Nagyboldogasszony templom, Budapest I.

A budavári Nagyboldogasszony-templom, ismertebb nevén Mátyás-templom, ritkábban budavári koronázótemplom Budapest I. kerületében, a Szentháromság téren álló, nagy történelmi múltra visszatekintő műemlék épület. Az egyházi hagyomány szerint a templomot Szent István király alapította 1015-ben. A Szent István-féle templomról sem okleveles, sem tárgyi adat nem maradt fent. Írott forrás csak a török hódoltság után szól róla: Esterházy Pál nádor felirata az általa építtetett új főoltáron 1690-ben. E korban a templomot általánosan „Szent István egyházá”-nak nevezik. A tatárjárás előtti alapításra enged következtetni, hogy a templom az ősiség jogán már 1257-ben elsőbbséget élvezett a várbeli Mária Magdolna-templommal szemben.

IV. Béla a tatárjárás után, 1255 és 1269 között, valószínűleg a régebbi, kisebb templom helyére tornyos, háromhajós bazilikát építtetett. Az első építési ütemben (1255–1260) épült fel a főszentély és a mellékszentélyek, az álkereszthajó és a Menyasszony-kapu, valószínűleg Villard de Honnecourt irányításával. A budavári főtemplom első építési szakasza a lyoni katedrálissal mutatja a legközelebbi rokonságot. A mestercsoport valószínűleg a csehországi Tišnov ciszterci monostorának építőiből állott össze, akik a tatárjárás utáni mestervándorlás során IV. Béla király unokatestvére, Prágai Szent Ágnes közvetítésével kerülhettek Magyarországra. 1260 körüli felbomlásának okai ismeretlenek.

A templom teljes kiépítése a második építési szakaszban történt meg, 1260 és 1269 között. A második mestercsoport munkájára az észak-francia templomépítészet már német közvetítéssel gyakorolt hatást. E műhely további munkái a soproni ferences Kecske-templom és a klosterneuburgi kolostor, valószínűleg hozzájuk köthető a Margit-szigeti domonkos apácakolostor kibővítése is, amely IV. Béla leányának, Szent Margitnak otthona volt. A megépült budavári főtemplom kegyuraságát a király – leányára tekintettel – egy időre e kolostornak adományozta. A budavári Nagyboldogasszony templom a klasszikus gótika templomépítészetének legkorábbi és legteljesebb hazai alkotása lett, amely teljes képet ad IV. Béla korának építészeti iskoláiról.

A 14. század második felében gótikus csarnoktemplommá építették át. Az egész épület érett gótikus stílusban történt átalakítását Nagy Lajos király 1370 körül kezdte meg a délnyugati Mária-kapu kiépítésével. A reprezentatív, kétnyílásos kapuzat legközelebbi párhuzama a nürnbergi Szent Lőrinc templom tizenöt évvel korábban épült portálja. Lajos uralkodása alatt megkezdték a bazilikális elrendezésű templomtér teljes átalakítását az érett gótika szellemében. Az oldalhajók boltozatát a főhajó magasságáig felemelték, és az így keletkezett magas falfelületeken gazdag kőrácsozatú, hatalmas ablakokat helyeztek el, ezzel világos, levegős csarnokteret hoztak létre.

Zsigmond király uralkodása alatt a mellékszentélyeket meghosszabbították és nyolcszögletű, gótikus záródással látták el. Az építkezés utolsó szakaszában a prágai Parler-műhely mesterei is dolgoztak az épületen. 1412 és 33 között Garai Miklós nádor megrendelésére ők építették fel az északi mellékszentély mellett a főúri Gara család temetkezőkápolnáját. Az újonnan keletkezett csarnoktemplom legközelebbi rokona a garamszentbenedeki apátság.

A templom Hunyadi Mátyás uralkodása alatt érte el középkori virágzásának tetőpontját. A király felépíttette a délnyugati harangtornyot, a hazai gótikus építészet egyik legnagyszerűbb alkotását. A rajta elhelyezett Mátyás-címer felirata szerint a torony 1470-re készült el. A harangtorony, elpusztult sisakjától eltekintve ma is az ekkor nyert formáját őrzi, jóllehet a 19. század végén kőanyagának teljes cseréje elkerülhetetlenné vált. A kóruskarzatot támasztó nagy ív oszlopfője azonban ma is eredetiben őrzi kőindái között Hunyadi János, Mátyás és László arcképét.

Mátyás királyi oratóriumot is emelt a templom déli szentélye mellé, ez azonban a török hódoltság ideje alatt teljesen elpusztult. Ekkor, a 15. század végén kezdhették meg az északnyugati torony kiépítését is, amely a török hódítás előtt a sisak kivételével már készen állott – ma azonban már csak Erhard Schön 1541-ben készült metszete őrzi emlékét.

Buda 1526. évi első török megszállása során a főtemplom középkori tetőszerkezete és berendezésének nagy része is megsemmisült. Az újjáépült Boldogasszony-templomot 1541-ben, Buda végleges elfoglalása után a törökök sebtében mecsetté alakították át, hogy I. Szulejmán szultán itt adjon hálát Allahnak a győzelemért. Berendezését, oltárait kidobálták, festett falait lemeszelték. Míg a többi budavári templomot a mohamedánok elpusztították, a Mária-templom – mint Eszki dzsámi, vagyis Öreg Mecset – fennmaradt. A rombolást persze nem kerülhette el teljesen: a megszállók Mátyás királyi oratóriumát, az északi tornyot, a Garák kápolnáját és az oldalkápolnákat elbontották, hogy köveiket máshol hasznosítsák.

A templom Buda visszafoglalása (1686) után először a ferences, majd a jezsuita rend tulajdonába került, amely azt barokk stílusban állította helyre. 1688-1702 között északi oldalához hatalmas kollégiumot, déli oldalához pedig 1702-1714 között háromemeletes szemináriumot épített, így az eredetileg szabadon álló templom egy nagy kiterjedésű épületegyüttes részévé lett. Ezzel a templom, bár nagyszerű lelkipásztori munka színterévé vált, szinte minden középkori ékességét elveszítette, levakolt külső homlokzata egyenesen jelentéktelenné vált.

Esterházy Pál nádor 1690-ben építtette föl az új barokk főoltárt, 1696-ban Pálffy Miklós tábornok előcsarnokot építtetett a főkapu elé, ugyanebben az évben Mátyás tornyát már barokk hagymasisak koronázta. 1707-re alakították ki a Loretói kápolnát, 1719-ben toronyórát kapott, nem sokkal később felépítették oldalkápolnáit, és a Menyasszony-kapu helyén az új sekrestyét.

Az 1723. évi nagy budai tűzvészben a templom is leégett. A tűz elhamvasztotta harangjait, orgonáját, bedöntötte oromzatát, bezúzta boltozatait és elpusztította a déli harangtorony sisakját is, amelynek helyére 1737-re már egy kettős hagyma alakú barokk sisakot építettek. 1748-ban villám sújtotta: tönkrement főoltárát csak 1760-ban sikerült pótolni.

A barokk átalakításoknak számos középkori elem esett áldozatul; a templom homlokzatának eredeti karakteréből csak a Mátyás-torony néhány meghagyott ablaka őrzött valamit. A jezsuita rend feloszlatása (1773) után a templom kegyura Buda város (később Budapest) tanácsa lett, a templomhoz épült kollégium és rendház állami tulajdonba került.

I. Ferenc József király 1873-ban kelt határozata alapján 1874-1896 között Schulek Frigyes vezetésével nagyarányú újjáépítésre került sor, amely kialakította az épület mai képét. A kőfaragó munkákat Kauser Jakab, a jó nevű pesti építész-család sarja végezte. Schulek a volt jezsuita épületek közé zárt templomot a szomszédos épületrészek lebontása árán kiszabadította, visszaadva eredeti, különálló jellegét.

Az épület boltozatát és falait több helyen a földig lebontatta, hogy rekonstruálni tudja az eredeti építészeti megoldásokat. Mindenütt eltávolította a barokk toldásokat, és a régebbi állapotok visszaállítására törekedett, de úgy, hogy a sérült részeket és felületeket teljesen megújította. Így került sor a Zsigmond-féle mellékszentélyek lebontására és az eredeti, egyszerűbb záródások visszaállítására, a Nagy Lajos-féle Mária-kapu kibontására, Mátyás harangtornyának megújítására – ugyanakkor szinte valamennyi eredeti oszlopfő hűen újrafaragott másolattal való cseréjére is.

Ahol már támpontot sem talált, ott saját tervezésű részeket iktatott be: így a Mária-kapu elé előcsarnokot emelt, az elpusztult Gara-kápolna helyére felépítette az új Szent István-kápolnát, az északi oldalhajóhoz csatlakozó barokk kápolnasort neogótikus stílusban újjáépítette, a déli harangtornyot korábbi ábrázolások alapján a mai pazar kősisakkal koronázta meg és neogótikus erkélykoszorúval díszítette, az északi tornyot késő román modorú fiatornyos sisakkal látta el, a két torony közé áttört oromzatot helyezett, fölépítette a két sekrestyét és a szentélye északról csatlakozó királyi oratóriumot. Az 1780-ban kialakított kriptát is szabad neogótikus stílusban újította meg.

A restaurálás belső díszítőmunkáit és a berendezés elkészítését Schulek mellett Székely Bertalan és Lotz Károly irányította. Ők maguk festették az alakos festményeket, terveik alapján Kratzmann Ede készítette a színes üvegablakokat, és Mikula Ferenc faragta az új szobrászati díszítést. Az oltárképeket Zichy Mihály (Szent Imre-kápolna) és Aggházy Gyula (Loretói kápolna) festették, a főkapu domborművét, amely a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja, Lontay Lajos mintázta. A padsorok és az orgonaszekrény Schulek tervei szerint készültek.

A Koronázó Főtemplom 1893-ra készült el; a honfoglalás millenniumára ha nem is az eredeti formákban, de a régi fényben ragyogott. 1898-ban III. Béla és első felesége, Châtillon Anna hamvai addigi altemplomi őrzési helyükről felhozva az északi oldalhajó kápolnájában nyertek végső nyughelyet.

Schulek átépítésének értékeléseként elmondható ugyan, hogy korának gyermekeként nem értékelte kellőképpen a templom időmarta, rendkívül rossz állapotú, de történelmi köveit, ezért azokat nagyrészt gondos másolatokra cserélte. Mindazonáltal tudományos elmélyülésének és precíz formaátmentő munkájának köszönhetően az egykori állapotokról ma is képet alkothatunk, ha legtöbbször nem is az eredeti kövek állnak szemünk előtt. Az általa hűen rekonstruált, kisebb részben pedig méltó módon újraálmodott, templom neogót építészetünk legigényesebb alkotása, belső díszítése az európai szecesszió egyik csúcsteljesítménye.

1936-ban a budai vár visszafoglalásának 250. évfordulóján helyezték el a jobb oldali külső apszisfalon azt a magyar és olasz nyelvű feliratot, mely Michele d’Aste bárónak állít emléket. D’Aste a csata során kapott sebesüléseibe belehalt olasz alezredes nagyban hozzájárult az akció sikeréhez. A felirat magyar szövege a következő: „Michele d’Aste báró olasz alezredes 1686. szeptember 2-án döntő rohamban Buda felszabadításáért az elsők között áldozta életét itt helyezték örök nyugalomra”

A templom északi karzatán levő oratóriumban 1927-ben kialakították a “Máltai lovagok kápolnáját”. Az oltár körül kifüggesztették az akkori magyar máltai lovagok pajzsait. A kápolna és a pajzsok viszonylag kevés kárral vészelték át a következő hatvan évet; a 2005-öt követő nagy restaurálás után az egyházi hatóságok és a máltai rend felújították a címerpajzsok kifüggesztésének szokását.

Az oltár köré négy, kiemelt megemlékezésre méltó, máltai rendi káplán címerpajzsa került: Serédy Jusztinián hercegprímásé, Apor Vilmos mártír püspöké, Nemes Antal püspöké és a kommunizmus alatt sokat szenvedett Tabódy István kanonoké. Az előterében az 1925-1944 közti rendtagok pajzsai láthatók, míg a sekrestyéből az altemplomig vezető folyosón az 1945 után fölvett, elhunyt rendtagoké. Minden Halottak Napján a lovagrend, gyászmise keretében, kifüggeszti az elmúlt évben elhunyt rendtagok címerpajzsait.

A második világháború előtt Teleki Pál kezdeményezésére megindult a templom teljes felújítása, azonban a nagy világégés megakadályozta annak befejezését. Budapest 1944-1945-ös ostroma során az épület igen súlyosan megsérült. Tetőzete kiégett, boltozatai megsérültek, orgonája elnémult. Altemplomában a német tábori konyha, a szentélyben szovjet lóistálló volt. A háborús károkat a magyar állam állíttatta helyre 1950-1970 között. Az utolsó háborús seb 1984-ben tűnt el a templomról: ekkor fejeződött be a nagy orgona újjáépítése.

1994-ben máig ismeretlen merénylő pokolgépet robbantott az épület Halászbástya felé nyíló kapujánál. Az értelmetlen terror tizenhat ablakot rongált meg. 1999-ben a magyar állam – története folyamán először – az egyház tulajdonába adta a templomot. Minthogy az épület igen rossz állapotban került a plébánia tulajdonába, a templom teljes felújítása a 2005-öt követő években túlnyomórészt állami beruházásban történt. 2015 januárjában, hat évig tartó munka után, a Mátyás-templom orgonájának felújítása befejeződött.

2015 novemberében Süllei László plébános Pro Urbe Budapest díjat kapott a templomért végzett munkája elismeréseként.

Forrás: Dr. Czagány István – Gink Károly: A budavári Mátyás-templom Mátéffy Balázs – Gadányi György: Élő Kövek – az ismeretlen Mátyás-templom Borítókép: szallas.hu