek belseje erősen feltöltődött, oldalfalait a fagy már nagymértékben kikezdte. A könnyebben támadható déli, az árok felőli oldalon a torony fala vastagabb volt, mint a többi, meredek oldal felett. Alaprajza nem volt szabályos hatszög, de az sem kizárt, hogy a sarkok között nem egyenes, hanem enyhén íves falsíkok voltak. A torony külső átmérője 10 m, belső átmérője 3,5–4,5 m, a fal vastagsága 2–3,5 m. A toronytól északra fekvő udvar körítőfala teljesen lepusztult, mindössze a két hosszanti oldalán találtunk egy-egy sor habarcsos kőfalmaradványt. Maga a bekerített udvarrész is igen meredek lejtésű.

Dédes vára - Dédestapolcsány

A várat Dédestapolcsánytól délre, mintegy 4,5 km-re találjuk, részben a várhoz közelebb lévő Mályinka falu határában. A Bükk-fennsíktól délről észak felé ereszkedő hegyháton több sziklakúp van, melyek közül az utolsó legnagyobb, az 597 méter magasságú kúpon állnak a vár romjai. A hegycsúcs rendkívül alkalmas volt várépítésre, a körös-körül meredek oldal már önmagában is védelmet biztosított.

A dédesi várjobbágyok 1247-ben az őket védelmező Miskolc nembeli File zágrábi prépostnak, Tamás ispánnak és Imrének adják el „lapidis Dedus” = Dédes kő egyharmadát várépítés céljára. Kérdéses, hogy az erősség ekkor felépült-e, mivel magát a várat, Dédeskő néven először 1254-ben említik, mint Ákos nembeli Ernye bán birtokát. Egy hamis oklevél szerint 1268-ban István ifjabb király Miskolci nembeli Panith bánnak adta tartozékaival együtt és adományát 1271-ben megerősítette. 1316-ban Ákos nembeli István fiai Csák Máté oldalára álltak, ezért a király 1319/1320-ban Dédest megostromoltatta és elfoglalta. Ettől kezdve királyi birtok, királyi várnagyai 1322-től ismertek. 1325-ben a király a várat át- vagy újjáépíttette. 1320 után Drugeth Fülöpé és Vilmosé volt tisztségül. A 14. század második felétől a diósgyőri uradalomhoz tartozott, 1427-től zálogban Borbála királynéé, aki 1431-ben Diósgyőr és Cserép várakkal együtt Dédest is zálogba adja Rozgonyi Istvánnak. Albert király 1438-ban örök adományul adja a Pálócziaknak, akik Mohácsig a vár urai.

1537-ben János király Perényi Péter számára ad adománylevelet a várra és tartozékaira, amelyet akkor a Pálóczi rokonság révén Perényi már ténylegesen birtokolt. Perényi Gábor örökös nélkül halt meg, halála után a király a várat Erdőhegyi Boldizsárnak adományozta. 1567. április elején Bárius István a vár kapitánya, amikor Hasszán temesvári basa Dédes alatt nagy sereggel megjelent és megkezdte a vár ostromát. A védők tizenöt napon keresztül hősiesen védekeztek, de látható volt, hogy nem tarthatják már sokáig magukat. Bárius a vár közepén lévő torony alá hordatta az összes puskaport és egy hosszú kanócot vezetett oda, hogy legyen idő katonáinak az elvonulásra. Éjjel mindnyájan elhagyták a várat, amely a nagy örömmel bevonuló törökökre robbant. Ettől fogva Dédest mint „castrum dirutum”-ot (leromlott vár) emlegetik s nem is építik már újjá.

 

Forrás:
Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig