Nógrád várának ábrázolásai

A magyarországi várak néhányáról, amelyek nevezetes ostromok színhelyei voltak, egykorú újságok és könyvek szövegének illusztrálására rendkívül nagyszámú látképet készítettek. A katonailag jelentéktelen helységeket viszont, ha nevük el is jutott a külföldi kiadókhoz, csekély számú és rendszerint megbízhatatlan ábrázolás képviseli a magyarországi vedutaanyagban (Veduta – olaszul látvány, látkép – részletes, tényszerű, realista festmény, rajz vagy metszet, amely egy várost, vagy egyéb helységet ábrázol.) Látképeinek számát tekintve Nógrád közbülső helyet foglal el a török harcokban híressé vált nagyobb végvárak és a fő felvonulási útvonalaktól távoleső kisebb várak között. A dunamenti főútvonal nem érinti, a védelmére kirendelt katonaság száma kicsiny volt, ezzel magyarázhatjuk, hogy az aránylag kevésszámú veduta között magas művészi igénnyel készülteket nem találunk. De a vár nem fekszik túlságosan messze a fontos erősségektől, és a 16-17. század folyamán négyszer cserélt gazdát. Így képét mégis felvették a Magyarországgal foglalkozó történelmi és földrajzi könyvek illusztrációi közé.

Hegyi váraink egyike, nevezetesen Nógrád, amely a Vác felől a bányavárosok felé vezető utat ellenőrizte, különös jelentőséggel bír a megye történetében. Mégpedig azért, mert annak legősibb vára, legrégibb kővára, róla kapta e megye a nevét és legalább három évszázadon keresztül központja volt. A nógrádi vár fennállásának nyolc évszázada alatt nem volt fényes lovagvár, sem szeszélyes földesúri rablófészek. Mindig a magyar állam- vagy egyházi élet hol jelentős, hol kevésbé jelentős helye, urai és építtetői voltak Árpád-házi királyaink, a váci püspökök, a Habsburg-házi királyok, a török szultánok; mindannyian rajtahagyták kezük nyomát. Mintegy két évszázadon keresztül, a 15-17. században, a környező vármegyék népének munkájával végzett folyamatos bővítések után nyerte el végső formáját.

A Lókos és a Feketevíz patakok mellett lévő 292 méter magas, 350 x 250 méter kiterjedésű, mintegy 15-19 millió évvel ezelőtt keletkezett vulkáni eredetű biotit-dácit (trachit) lakkolit domb a közvetlen környezetéből 60 méterre emelkedik ki. A község szélén emelkedő kis hegy kúpján áll Nógrád szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos vármaradványa belső és külső védőövvel, négyzetes alaprajzú öregtoronnyal. A külső és belső vár között barbakán áll. A külső várfalat a lejtőre alapozták, belül feltöltötték, hogy ezáltal területet nyerjenek. A belső vár átmérője kb. 50 x 30 méter, a külső váré kb. 140 x 90 méter.

Nógrádot, mint a belsőtornyos várak közül sokat, csigaformában építették a hegytetőre, vagyis a várba vezető út csigavonal alakjában egyre kisebb és egyre magasabb körökben közelíti meg a vár magját. Az így kialakított falszorosokban vezető út több kapuközön át jut fel a rendszerint legmagasabb helyen álló öregtoronyba. Miközben a falszorosban a felvezető út emelkedik, felette mindig egy még magasabb falgyűrű védőövén helyezkedhettek el a vár védői. Ily módon igen ötletes védelmi elrendezés figyelhető meg a magyar belsőtornyos váraknál. Ezek nagyszerűen kihasználták a természetes terep által nyújtott lehetőségeket (pl. Sümeg, Salgó, Hollókő, Buják, Trencsén). A nyugati oldalon a vár külső védőöve három újolasz rendszerű fülesbástyával bővült. Keletkezésük idejét nem tudjuk pontosan. A középkori, szépen armírozott toronysarkok (pl. Nógrád, Hollókő, Csobánc, Szigliget) helyett reneszánsz sarok látható.

A nógrádi vár napjainkban
A nógrádi vár napjainkban
Német újságlap tudósítása az 1594. évi ostromról
Német újságlap tudósítása az 1594. évi ostromról

A vár két részből áll, a korábbi belső várból (15. század) és egy – a hegy peremén körülfutó — külső várból. A várhoz az északkeleti oldalon kényelmes kocsiút vezet. A külső, későbbi védőövből a csapórácsos, rusztikázott kőkeretű kapu aránylag ép maradványai még állnak. Innen kettős falszoros vezet az északnyugati ék alakú Új bástyához. A várnak e külső védőöve újolasz bástyás rendszerben épült. Északnyugati szélén csonkán, erősen sérült állapotban áll a három emelet magas, tégla alakú Öregtorony maradványa. Az Öregtorony falsarka erősen armírozott, falán két csúcsíves ablak faragott kőkáváinak maradványa, belső oldalán téglából épített kandalló kéménye látható.

A belső várat egy mára már teljesen feltöltődött, mély sziklaárok választotta el a hegy síkjától. A sziklaárkon felvonóhíd vezetett át, amelynek 1949-ben megtalálták mederpilléreit. Az Öregtorony romjain kívül a belső várból csupán néhány falmaradvány látható. A belső és külső vár kapui között nagyméretű rondella van, amely egyrészt a kapu, másrészt az Új bástyához vezető falszoros védelmét is ellátta. Egy 17. századi alaprajz és az 1663. évi ostromról felvett jegyzőkönyvek segítségével nem csupán a falak és bástyák helyét, hanem a belsővárban akkor található építményeket is megnevezhetjük. Eszerint a belsővárban állt az Öregtorony a palotával, a két fegyvertár, a fürdő, az asszonyház, a templom, a vízgyűjtő medence és a malom.

A vár és a város egy 1687-es ábrázolása (Hausel Sándor: Nógrádvár)
A vár és a város egy 1687-es ábrázolása (Hausel Sándor: Nógrádvár)

A külső vár falai a Várhegy peremét követik. Az északi és nyugati oldalon meredek sziklafal biztosított természetes védelmet a védők számára. E falszakasz erősítését szolgálta az Új bástya, amelynek falában helyezték el az 1672-es átépítésre emlékeztető kőtáblát. A délnyugati oldalon három újolasz rendszerű bástya épült a 17. század elején. A déli bástyának csak csekély maradványa van meg. Az északkeleti oldalon a várat kerek védőmű zárta le, tetején védőpártázat nyomaival, falában befalazott reneszánsz ablakkerettel. E védmű biztosította a csapórácsos, kőkeretű kaput, amelyhez kocsiút vezet. Eredetileg három kapuja volt a várnak, a tornai, a szokolyai, és a jenői oldalon, ez utóbbit a török megszüntette.

Nagyon valószínű, hogy a magyar honfoglalók már valamiféle erősséggel találták szembe magukat a mai Várhegyen. A megerősített hely 9. századi jelentőségét az adhatta meg, hogy itt húzódhatott a nyitrai fejedelemség és a bolgár-szláv dukátus közti határvonal. Tehát határvárként funkcionált, akár a nyitrai szláv fejedelemséghez, akár a bolgár államhoz tartozott. Tény, hogy a honfoglalás után 300 évvel Anonymus mint egy erős központi helyről írt, és elfoglalásáról részletes leírásban számolt be. Az erősségnek mindenképpen katonai kulcsszerepe lehetett, hiszen meghódításához nagy számú seregre volt szükség. Erre az eseményre valamikor 899 és 902 között kerülhetett sor. Ugyanakkor a várnak és a hozzátartozó környéknek meghódítása nagyobb ütközet nélkül végbement. Ezt követően nem maradt el az áldomás, a győzelem megünneplése. Így mondja ezt el a névtelen történetíró:

„Nógrád és Nyitra vára. Ugyanabban az időben Árpád vezér, mikor látta, hogy vitézei jóvoltából ilyen nagy dicsőségre és bátorságos állapotra tett szert, tanácsot tartván, sok katonát hadba küldött, hogy Gömört és Nógrád várának népét meghódítsák neki, sőt ha a szerencse szolgál, akkor menjenek fel a csehek határa felé Nyitra váráig. Ezeknek a hadra kelő katonáknak a fejeivé és vezéreivé nagybátyjának, Hüleknek két fiát: Szovárdot és Kadocsát rendelte, meg aztán Hubát, a fejedelmi személyek egyikét. Ez a három úr, miután megkapta az engedelmet Árpád vezértől, arról a helyről indult el, amelyet Pásztónak mondanak, s előbb a Hangony vize mentén lovagolt, majd ezen a folyón átkelt a Sajó folyó mellett. Innen Gömör várának részein át vonultak tovább, és eljutottak a Bolhád-hegyig, majd a nógrádi részeken haladva, a Galga vizéhez értek. Innen pedig útjukat folytatva a Duna partján mentek, majd a Verőce vizén átkelve tábort ütöttek az Ipoly folyó mellett. És mivel az isteni kegyelem volt velük, félt tőlük minden ember: mégpedig leginkább azért féltek tőlük, minthogy hallották, hogy Almos vezér fia, Árpád vezér, Attila király ivadékából származott. Akkor az összes szlovének, annak a földnek a lakosai, akik előbb Salán vezér alattvalói voltak, tőlük való féltükben önként meghódoltak nekik, úgyhogy senki sem emelte a kezét rájuk. S olyan nagy félelemmel meg rettegéssel szolgáltak nekik, mintha már régen uraik lettek volna. Szovárd, Kadocsa meg Huba, akinek leszármazottja az okos Szemere, mikor látták, hogy az a sok nép minden háború nélkül meghódolt nekik, nagy lakomát csaptak: majd az előkelőbb lakosoknak, akik fiaikat kezesül adták, különböző ajándékokat osztogattak, s őket jó szóval, harc nélkül Árpád vezér hatalma alá vonták, sőt hadjáratukra magukkal is vitték, kezesül kapott fiaikat pedig többféle ajándékkal egyetemben Árpád vezérhez küldöttek. A vezér és nemesei igen nagyon megörültek ezen, s az örömhír hozóinak sok ajándékot adtak.”

A honfoglalás és keresztény magyar állam létrehozása közötti évszázadban Nógrád katonai, határvédelmi feladatot láthatott el. Nógrádot ott találjuk a magyar állam- és egyházszervezet kialakulásánál. 1009-ben az esztergomi egyházmegye része, amely Esztergom környékén kívül a Dunától északra eső Komárom, Hont, Nógrád várak „határait” ölelte fel a mögötte levő erdőségekkel együtt. Más vélemény szerint Nógrádvár és a körülötte kialakuló királyi vármegye eredetileg csak a váci egyházmegyéhez tartozó Kis-Nógrádot jelentette. Újabb jelentőségre a vár a szentistváni államszervezés idején tett szert. Az addigi katonai szerepe ekkor közigazgatásival és egyházigazgatásival bővült. Nógrád egyike lett a kialakuló várispánságoknak.

1274-1284 között a váci püspökök kezébe kerül. 1272-ben Fülöp váci püspök nógrádi ispán is egyben, míg utóda Tamás püspök már püspöki birtokként rendelkezik felette. 1284-ben a püspöktől a településnek a hegyre átköltözött hospesei, akik a várat és más erődítéseket királyi engedéllyel építették, kiváltságokat nyertek. A település a kiváltságok ellenére sem fejlődött várossá. Szilassy Vince püspök az 1450-es években a Diósjenőn erősséget emelő husziták ellen erősítette meg a várat. Báthori Miklós püspök (1474-1506) építette a vár lakótornyát, a vár körül 30 láb széles és mély árkot, valamint várkutat vágatott. 1544-ig királyi őrség védte. 1544-ben védői ostrom nélkül feladták.

A török szandzsákszékhellyé tette Nógrádot. 1594 márciusában a keresztény erők visszafoglalták. 1626-ban a budai pasa sikertelenül ostromolta. 1663-ban több napos ostrom után ismét török kézre jutott. 1685-ben a lőportoronyba villám csapott, az épület leégett és a törökök elhagyták. 1705-ben a kurucok birtokba veszik, Bercsényi szerint azonban „azon várral úgy vannak már, mint a rossz feleséggel: elbontani nincs erejek, építeni nincs idejek, máskint hozzá nem bízhatnak.” 1709 októberében a közelgő labanc csapatok elől visszavonuló kurucok felrobbantották és széthányták…

A vár rekonstruált képe a 19. század közepéről (Hausel Sándor: Nógrádvár)
A vár rekonstruált képe a 19. század közepéről (Hausel Sándor: Nógrádvár)
A nógrádi bég átadja a vár kulcsait Pálffy Miklósnak (Hausel Sándor: Nógrádvár)
A nógrádi bég átadja a vár kulcsait Pálffy Miklósnak (Hausel Sándor: Nógrádvár)

Nógrádvár a megye azon kivételes várai közé tartozik, amelyekről igen nagy számú korabeli és későbbi ábrázolás, alaprajz, rekonstrukció maradt ránk. Az erősség látképeit Rózsa György előbb 1954-ben, majd később 1961-ben dolgozta fel. Értékelésében rámutatott, hogy Nógrád a török időkből származó látképek tekintetében közbülső helyet foglal el. Ennek oka pedig az, hogy a vár kiesett a vízi főútvonalat jelentő Dunától, csekély őrséggel bírt. Másrészt viszont közel feküdt fontos erősségekhez, magához a fővároshoz, Budához és a stratégiai jelentőségű bányavárosokhoz. Emiatt képét felvették a Magyarországgal foglalkozó könyvek ábrázolásai közé. Rózsa György 1961-es tanulmányában 57 ábrázolást sorol fel. Figyelemre méltó, hogy csupán 4 képet sorol a hitelesnek nem tekinthetők közé. A 19. századból 9 kép leírását adja meg, valamint 2 rekonstrukcióét. Az általa ismertetett 42 hiteles ábrázolás tulajdonképpen 6 alaptípusra vezethető vissza. Az illusztrációk döntő többsége könyvben jelent meg, néhány újságban.

Az időrendben legelső Nógrád-ábrázolás egy színezett fametszet, Valentin Keyl örököseinél jelent meg Olmützben. Az egyetlen példányban ránk maradt röplap ugyan nem ad hiteles képet a várról, de szerényebb művészi kvalitása ellenére is érdekes emléke a 16. században rendkívül népszerű fametszetű csata- és várábrázolásoknak, amelyek önálló röplapokon jelentek meg, s így sokkal inkább ki voltak téve a pusztulásnak, mint a későbbi könyvillusztrációk. A hiteles képek közül a legkorábbi Wilhelm Peter Zimmermann rézkarca Sámuel Dilbaumnak a 15 éves török hadjárat eseményeivel foglalkozó könyvében. Az előteret Zimmermann többi művéhez hasonlóan itt is felvonuló katonák csoportja tölti ki. A háttérben látható vár kissé sematikus, de a 17. század több későbbi vedutáján találkozunk átdolgozásával. Még népszerűbb volt az a rézkarc, amelyet Wilhelm Dilich magyar történelmi művében közölt. Először a könyv 1606-os, második kiadásában jelent meg.

A vár és a város egy 1625-ös frankfurti könyvben (Hausel Sándor: Nógrádvár)
A vár és a város egy 1625-ös frankfurti könyvben (Hausel Sándor: Nógrádvár)

Dilich nem Zimmermann három évvel korábbi képét követi a vár és község ábrázolásában, hanem attól valószerűbb képet ad. Az előtérből ugyan elmaradtak az emberi alakok, de facsonkok és emelkedések repoussoirként való alkalmazásával sikerült a művésznek elkerülnie az ürességet. Nála már a vedután van a hangsúly, s a németországi városok és várak felvétele közben szerzett gyakorlata a könyvében szereplő magyar látképeket is értékes ikonográfiai forrásokká teszi. A 17. századi grafikus úton sokszorosított veduták közül 1686-ban jelent meg az utolsó hiteles típus Birckenstein geometriai tankönyvében. A Justus van der Nypoort rézkarcán megőrzött veduta a várat addig szokatlan felvételi pontról mutatja be. Mivel a művész magyarországi tartózkodá-sáról vannak adataink, nincs okunk kétségbevonni, hogy ez a kép is a helyszínen készült.

A néhány 17. századi kézrajz katonai mérnökök munkája. Közülük Johann Ledentu két különböző nézetből felvett tusrajzát kell kiemelnünk. A művész magyar kapcsolatairól oklevelek tesznek bizonyságot, és fennmaradt egy magyar várábrázolás-sorozata is. A többi várképhez hasonlóan a nógrádi lapok is inkább történeti, mint művészi értéket képviselnek. A 18. században Bél Mátyás Notitia-jában megjelent ábrázolásokon a barokk keretdíszítés két különböző forrásból eredő 17. századi motívumot foglal össze. A vár látképe Dilich kompozíciójára vezethető vissza, az előtérben táncoló kuruc katonák viszont Birckenstein már említett könyvének egyik illusztrációjáról származnak. A 19. század elején Mocsáry Antalnak a megye történetével és topográfiájával foglalkozó könyvében már a modern hitelesség követelményeinek megfelelő látképet találunk. A 19. századi veduták viszonylag kis számát azzal magyarázhatjuk, hogy 1685-ben a vár villámcsapás következtében felrobbant, és azóta maradványai az időjárás viszontagságai és a környék lakosságának építkezései következtében évről évre kevesbedtek.

Rózsa György tanulmányát követően Hausel Sándor: Nógrádvár című, 2000-ben megjelent könyve nyújt részletes betekintést a vár történetébe, ábrázolásaiba. Hausel minden részletre kiterjedően gyűjtötte össze a Nógrád váráról készült korabeli ábrázolásokat, képzőművészeti alkotásokat, a nógrádi várról szóló híradásokat, illetve a várhoz kapcsolódó mondákat, legendákat és elbeszéléseket is.

A vár történetéhez kapcsolódó első művészeti feldolgozás 1816-ban a Nemzeti Plutarkusban megjelent metszet, amely azt a pillanatot mutatja, amikor Méhemet bég 1594-ben átadja a vár kulcsait Pálffy Miklósnak. Tíz évvel később, az első magyar nyelvű megyeleírásban Lányi Sámuel rajza a várromot ábrázolja. 1848-ban készült róla az első vízfestmény, a Képes Újság pedig két rajzot is közölt Nógrádról. Az egyik a rom volt, a másik viszont rekonstrukció. 1854-ben ismét napvilágot látott egy rekonstrukció. A következő ábrázolásig tíz évet sem kellett várni, 1863-ban jelent meg Ligeti Antal litográfiája az Ország Tükre című újságban.

Német újságlap tudósítása az 1594. évi ostromról (Hausel Sándor: Nógrádvár)
Német újságlap tudósítása az 1594. évi ostromról (Hausel Sándor: Nógrádvár)

A romantikus történetszemlélet jegyében fogantak azok az olajfestmények, amelyek a 19. század végén születtek. A megye kiváló festője, Kubányi Lajos, 1896-ban festette „Nógrád vára” című képét. Ugyanebben az évben készült egy másik alkotás, a „Nógrád vár kulcsának átadása”, amelynek ihletője talán az 1816-ban megjelent metszet. A Nógrád-Honti Ellenzék 1896. évi 17. száma számol be arról, hogy a vármegye által Pap Henrik (1864-1910) budapesti festőművésznél rendelt millenáris kép elkészült és a kiállítás történelmi csarnokában helyezték el. Az 5000 forintba kerülő 6 x 4 méteres nagyságú olajfestmény az 1594-es ostromot örökíti meg, Mátyás főherceggel és Pálffyval a középpontban. A millenniumi kiállítás után a kép részt vett az 1897. évi müncheni nemzetközi kiállításon, majd a festményt a vármegyeház kistermében helyezték el. (Jelenleg magántulajdonban van.) Ez a kép amiatt is érdekes, mert a századfordulón 100 x 52 cm-es színes reprodukció készült róla. Ennek egy megmaradt példánya napjainkban a balassagyarmati polgármesteri hivatalban található.

Mint láttuk, Nógrád váráról megannyi ábrázolás maradt ránk. Még ha egy-egy alaprajz, rekonstrukció vagy metszet nem is fest hiteles képet elénk az akkori valóságról, sokat hozzátett az erősség megismeréséhez. A cikket Nógrád megye első magyar nyelvű történetének írója, Mocsáry Antal 1826-ban megjelent várismertetőjének utolsó soraival zárom: „Már most ezen híres s régenten erős vár puszta omladékaiban elhagyatva hever, s kevés falakból álló puszta maradványa Hazánk veszedelmeire emlékeztet bennünket.”

Forrás:
Rózsa György: Nógrád várának ábrázolásai In.: Művészettörténeti Értesítő 1961/2-4.
Hausel Sándor: Nógrádvár – Nagy Iván Könyvek 7. (Nógrád, 2000)
Tomka Gábor: Nógrád vára (Castrum 1 2005/1.)