Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai » Ónodi vár, Ónod

A település északkeleti részén, közvetlenül a Sajó partján emelkednek a szabályos négyzet alaprajzú, sarkain olaszbástyákkal ellátott, 1985 és 1991 között részlegesen feltárt és helyreállított, majd az utóbbi években ismét ásatásokkal kutatott, mintegy 66×60 méteres kiterjedésű erősség jelentékeny romjai.

A viszonylag kisméretű bástyák és az azokat öszszekötő kortinafalak a kidőlt északkeleti rész kivételével 4– 8 méter magasságban állnak a külső szint felett. A helyreállított délkeleti és a vele szemben átlósan elhelyezkedő, ugyancsak többszintes északnyugati bástyát osztófalak illetve boltozatok tagolják, a délnyugati és a részben már elpusztult északkeleti bástya viszont nyitott. Úgy a sarokvédőművek, mint az összekötőfalak számos átalakítás nyomát mutatják s ez vonatkozik a gyakran több sorban elhelyezkedő (ágyú)lőréseikre is.

A vár bejárata délkeleten nyílik, a belső kapuépítmények csekély maradványait az ásatások hozták felszínre, hasonlóan a bástyás falövvel övezett négyzetes belső palotaépület átlagosan 1-2 méter magas, részben már konzerválásra került falmaradványaihoz. Az első ásatási szakaszban a várterület délkeleti negyedét tárták fel, ekkor a két, egymáshoz derékszögben kapcsolódó épületszárny közel tíz terének részleteit bonthatták ki, újabban megkezdődött az alápincézett harmadik, északnyugati szárny feltárása is. Ez erődítmény délnyugati és részben délkeleti részét mesterséges feltöltés foglalja el, melyet néhol belső kőfalas támrendszer erősít. A vár körül széles árok húzódik. A települést egykor körülvevő palánknak vagy sáncnak nincs nyoma a felszínen, de a várból két helyen is kiindul ennek rövid maradványa.

Az erődítményre vonatkozó gazdag írásos forrásanyagot a 19. század helytörténeti irodalma részben már feldolgozta, majd 1927-ben Soós Elemér – ma már inkább csak tudománytörténeti értékű – önálló kötetet is szentelt a várnak. Az újabb irodalomból kiemelkedik Détshy Mihály tanulmánya az erősség korai történetéről, első részletes kutatás- és eseménytörténetét Borsod megye vártopográfiája tartalmazza, részletes irodalomjegyzékkel. A régészeti kutatás első szakaszát irányító Révész László 1992-ben foglalta össze röviden munkája eredményeit, majd Tomka Gábor átfogó igényű feldolgozást tett közzé a település 2000. évben kiadott monográfiakötetében. Ugyancsak ő tett közzé rövid jelentéseket az általa vezetett 2003. és 2005. évi újabb feltárásokról.

Az okleveles anyagból megállapítható, hogy az Árpád-kori eredetű települést 1356-ban kapta meg a jelentős bárói karriert befutott Cudar Péter és hat fivére. Nem kizárt, hogy itt már korábban is létezett földesúri lakóhely, Péter bán mindenesetre többször is keltezett Ónodon, ahol a kutatás „egyszerű kúriát” tételez fel lakóhelyeként. 1394–1395-ben halt meg, de a később egymással viszálykodó fiai és rokonai állítása szerint ő kezdte meg – a csak 1413-ban pótolt királyi engedély nélkül – a vár építését. A vitát lezáró 1416. évi ítéletlevélből megtudjuk, hogy a vár az ónodi plébániatemplom „körül” (per circuitum ecclesie parochalis in Olnod) épült, s egy nagy tornyot emeltek a vár közepén, a templom felett. A magát az itteni rezidenciájáról ónodinak nevező Cudar-család 1470-ben halt ki. Birtokosai ezután sűrűn váltották egymást, s talán ennek tudható be, hogy 1510-ben igen elhanyagolt állapotban lehetett.

1516-tól Ónod már tartósan Perényi Imréé, kinek az 1519-ig itt folytatott építkezéseiről egyedülálló forrásanyag tanúskodik fennmaradt számadáskönyvében. Ónod egyik gyakran felkeresett székhelyének számított, fia és unokája azonban már más birtokaikat részesítették előnyben, bár 1542-ben Perényi Péter ide hívta össze az északkeleti megyék rendjeit. Építési adatról azonban nincs tudomásunk. 1544-ben a török égette fel a települést. Az utolsó Perényi, Gábor halála után a kincstár többször elzálogosította, majd végvárként szolgálva számos terv született megerősítésére és kiépítésére. 1603-tól a Rákócziak zálogbirtoka, 1611-ből ismert első részletes várleltára, 1617-ből a három Rákóczi-testvér osztja fel egymás között. Szerepet játszott a Bocskai-felkelés, valamint Bethlen és I. Rákóczy György hadjáratai során. Az 1630–1640-es évekből építkezésekre utaló adatok ismertek.

1639-ben – mielőtt még a török elfoglalta és felégette a mellette fekvő palánkot – Johann Ledentu hadmérnök készített az erősségről metszetet, 1662- ből alaprajza maradt fenn, 1669–1670-ből, majd 1676-ból több részletes inventárium. A kurucok magát a várat nem tudták bevenni, azt csak a budai pasa foglalta el 1682-ben Thököly számára, aki részben rendbe is hozatta. 1685-ben ismét Habsburg kézre jutott, de miután 1688-ban a török felgyújtotta, már nem építették újjá. Falait később nagyrészt elbontották, illetve északnyugaton később egy magtárépültet alakítottak ki a birtokos Erdődyek. A Sajó 1845. és 1855. évi árvizének tudható be az északkeleti kortinafal és a bástya egy részének pusztulása.

Bár az eddigi ásatások a palotaépület déli szárnya alatt egy jellegzetes templom-körüli temető részletét tárták fel, az 1416. évi oklevélben említett templomot még nem sikerült azonosítani – a későbbi falak rendszerébe nem illeszkedő itteni egyetlen falvonulat akár egy nemesi udvarházhoz is köthető. A 14. század végén építeni kezdett, 39×39 méteres kiterjedésű középudvaros, valószínűleg csak két lakószárnyból álló, de szabályos négyszög alaprajzú, minden bizonnyal árokkal kerített főúri rezidencia részletei – a térbeosztás kivételével – a későbbi átalakítások miatt már nem ismertek. 1516 után ugyanis Perényi Imre a korábbi falakat gyakran a járószintig visszabontatta, megváltoztatta a korábbi térelrendezést és a szintviszonyokat, egy új, alápincézett palotaszárnyat, továbbá kapuépítményt emeltetett az északnyugati illetve a délkeleti oldalon. Az írott adatok olasz kőfaragók közreműködéséről tudósítanak, munkájuk eredménye azonban még nem ismert, ahogy az ekkor Bécsből hozott kályhacsempék sem azonosíthatóak. Ugyanakkor nem ismerünk írott forrásokat az olaszbástyás falgyűrű építéséről, így az csak feltételesen helyezhető az 1540-es évekre, amikor a birtokos Perényiek sok más várukban is építkeztek. Az utolsó nagyobb szabású átalakítás a 17. század közepére helyezhető, ekkor kapott az északnyugati és a délkeleti bástya dongaboltozatokat, ekkor készítették a nyugati kortinafal mögötti, több mint 4 méter magas ágyúdombot, de feltöltötték a délnyugati bástya belsejét és a tőle keletre eső falszorost is.

Mindez sokszor a falkoronák emelésével, lőrések átalakításával és újak kialakításával járt együtt. Az északkeleti bástyánál megfigyelhető falazatban található, másodlagosan felhasznált kőfaragványok talán már Thököly idejében kerültek ide a lebontott sajóládi pálos kolostorból. Az utóbbi évek – részletesebben még közöletlen – kutatásai jelentősebb 19. századi építkezéseket is valószínűsítettek, melyek során általában már csak téglát használtak fel építőanyagként.

Forrás:
Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig

ElérhetőségBejutás módja

Ónod településen a Rákóczi utcából a Vár utca felé tudjuk megközelíteni a várat, majd a vár előtt le is tudunk parkolni.

A terület szabadon látogatható.