Építészeti emlékek

Építészeti emlékek

Kezdőlap

építészeti emlékek

A történelmi Magyarország műemlékei

Ismerd meg hazánk építészeti emlékeit, nemzeti és történelmi emlékhelyeit! Templomok, várak, kastélyok, ipari műemlékek, és számos más csodálatos épület története segít ismereteink bővítésében. Nézd ki következő úti célod, tervezz túrát a térkép alapján!

Magyarország építészetén a Magyar Királyság és Magyarország területének építészetét értjük a honfoglalástól napjainkig. A kezdeti időkből főként templomok és várak maradtak fenn, később főúri kastélyokat, majd hasznos középületeket és szép lakóépületeket is hagytak ránk elődeink. A Kárpát-medencét jóval több háború és pusztítás érte, mint Európa nyugati felét, ezért nálunk viszonylag kevesebb középkori műemlék maradt fenn a régi korokból. A magyar templomépítészet a közép-európai hagyományokat követte, fölhasználva a római kor építészeti maradványait és a közeli Bizánc mintáit is.
   A magyarországi nemzeti emlékhelyek a magyar történelem legfontosabb helyszínei, melyek megtestesítik a nemzeti emlékezetet valóságban és jelképesen is. Az emlékhelyek gyakran műemlék épületek, de vannak köztük temetők, emlékparkok is, mert nem az építészeti értékük adja a jelentőségüket, hanem a történelemben betöltött meghatározó szerepük. Az emlékhelyeket felkeresők megismerhetik a magyar történelemben fontos, sorsdöntő események helyszíneit.
   Az oldal azért jött létre, hogy megismerd ezeket a csodálatos építményeket, romokat és emlékhelyeket. Nem célunk más hasonló témájú oldalakkal való versengés. Az Építészeti emlékek weboldalon arra törekedtünk, hogy minél több információt nyújtsunk egy-egy műemlékről.

Célunk, hogy ne csak fotók szemléltessék az építészeti emlékeket, hanem az épületek története, kutatásának és esetleg feltárásának eredményei is felhívják a figyelmet az adott építményre, a teljesség igénye nélkül. A kezdőoldalon, a képes bemutatóból ízelítőt kaphatsz Magyarország építészeti emlékeiről, ám a fenti menüt használva léphetsz be a templomok, a várak, illetve az egyéb épületek, így a kastélyok, az ipari műemlékek, a történelmi és nemzeti emlékhelyek adatbázisába. Ha tanácstalan vagy, mit kellene megnézni hétvégén a túra alkalmával, sokat segíthet az ugyancsak fent található menüből elérhető térkép is, illetve a keresőnek is nagy hasznát veszed, amit a menü jobb szélén érsz el. Az adatbázis feltöltése folyamatos. Az oldalon kizárólag szakemberek tanulmányait, dolgozatait közöljük, a régészek, történészek álláspontjával, kutatásával értünk egyet, ennek köszönhetően a spirituális és egyéb alternatív megközelítéseknek nincs helye ebben a közösségben. A weboldalon található képek felhasználása kizárólag a forrás megjelölésével lehetséges! (Ha hibát találsz a leírásokban, tudod kinél van kulcs egy műemlék megtekintéséhez, illetve van jobb fotód, mint amit a szövegek mellett látsz és azt meg is osztanád az oldalon – a neved feltüntetésével -, írj bátran az elérhetőségek bármelyikére! Köszönöm!)

Kívánunk mindenkinek sok felfedezni valót, amihez megfelelő információt és sok fotót kínálunk!

Galuska Tünde
szerkesztő

A történelmi Magyarország műemlékei

Középkori templomok

Magyarország középkori templomait megyék szerinti felosztásban, ABC sorrendben, a települések felsorolása mellett találod. A templom történetéért, galériáért, alaprajzért és térképért kattints az adott település nevére! Az adatlapokon infót találsz arról is, hogy mikor lehet látogatni, illetve arról, hogy a kulcsot kinél találod a bejutáshoz. 

 

Várak

Magyarország várait megyék szerinti felosztásban, ABC sorrendben, a települések felsorolása mellett találod. A ma is álló és látogatható kővárak, illetve várromok mellett földvárak is szerepelnek az adatbázisban. A várak történetének leírása alatt térképet találsz, hogy a helyszínre találj, illetve a nyitva tartás és a belépőjegyárak is szerepelnek, hogy tudd, mire számíts.

Egyéb épületek

Magyarország kastélyait, mauzóleumait, malmait, ipari-műemlékeit, nemzeti és történelmi emlékhelyeit kategóriánként, a települések felsorolása mellett találod. Az épített emlék történetéért, galériáért és térképért kattints az adott település nevére! Az adatbázis feltöltése folyamatos, a teljesség igénye nélkül.

Templomok és várak

Az oldalon megmutatjuk Neked Magyarország összes középkori templomát és várát, a földvárakkal együtt. Sőt, ipari műemlékeket és kastélyokat, nemzeti- és történelmi emlékhelyeinket is.

Térkép és információ

Minden egyes, még létező műemlék mellett feltüntettük, hogy hol találod meg, templomok esetében kinél találod a kulcsot a bejutáshoz. De információt találsz nyitva tartásról és belépőjegyek áráról is.

Útközben is veled

Bárhová is utazz vagy túrázz, csupán a telefonodat kell magaddal vinned, hiszen ott is megtalálod a weboldalt, ahol megannyi információt találsz adott műemlékről.

Ha valamit nem találsz

Nyugodtan vedd fel velünk a kapcsolatot és segítünk. A menüben és a lap alján is megtalálod elérhetőségeinket, de a kapcsolati űrlapon is felveheted a kapcsolatot az oldal szerkesztőjével…

Ezúttal Bozóktól Selmecbányáig invitállak, amely útvonalon egy hétvége alatt 3 jelentős várat és Selmecbánya korai erődített városának csekély romjait is meg tudod nézni. 

Ebben a cikkben a Balaton-felvidék legszebb pálos kolostorromjait mutatom be, így a vázsonyi, a tálodi, a kőkúti és a bakonyszentjakabi pálos romokhoz kalauzollak…

Vas megyében több helyen a jáki stílus, műrészletek és ábrázolások hatásával jellemezhető falusi templomépítészetnek a 13. század közepétől egyfajta virágkora bontakozott ki…

Kedvenc váraink a balaton környékén

Járd be velünk a kedvenc várainkat a Balaton-felvidéken, Sümegtől Veszprémig!

Rotundák, mint falusi plébániatemplomok 1.

Rábaszentmiklós – Szalonna – Öskü – Kallósd

kapcsolat

Elérhetőség

Amennyiben kérdésed, észrevételed van, a következő elérhetőségek valamelyiken éred el a weboldal szerkesztőjét:

error: