Győr-Moson-Sopron megye középkori templomai » Szent Péter és Pál-templom, Sopronhorpács

Sopronhorpács hazánk nyugati szélén, a Répce-síkságon fekszik. A község leghíresebb építménye a román stílusú templom. Építése a XII. században kezdődött és a tatárjárás előtt fejeződött be. A kapu két oldalán levő fülkékben egy-egy oroszlánszobor, felettük a templom védőszentjeinek, Szent Péternek és Pálnak szobrai állnak.

A sopronhorpácsi templom az ágostonrendi karinges kanonokok számára – s egyben a falu plébániájaként – épült, 1230 táján, az itteni birtokokat bíró Agyagosi család adományaiból. 1295-ben Tivadar győri püspök Miklóst, az ágostonos karinges kanonokok rendjének tagját iktatta be a monostor préposti tisztségébe a monostor patrónusának meghallgatása után. 1358-ban Osl nembeli Agyagosi Péter mester adományt tett a horpácsi Ágoston-rendi monostor számára, amelyet ősei alapítottak, felépítettek és temetkezőhelyül választottak. Az utóbbi oklevél kiállításánál Rueger horpácsi prépost volt jelen.

Az 1230 körül épült templomnak azonban már volt előzménye. Egy kis egyház alapfalait ugyanis a mai templom szentélyében és szentélynégyezetében tárta fel a kutatás. Nováki Gyula feltárása után az első kis templomot a mai hajó nagyságában határozta meg, amely kelet felé félköríves apszissal végződött, nyugati vége pedig a későbbi főkapu belső síkjánál záródott.

Eszerint az első templom hajója kissé kónikusan négyszög alaprajzú (kb. 7,0 x 10,0 méter belméretű, diadalíve a mai oszlopfővel ellátott pillérek vonalában van), amely előtt félköríves apszis állt. Nyugati bejárata feltehetően nem volt, a főhomlokzat elé tornyot nem építettek. Egyetlen bejárata a déli oldalon nyílhatott, amely az ásatási eredmények szerint a déli homlokzati falból kissé kiállt. Nyugaton egy fakarzat elképzelhető, amely a déli kapu vonaláig mintegy 3,0 méter széles lehetett. E kőtemplomot a 12. századra datálhatjuk

A második templom 1200 körül épülhetett és kb. 25 évig állt. Diadalívét az első templom nyugati falára építették, hajója a maival azonos helyen volt, de nyugat felé rövidebb (15,7 méter). Nyugati végén a hajóba “behúzva” zömök, négyzetes torony állhatott.

A 13. század első negyedében kibővítették a templomot a mai hosszúságú szentéllyel (24,5 méter). Patkó alakú apszisát az első templom alapfalaira emelték. A hajók nagysága ugyanaz maradt, mint volt a 2. alaknál. Valószínű azért bővítették, mert vagyonosodott az Osl család, vagy az Ágoston-rendi szerzeteseknek külön helyet biztosítanak a templomban. Az eddiginél vékonyabb falat húztak téglából, faragott kőburkolással. A mai főfalak ez időből valók. Síkmennyezeti ekkor a hajó, apszisát negyed gömb kupola fedhette. Pár évig maradt így.

Kb. 1230-1241 közötti években még teljesen román stílusban, történik az átalakítás, amely valószínű az alapító család vagyonosodásával függ össze. (Az Osl család 1230-ban földterületeket is adományozott egyházi célra.) Tulajdonképpen ez a templom hagyta ránk a legtöbb értékes román részletet. A főkapuzat is ekkor épül. A diadalív ugyancsak, bár oszlopfőinek faragása elüt a főkapuzat oszlopfőitől, nem ugyanaz a személy készíthette.

A déli oldalra mellékhajó került, melyet árkádívvel kapcsoltak a főhajóhoz, keleti végén félköríves apszissal zárták le, nyugati végére tornyot emeltek. Kegyúri karzat is épült a templom nyugati végében, melynek lépcsője az északi falon belül vezetett fel. E lépcső már a középkor folyamán el van falazva, aljában vezeklőfülkét hagytak. A csigalépcső is ekkor épült nagyjából a mai helyén, de talán csak a torony megközelítését szolgálta. A tatárok ezt a templomot felégették, de főkapuzat, a diadalív és a falak részben megmaradtak.

A tatárok betörése és elvonulása (1241) után a gótika jegyében építették újjá a templomot. A régi helyére új apszis, föléje bordás boltozat, déli és keleti oldalára gótikus ablak, északi oldalára szentségfülke került (45 x 48 x 36 cm, 1960 óta újra használatban). Szemben a déli oldalra kétrészes, csúcsíves ülőfülke (sedilia), a mellékhajóvégébe sekrestye, az északi oldalra kicsi kápolna épült. A templom ezzel az alakjával közel 300 évig állt.

A 16. századtól kezdve 1714-ig a középkori templom romossá vált. A törökök tették tönkre 1529-ben, amikor Szulejmán 250 000 fős sereggel Bécs ellen vonult és 1532-ben Kőszeg ostromakor. Még a falak felső része is elpusztult. Kb. 100 évig állt így a templom. Hogy istentiszteletet tarthassanak, a mellékhajót kezdik rendbe hozni, a többi romos marad. A lerombolt nemeskéri klastrom romjaiból is hordanak ide követ (1631). A két hajó közti árkádokat elfalazzák. Délről kis gótikus ablakok kerülnek a falba. Kialakul, az un. “kistemplom”. 1591-ben a templom protestáns kézre kerül és így marad 1644-ig.

A török időkben romlásnak indult épületnek hosszú ideig csak a déli mellékhajóját használta a maradék lakosság. A főhajó romló törmelékeiből befalaztatták a két hajó közti íveket, s az így lerekesztett kisebbik térben tartották meg a szertartásokat. A templom nagyobbik fele tetőtlenül pusztult. Rendbehozatalára csak a feltámadó időkben kerítettek sort: ekkor — az 1700-as évek legelején — ismét tetőt tettek a templom főhajójára és a szentélyre. Ugyanezen század közepén — a szentély csillagboltozatát meghagyva — barokk boltozatot tettek a szentély előtere és a templom főhajója fölé, és megépítették a barokk oromfalat és a torony alsó részét.

Végül a század utolsóelőtti évtizedében egy új emelettel növelték, és díszes toronysisakkal befejezték a tornyot — és a templom átépítését. Az épület műemléki helyreállítására 1957 és 1960 között került sor.

A templom eddigi utolsó átépítését Dümmerling Ödön építész-kutató tervei szerint az Országos Műemléki Felügyelőség Soproni Építésvezetősége végezte Marosi László vezetésével. A főkapuzat helyreállítását, a szobrászati munŹkákat Szakál Ernő szobrászművész, a régészeti kutatásokat Nováki Gyula és a templombelső feltárását a tervező építész irányította. A mellékhajó újra feltárását Nagy István plébános irányításával 1956 őszén kezdték meg, majd 1957-58-ban rendezett keretek között, Nováki Gyula vezetésével folytatták.

1956-ban a nyugati kapu restaurálásával a helyreállítás is megkezdődött, és 1960-ban fejeződött be Dümmerling Ödön tervei és irányítása szerint. A következő években a berendezés is elkészült. A templomkertben kőtöredékekből kiállítást hoztak létre Dümmerling tervei szerint, Kőfalvi Imre közreműködésével.

Az évszázadok során megemelkedett külső és belső terepszintet kb. 70 cm-rel, süllyesztették, s az így nyert magasságban a templom környékét terméskővel kirakták, gondoskodva a víz elvezetéséről. Így kívül-belül értékes részletek kerültek felszínre és a templom megjelenése is előnyösen változott meg. A külső ásatások során megtalálták a templom körüli középkori temetőt. Három keskeny árokban 71 sírt tártak fel. Kb. a 18. század. közepéig temetkeztek a templom köré.

A főbejárat — a jáki templom déli kapujához közelinek mondható felfogásban — úgy lehet, a leggazdagabb XIII. századi magyar templomkapu, melynek a bécsújhelyi dóm nyugati kapujában lelhetni a legközelebbi rokonát. Sajnos, a kapu számos dísze romos, töredezett: a bejárat fölötti dombormű nagyobb része elveszett, és törmelékek maradtak meg csupán a kapu két oldalán lévő fülkék szobraiból — melyek Szent Pétert és Szent Pált, az egyház két védő szentjét ábrázolták a fülkék aljában kifaragott oroszlánok fölött.

Sok részlete maradt meg a régi – hatalmas kiterjedésű — karzat tartó szerkezeteinek; csoportjukban a legszebb a karzatalj sárkányos oszlopfője. A szentélyben két szép ülőfülke, egy kőkeretes sekrestyeajtó, valamint a diadalív tartóoszlopa és bolthevedere érdemel alapos figyelmet.

A 24 méter magas toronyban négy harang lakik. A legnagyobb, amely minden délben megszólal, az öt mázsa nyolcvannyolc kilós Szentháromság harang. Riucher mester készítette Budapesten 1926-ban. A harangtesten a felirat: “Isten dicsősségére öntették a horpácsi és a lédeci hívek. Az úrnak 1926.-ik évében” Hangjával nemcsak a nándorfehérvári hősökre emlékeztet, hanem arra is, hogyan igyekezett az utókor a XV. századtól a XX. századig a körülményekhez képest a lehető legtöbbet megőrizni a pusztulások során csonkult műalkotásból.

Forrás:
Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)
Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1)
Sopronhorpács település hivatalos weboldala

ElérhetőségBejutás módja

Sopronhorpácsi Szent Péter és Pál-templom
9463 Sopronhorpács
Ságvári Endre u. 3.

A templom egész nap látogatható.
Telefon: +36 20 562 4414
email: kphaal@freemail.hu