Rotundák, mint falusi plébániatemplomok 1.

A 11. század harmadik harmadától, végétől kezdve a rotundák az egyre szaporodó falusi plébániatemplomok egyik igen kedvelt típusává váltak. Elterjedésükben a királyi kápolnák nyilvánvalóan jelentős befolyása mellett annak is lehetett szerepe, hogy a 11. század második felétől kezdve a környező területeken — Csehországban, Lengyelországban, Szlovéniában — hasonló fejlődésnek lehetünk tanúi. A kerek templomok ott is a falusi plébániatemplomok egyik jól ismert formájává váltak.

A középkori Magyarország egész területén megtaláljuk a rotundákat mint falusi plébániatemplomokat. Típusuk a románkor alatt is ismert; s egy-egy elszórt emlék az általános fejlődéstől elzárt területen még a 13. század második felében, a tatárjárás után is feltűnik. A gótika vetett véget divatjuknak, s az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a 14. századtól kezdve építésük megszűnt. A rotundák legáltalánosabb és a magyarországi anyagban feltétlenül a legősibb csoportját a kerek hajójú, félköríves vagy patkóíves apszisú, szentélyükben boltozott, hajójukban többnyire síkfedésű templomok alkotják. Ezek a kisméretű, igen egyszerű szerkezetű egyházak a 11. század közepe tájától egészen a 13. század második feléig, harmadik negyedéig nagy számban épültek, s mint falusi plébániatemplomok az ország egész területén kimutathatók. A Békés megyei, Békéscsabától délre fekvő Fövenyes— Kerekegyházán feltárt kerek hajójú, patkóíves rotunda egyike lehet a legkorábbi emlékeknek.

A Győr-Moson-Sopron megyei Rábaszentmiklós, a hajdani Kerekszentmiklós kerek hajójú, patkóíves szentélyű, terméskőből épült temploma valószínűleg ugyancsak 11. századi épület. A rotunda már a román korban kicsinek bizonyult. A 12. század végén, esetleg a 13. században északi és déli oldalán egy-egy, szentélyéhez hasonló, azzal egyező sugarú, de nem teljesen azonos módon szerkesztett karéjos épületrésszel bővítették ki. Ezek kővel vannak alapozva, felmenő falaik pedig téglából rakottak. Ebben a szokatlan karéjos bővítésben van valami, ami a nánai rotunda későbbi nagyobbítására emlékeztet, noha a két templom mind alaprajzában, mind felépítésében különböző. E kettőn kívül: három csak ásatásból ismert, kerek hajójú és patkóíves apszisú rotunda feltehetően ugyancsak még a 11. század második felében épülhetett. Az egyik Keszthelyen került elő, a város gótikus plébániatemploma déli oldalának a közelében. Hasonló rotunda került elő nem messze tőle, a Letenye melletti Szentkeresztdombon. A harmadik hasonló alaprajzú és még valószínűleg korai, Szent György tiszteletére szentelt rotunda Bácsszentantal (Szerbia) közelében, a Mostonga partján állt.

A 11. században a patkóíves apszisú rotundák mellett félköríves apszisúak is épültek. Ilyen például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalonna törtkőből épült kerek temploma. Apszisa belülről jóval alacsonyabb a hajómagasságnál, míg külső magassága a hajó főpárkányáéval egyezik meg. A 12. századra a rotunda kis terjedelme már nem volt elegendő a falu egyre növekvő lakossága számára, a 12-13. század fordulóján nyugat felé nagyobb méretű négyszögletes hajóval hosszabbították meg. A körtemplom megmaradt keleti része az új Szent Margit-egyház szentélyévé vált. A Veszprém megyei Öskü temploma kerek hajójával, félköríves apszisával és déli bejáratával ugyancsak a 11. században épülhetett. Falait kevés téglával kevert kőből falazták; néhány helyen a lehullott vakolat alatt halgerinces falrakást figyelhetünk meg, amely a román kori falakra jellemző technika. A 11. században épülhetett — a körülötte levő temető tanúsága szerint — az a Mindenszentek tiszteletére felszentelt kerek templom, amely a Heves megyei nánai várban került elő. Aránylag nagy méretű, több mint 7 méteres belső átmérőjű kerek hajójához keleten nyújtott félköríves apszis csatlakozik. Eredeti bejárata délről nyílhatott, falait görgeteg folyami kőből falazták. A templomot később, feltehetően a 13. században, nyugat felé 6 méteres átmérőjű, nagyon hangsúlyos, szinte toronyszerű, kör alaprajzú épületrésszel bővítették, mely a régi temetőre is ráépült. Ezt a köríves bővítést is folyami görgeteg kőből falazták ; alapozása és habarcsa elüt a rotundáétól, világosan mutatva, hogy későbbi hozzáépítésről van szó. — Amikor a földesúr felépíttette első lakhelyét a várdombon, a templom bővítésével kegyúri elkülönülést biztosított magának. A későbbi várkápolna tehát eredetileg minden valószínűség szerint önálló falusi plébániatemplom volt. Erre már első okleveles említése, az 1325-ben előforduló „Egyházas Nána” is utal. A legújabb ásatások arra mutattak, hogy a templom egészen a 14—15. század fordulójának nagyméretű várépítkezéséig szabadon állt, s csak amikor a korábbi birtokközpont valódi erősséggé alakult át, vált a vár védelmi rendszerének részévé.

Hasonló alaprajzú templomok, ha az eddig felsoroltaknál kisebb számban is, az Árpád-kor későbbi századaiban is épültek. A 12. századból ez idő szerint három rotundát ismerünk. Ezek egyike a Győr-Moson-Sopron megyei Hidegség temploma. Köríves hajójához keleten félköríves apszis csatlakozik, eredeti bejárata feltehetően nyugatról nyílott, falait fekvő téglány alakú, nagyjából azonos méretű kváderekből építették, öntöttfalas technikával. Külső, szögletes, nagy méretű kváderekből rakott köpenyfala valószínűleg már a gótikus átépítés idejéből való. Freskói a legújabb kutatás szerint a 12. század második felében keletkeztek, s nagyjából egyidősek az épülettel. A másik 12. századi emlék a szakolcai (Szlovákia), törtkőből épült, félköríves apszisú, nyugati bejáratú Szent György-templom. A harmadik pedig Podolinban (Szlovákia) állt; a jelenleg gótikus, Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt plébániatemplom szentélyéül szolgál ma is.

A Nagykőrös melletti Homoly tája pusztán (Szőrhalom) talált agyag alapozású, téglából épült kerek templom feltehetően 13. századi építkezés emléke. A tatárjárás alatt pusztulhatott el. A 13. század első felére datálható többi emlék méretben inkább kicsinek mondható. Egyik, melyet Szent Ferenc Késésének neveztek, Gyulakeszi közelében (Zala m.), a Gulács felé vezető út mentén állt. Már a múlt században is csak romjai voltak láthatók, s azóta el is pusztult. Keresztár (Kerestur nad Váhom, Szlovákia) enyhén patkóíves apszisú, nyugati bejáratú kerek temploma alaprajzilag és méretben a korai rotundákra emlékeztet. Végül a 13. század első felében épült rotundák csoportjában Algyógy (Geoagiul de Jós, Románia) félköríves szentélyű, délnyugati bejáratú, római téglából épült temploma is említést érdemel.

A 13. század közepe táján művészeti téren Magyarországon óriási változás következett be. Az 1241-42. évi tatárjárás korszakot zárt le és korszakot nyitott az építészetben is. A nagy pusztítás után csaknem az egész országot újjá kellett építeni, de az újjáépítésben a román stílus már alig-alig játszott szerepet. A gótika indult hódító útjára, s a kerek templomok már nem voltak időszerűek. A 14. századtól magyar földön nemcsak kerek, de általában centrális templomok is alig épültek. A 13. század közepe mégsem jelentett azonnali és hirtelen változást mindenfelé. A Nyugat-Dunántúlon — főként Vas és Zala megyében —, amelyet a tatárok alig zavartak meg, a lakosság nem pusztult ki, és a régi hagyományok megmaradtak. Ezen a vidéken a tatárdúlást követő néhány évtizedben nagyfokú konzervativizmus volt a jellemző, s tovább élt a román stílus. Nagyméretű új építkezések megindítására nem volt hirtelen szükség, amelyek a kisebb falvak újonnan épült templomaira is rányomták volna bélyegüket. A régi építőműhelyek egy ideig tovább dolgoztak, s a későromán művészet nagyszerű alkotásait hozták létre, tudomást sem véve a gótikáról. A külföldi kapcsolatok szinte kizárólagosan az osztrák területet jelentették, ahol ugyancsak hasonlónak mondható késői román stílus élte utolsó virágzását.

A Nyugat-Dunántúlnak ebben a megkésett romanikájában találjuk meg a helyét három kerek templomnak: Kallósd (Zala m.), Nagytótlak (Moravske Toplice, Szlovénia) és a Bagodvitenyéd melletti Vitenyédszentpál (Zala m.) rotundáinak. A három kis templom összefügg egymással. Alaprajzilag nagyon hasonlóak, aránylag kis méretű kerek hajójukhoz keleten patkóíves apszis csatlakozik, belső falukba lapos falifülkék mélyednek. Külső díszítésük is rokon, falukon kívülről kőarchitektúrára emlékeztető féloszlopok vagy félpillérek futnak fel. A kallósdi szentély és a vitenyédszentpáli nyugati bejárat élőfalazott kiemelése annyira hasonló módon történt, hogy ha összevetjük a többi analóg vonással, világosnak látszik: egy műhely alkotásaival állunk szemben. Mindezt még inkább megerősíti az a tény, hogy mindegyik téglából épült, s területileg is igen közel vannak egymáshoz. Figyelemre méltó az is, hogy Kallósd és Nagytótlak templomai Szent Miklós tiszteletére voltak felszentelve. Vitenyédszentpál rotundájának eredeti titulusa Szent István király volt; Szent Pál a templom barokk-kori védőszentje.

Szerkezetileg még a régi formát őrzik, de bizonyos részletekben már a gótika halvány hatása is megmutatkozik. A vitenyédszentpáli templom fülkéinek nagy része csúcsíves, de csúcsívesek a kallósdi fülkék és a diadalív is. A három rotunda közül egyedül a kallósdiról tudjuk meglehetős biztonsággal, hogy 1263 után épülhetett. Kallósd eredetileg a zalai várhoz tartozó királyi birtok volt, csak 1263 után került magánkézre s lett Orosz fiaié. A rotundát ők építtethették mint családi templomot. Orosz unokáját, Karacs fiát Miklósnak hívták. Talán az sem véletlen, hogy a templomnak és a fiúnak közös volt a védőszentje. A kallósdi templom a csoport legjobb kvalitású és feltehetően legkorábbi emléke. Egységében és részletformáiban is igen gondosan tervezett, finoman részletezett épület. Az urasági karzatához vezető, falba mélyedő lépcsőfeljárata jól mutatja építői szakképzettségét. A másik két templommal kapcsolatban okleveles emlékek nem segítenek a datálásban. Nem is sejtjük, hogy kik voltak építtetőik. Stíluskritikailag arra következtetünk, hogy a kallósdi rotundánál későbben épültek…

Folytatása következik…

Forrás:
Gervers Molnár Vera: A középkori Magyarország rotundái